2012. 10. 30., kedd, 15:49
Az 1956-os forradalom és szabadságharc Somogy megyei eseményeit dolgozza fel az a kiállítás, ami a megyei levéltárban nyílt meg kedden. Fényképek, jegyzőkönyvek és más írásos emlékek engednek betekintést az 56 évvel ezelőtti napokba.
Dr. Szántó László nyugalmazott levéltárostól, az 56/56 című kiállítás rendezőjétől megtudtuk: a tárlat már 2006-ban, a forradalom 50. évfordulóján látható volt, most azonban egy pályázati programnak köszönhetően újból kiállították az emlékeket.
Mintegy száz dokumentum, fotó, plakát és röplap segítségével tudhatjuk meg, hogyan is zajlottak az 1956-os események Somogyban. A Petőfi téri és a Kossuth téri tömegmegmozdulás fotóit, valamint az 1956. október 19-i, akkori Vörös Csillag Mozi szenvedélyes agrár-vitaestjének jegyzőkönyvét egyaránt láthatják az érdeklődők.
A tárlatot Szakolczai Attila, a legtöbb vidéki 56-os eseményekkel kapcsolatos publikáció szerzője ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A kiállítás november 30-ig látható, hétköznap 8-tól 12, valamint 13-tól 16 óráig.