2012. 07. 19., csütörtök, 07:07
Idén először szervezi meg az Együd Árpád Kulturális Központ Szent Jakab Ünnepét július 28-án, szombaton, a Bencés Apátság Romkertjében. Nemcsak a helyieket, hanem minden kaposvárit várnak a kulturális programokra.
- Tavaly volt 950 éves a Szentjakabi Bencés Apátság, akkor szerettük volna megtartani ezt a rendezvényt, de az időjárás közbeszólt – mondta Borhi Zsombor, a körzet önkormányzati képviselője, a Kaposszentjakabi Részönkormányzat elnöke. – Már akkor megbeszéltem a részönkormányzattal, hogy tartsunk egy olyan kulturális programot, ami a helyieknek és a városiaknak egyaránt vonzó, és nem egy búcsú, hanem inkább egy kulturális-művészeti jellegű rendezvény.
A napot Öko-Piac nyitja 10 órakor, majd „Jakab kincsei” címmel helyi művészeti csoportok és szólisták mutatkoznak be. A Fehér Hollók Középkori Műhely közreműködésével történelmi játszóház és kaland-udvar várja a gyerekeket a nap folyamán kétszer is. 15 órakor nyílik a „mesélő tárgyak” kiállítás, fél négytől pedig baranta bemutató és szabad edzés látható. Mesztegnyei Imre végigjárta az „El Camino”-t, a zarándoklatáról készített, vetített, képes összefoglalóját délután 4 órától mutatja be. 17 órakor Ba-Ra-Ka koncert, 19 órától Juhos zenekar moldvai csángó táncháza, 21 órakor Naplemente Mise, 22 órakor pedig Fényfestészet - audiovizuális időutazás romfalra vetítve, a FényHangÁr Művészeti Csoport előadásában.
A nap folyamán különböző mesterségekkel ismerkedhet meg a közönség, de lesz „fűben-fában orvosság”, vagyis gyógynövény és népi gyógyászati tanácsadás, pillangókergetés és szabad piknik hazaiból. A programok ingyenesek.
– A szervezésben a helyiek is részt vesznek, a fellépők között is megtaláljuk a település „kincseit”. Reméljük, hogy sikerül azoknak a tetszését is elnyerni, akik nem olyan aktívak, de a programok esetleg vonzóak lehetnek számukra – tette hozzá Borhi Zsombor. A Szent Jakab Ünnepet Kaposszentjakab Részönkormányzata támogatja.