2012. 05. 13., vasárnap, 07:16
Mi, akiknek a fizika és a kémia a kevésbé érthető tantárgyak közé tartozik, el sem tudjuk képzelni, hogy van olyan nő a világon, aki ezeken a területeken korszakalkotó tudományos felfedezéseket tett.
Márpedig a lengyel származású francia fizikus és kémikus a radioaktivitás úttörő kutatója volt. Ő volt a párizsi egyetem első női professzora, azonkívül elsőnek kapott kétszer Nobel-díjat, a fizika, illetve a kémia területein végzett munkájáért.
Maria Skłodowska az akkor még az Orosz Birodalomhoz tartozó Varsóban született, tanár szülők ötödik gyermekeként. 15 éves korában kiváló eredménnyel érettségizett a varsói leánygimnáziumban. Az egyetemre nem vették fel, egyrészt mert nő volt, másrészt mert lengyel volt. Maria sokáig magántanítóként dolgozott és segítette testvérét, Bronisławát, aki orvostanhallgató volt a párizsi egyetemen. A két testvér megegyezett abban, hogy Maria anyagilag támogatni fogja nővérét tanulmányai befejezésében, majd viszonzásul Bronisława fogja őt segíteni. Erre 1891 után került sor, Maria akkor ment nővéréhez Párizsba, és megkezdte egyetemei tanulmányait a Sorbonne-on. 1894-ben diplomázott matematikából, ugyanebben az évben ismerkedett össze Pierre Curie-vel, aki ekkoriban a fizika-kémia tanszéken volt oktató, és akivel 1895 júliusában össze is házasodtak. Ettől kezdve a két fizikus alig hagyta el a közösen használt laboratóriumot. Maria megtalálta azt az élettársat, akire támaszkodni lehetett személyes és tudományos szempontból egyaránt. Két lánygyermekük született, 1897-ben Irène, majd 1904-ben Ève.
1898 júliusában Pierre és Marie együtt adtak ki egy tanulmányt egy általuk újonnan felfedezett elemről, amit Marie – hazája tiszteletére – polóniumnak nevezett el. 1898 decemberében egy másik elem, a rádium felfedezését is publikálták, amely nevét erős radioaktivitása miatt kapta. 1903-ban professzora felügyelete alatt Marie megkapta doktori címét, Franciaországban elsőként, mint nő. Ugyanebben az évben Pierre Curie, Marie Curie, és Henri Becquerel együttesen megkapták a fizikai Nobel-díjat a radioaktív sugárzás további kutatásában végzett tevékenységükért. 1906-ban férje egy utcai balesetben meghalt, ami pusztító hatással volt Marie lelkivilágára.
Az egyetem azonban őt bízta meg a fizika tanszék további vezetésével. Mint az egyetem első női professzora, fáradhatatlan munkába vetette magát, így keresve új értelmet életének. A munkája iránti elismerés növekedésével 1911-ben a svéd királyi Tudományos Akadémia neki ítélte a Kémiai Nobel-díjat, „elismerésképpen a rádium és polónium felfedezésért, a rádium sikeres izolálásáért, és ennek a figyelemreméltó elemnek további tanulmányozásáért”.
(folytatjuk)