2012. 07. 04., szerda, 13:02
A kaposvári közgyűlés csütörtöki ülésén dönt arról, hogy szülőházánál emléktáblát állíttat a híres fotóművész, Juan Gyenes (Gyenes János) tiszteletére. Rá emlékezünk az alábbi írással.
Gyenes János 1912. október 21-én született Kaposváron, a Korona utca, mai Ady E. utca 10. sz. házban. Apja Gyenes Izsó hegedűművész, a kaposvári zeneiskola alapítója volt, testvére Reményi-Gyenes István író. Gyenes János néhány évig a Somssich Pál Gimnáziumba járt, a negyedik osztályt azonban nem fejezte be, mert az iskolai kötöttséget kevéssé szerette, s bizony három tárgyból (egyebek közt idegen nyelvekből) megbukott… (Az életben aztán öt nyelvet tanult meg!)
14 évesen kezdett fényképezni, Holzer Félix kaposvári fényképésznél. 1928-ban Győrbe költözött, fényképészszakvizsgát tett. 1930-1937 között a Színházi Élet fotóriportere volt, a budapesti és bécsi színházi, zenei, társasági eseményeket fényképezte. Modelljei többek között: Lehár Ferenc, Toscanini, Furtwängler, Prokofjev, Kodály, Bartók és Szigeti voltak. Kaposváron lefényképezte Rippl-Rónai Józsefet a halálos ágyán. 1936-ban a lap tudósítójaként Berlinbe költözött, az olimpiáról tudósított. 1936-1937-ben Londonba, majd Párizsba tette át székhelyét. 1938-ban a New York Times egyiptomi tudósítója. 1940-ben Madridban telepedett le. A Campua fotóosztályán dolgozott; 1948-ban önálló fotóstúdiót (Studio Gyenes) nyitott. Modelljei között voltak a század meghatározó művészei, akik közül többen barátjuknak is tekintették: Picasso, Miró, Dalí, Foujita, Arthur Rubinstein, Herbert von Karajan... Hosszú pályafutása során több mint tízmillió felvételt készített, 13 fotóalbuma jelent meg.
Ő volt a spanyol királyi család hivatalos fotósa, a bélyegeken, pénzeken lévő uralkodói portrék tőle származnak. Arcképei, zene ihlette montázsai, balett- és táncképei a legismertebbek. Spanyol lapok címlapjain 2000-nél több felvétele jelent meg. A San Telmo Királyi Szépművészeti Akadémia tagja volt, öt kontinens fotóművészei közül eddig ő az első és egyetlen akadémikus. 1962-ben – édesapja emlékére – díjat alapított fiatal spanyol hegedűművészek számára (Premio Isidoro Gyenes-díj).
A világ különböző részein, Buenos Airestől Pekingig több mint száz kiállítást tartottak képeiből. Az egyik, ha nem a legfontosabb tárlatát a londoni Royal Society of Photography rendezte. Állandó kiállítása van Madridban, Granadában, illetve a New York-i Columbia egyetemen. 1990-ben a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjével tüntették ki. 1993-ban Kaposvár díszpolgárává választották. 1995 májusában hunyt el Spanyolországban.