2012. 07. 23., hétfő, 09:51
Négy éve már, hogy Kern András először a kellékes bőrébe bújt. Száznál is több előadáson vannak túl azóta a Vígszínházban és vidéken is közel félszázszor adták elő. Július 26-án a Szivárvány Kultúrpalota közönsége is találkozhat Bieder Józseffel.
A közelgő előadás kapcsán a szívéhez nőtt figuráról és az előadás előtti drukkról is kérdeztük a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, aki közelgő terveiről is beszélt nekünk.
- A kellékes címszereplője egy csupa szív háttérember, maga a két lábon járó anekdotagyűjtemény. Beszédes, arctalan fantom. Találni manapság hasonló figurákat a színházakban?
- Azt hiszem, nem. Magam legalábbis nem találkoztam még a darab elképzelt hőséhez fogható, hús-vér kellékessel. Persze sok érdeklődő, a művészet iránt fogékony színházi alkalmazott akad, sőt, kisiklott, elrontott életeket is látni sajnos a kulisszák mögött. Mindenesetre A kellékesben megelevenedő, hozzá hasonlóan nagy dumás alakhoz nekem nem volt még szerencsém idáig. Ettől még könnyen lehet, hogy a darabbéli Bieder József mása nagyon is létezik és most is épp egy árnyékos kelléktárban matat.
- Hogy lehet az, hogy egyszer csak mégis a szemünk elé kerül?
- Egy ideig azzal a meggyőződéssel tesz-vesz a színpadon, hogy a nézőtér üres, hiszen az esti előadás elmarad. Majd a székek irányába sandít és azt látja: telt ház figyeli minden mozdulatát. Először pánikba esik, de – mert tudja, a közönséget ki kell szolgálni, mindenképpen szórakoztatni kell – színészekről, színházról és saját magáról kezd beszélni. Aztán másfél órán át be sem áll a szája.
- Ahogy mondja. A kellékes nagyjából kilencven perc hosszú monológot mond el, társak nélkül. Ilyen esetekben mire támaszkodhat, hova szúrhat le útjelzőket a színész?
- Nem is tudom már, mi segített abban, hogy rögzüljön a szöveg, de nem volt egyszerű feladat, az bizonyos. A próbák során egyszer csak kész volt, „megtanulódott”. Úgy gondolom mindenesetre, nem jelent rettenetesen nagy különbséget, hogy míg máskor társak végszavát várom, ezúttal én egyedül beszélek a színpadon.
- A darab eredetileg egy operaházi kellékesről szól. Miként lett belőle prózai színházi alkalmazott?
- Eberhard Streul hőse tényleg táncosokról, karmesterekről, zeneszerzőkről adomázik, Parti Nagy Lajos azonban átírta és valamelyest hozzám igazította a kellékes alakját. Nem csoda hát, hogy Bieder József ízig-vérig pesti figura lett, aki olyan élményekről mesél, amiket akár én magam is átélhettem volna. Parti Nagy ugyanis számos történetemet meghallgatta a darab átdolgozása előtt és ezek némelyike – ilyen-olyan módosítással – vissza is köszön az előadásban. Bármennyire közel áll is hozzám azonban a világ, amit a kellékes ismer, amiben él, végső soron ez mégiscsak egy színdarab.
Nem jelent rettenetesen nagy különbséget, hogy míg máskor társak végszavát várom, ezúttal én egyedül beszélek a színpadon.
- Négy év telt már el és száznál is több előadás A kellékes bemutatója óta. Tudnak még meglepetést okozni egymásnak ezzel a figurával, vagy kívül-belül kiismerték már egymást?
- A próbák során persze megtanultam, hogyan kell Bieder József bőrébe bújni, ez viszont nem garantálja egy-egy előadás, egy este sikerét. Minden alkalommal úgy kell a közönség elé lépnem, mintha kizárólag nekik készült volna, csak nekik szólna a színdarab. Minden fellépés előtt ezért – bármennyire ismerem is már a figurát –, jó adag drukk van bennem. Azzal tudunk tehát meglepetést okozni egymásnak a kellékes figurájával, hogy az aktuális előadáson mennyire tudom őt megmutatni, átadni a publikumnak. És ez azért – rutin ide, vagy oda – mégiscsak kihívás. Mostanában ritkábban kerül ráadásul elő A kellékes, ezért a szövegét is időről időre át kell ismételnem. Szóval úgy érzem, továbbra is dolgunk van egymással, közünk van egymáshoz. Nincs jobb annál, mint látni a színpadról a közönség mosolyát, hallani a nevetésüket. Nagyszerű érezni: jönnek velem, egy jól sikerült előadást követően pedig együtt tudunk örülni.
- Bízva abban, hogy a kellékes sokáig mesél még, kíváncsi lennék arra is, készül-e a közeljövőben valami új produkció?
- Most éppen dalokat tanulok. Presser Gábor, Másik János és Heilig Gábor munkáit, amelyeket én énekeltem egykor lemezre, de közönség előtt nem hangzottak még el. Szeptemberben, a Magyar Dal Napja alkalmából viszont felcsendülnek majd. Terveink szerint vendégek, barátok társaságában fogom előadni őket. Ősszel pedig szeretnénk ezekből a Kern-dalokból egy koncert-sorozatot is útjára indítani. Hát így telik a nyár.
