énekszó Kórustalálkozóval emlékeznek Zákányi Zsoltra

2012. 10. 05., péntek, 11:08

A Szárnyas Szó Alapítvány október 13-án, szombaton kórustalálkozóval emlékezik Zákányi Zsolt Liszt Ferenc és Weiner Leó-díjas karnagyra.

zákányi

14 órakor Szita Károly polgármester köszönti a résztvevőket a városházán, majd 15 órától közös énekléssel és koszorúzással emlékeznek Zákányi Zsoltra, az egykori karnagy sírjánál.

18 órakor hangverseny kezdődik a Kaposvári Református Templomban. Fellép a budapesti Bartók Béla Kórus, a marcali Calypso Kórus, a szombathelyi Erkel Kórus, a budakeszi Zákányi Zsolt Református Vegyeskar, a Kaposvári Református Kórus, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola kórusai és a Vikár Béla Vegyeskar.

A szervezők szeretettel várják Zákányi Zsolt tisztelőit, volt munkatársait és tanítványait!

Zákányi Zsolt

Zákányi Zsolt 1958-ban került Kaposvárra. A Vikár Béla Vegyeskart 1964-től vezette, mellette gimnáziumi énektanár és a gimnáziumi vegyeskar vezetője is volt. Kórusaival 25 nemzetközi és hazai díjat nyert. Évtizedekig tanított a Kodály iskolában. A Somogy megyei KÓTA titkáraként, majd elnökeként is sokat tett a megye és az ország kóruskultúrájának fejlődéséért. Tagja volt a Kodály, illetve a Berzsenyi Társaságnak, valamint a Magyar Zene – és Táncművészek Világszövetségének is. Tevékenységéért Liszt-díjjal tüntették ki, 1990-ben Kaposvár díszpolgárává választották.

Ezeket olvasta már?