2012. 06. 04., hétfő, 16:12
Június 4-én 10 milliószoros nap van, ilyenkor minden teremtés 10 milliószoros erővel hat. Ez igaz a pozitív gondolatokra, érzelmekre, és a negatív, visszahúzó gondolatokra, megnyilvánulásokra is. Minden tettünk tízmilliószorosan hat vissza ránk.
A tibeti (nagy) buddha-napokat hívják 10 milliószoros napoknak, sorrendben ez az első holdhónap 15. napja, a negyedik holdhónap 15. napja, a hatodik holdhónap 4. napja és a kilencedik holdhónap 22. napja. A tibetiek tehát évente négy ilyen napot tartanak nyilván.
Idén február 22-én volt az első ilyen nap, most van a második, míg a harmadik július 23-án, a negyedik pedig november 6-án lesz.Amennyiben e gondolatok alapján cselekedni is hajlandók vagyunk, nagy lépést tehetünk afelé, hogy megszabaduljunk a hozzánk már nem méltó szokásainktól, érzelmeinktől vagy tetteinktől. Minden olyat tegyünk meg ezen a napon, amit szeretnénk, hogy tízmilliószoros erővel hasson!
Százszoros napok |
Jó tudni, hogy karmikus szinteken minden telihold és újhold napja eleve százszoros erővel bír. Amit ezeken a napokon adunk, azt százszorosan kapjuk vissza. Minden, amit teszünk, visszaszáll ránk. Ez a karma. Figyeljünk ezekre a napokra is és csak olyat adjunk, amit mi is szívesen elfogadnánk. Figyeljünk arra is, hogy ilyenkor sokkal érzékenyebbek vagyunk. |