2012. 04. 18., szerda, 06:52
Emlékszem rá, mennyire kedveltük főiskolásként. Somogyi népszokásokat összegyűjtő könyvét sokat forgattuk, bár nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget hagyományainknak. Éveink előre haladtával ez is változik. Dr. Király Lajossal beszélgettünk.
Igen, ezt biztosan állíthatjuk. Az előadás hallgatói, nézői, most a könyvbemutató kapcsán megismerhették Kaposvár katonaéletét a 19-20. sz. fordulóján. Hogy ez milyen volt, kiderül a gyűjtött katonadalokból, amelyeket 1968-70-ben a kaposvári járás honismereti szakköreivel gyűjtöttünk össze. Akiket megkérdeztünk, azok egy része már az első világháborúban is katona volt és élte a k.u.k hadsereg életét, a 44-es rosseb bakák életét. A dalok beszámolnak az ő életükről, a harcaikról, a laktanyában zajló életről és minden egyébről. Az 1920-as évekig Kaposvár valóságos katonaváros volt, a város utcáján masíroztak, énekeltek a katonák, szinte együtt éltek a kaposváriak a katonákkal. 1959-ben Kaposvárra költözött a 44-es gyalog ezrednek, az ún. somogyi és tolnai sorozású katonáknak a parancsnoksága, ezeket rosseb bakáknak hívták sajátos szavajárásuk, sűrű rossebezésük miatt. Utána több laktanya is épült itt, a Baross, a Honvéd, a Szántó laktanya.
A könyvet feleségével, Péter Máriával közösen írta.
A mintegy ötven, magnószalagon rögzített szerteágazó dalanyag lejegyzését ő végezte, és már 1971-ben készített róla egy összefoglalást. Most, 2010-ben volt lehetőségünk arra, hogy hosszas szerkesztői munka után ezt a gyűjtést közkinccsé tegyük. A címe az lett, hogy a „Kaposvári városházra rásütött a fényes nap”, ez abból a dalból van, ami a sorozásról szól, ugyanis általában a városházán sorozták a katonákat. Az alcíme: 200 somogyi katonadal. A dalanyag voltaképpen a sorozástól, a bevonulástól, a laktanyaéleten át, a harcokig, a leszerelés öröméig az egész katonaéletet bemutatja. Ilyen katonaélet már régen volt, most már itt a kaposvári utcákon nem hallani éneklő és masírozó katonákat, teljesen más a világ, de az 1950-es, 60-as években ez még élő hagyomány volt.
Mennyire élnek mindennapjainkban a néphagyományok?
A néphagyományok azért most is élnek, csak átalakult formában. Például a gasztronómiai hagyományok valósággal újjáéledtek, úgyhogy a nagy ünnepeinkkel, a karácsonnyal, húsvéttal kapcsolatosan ma is tartják a szokásokat. Például tojást festenek húsvétra, sonkát esznek tormával, ennek megvan a jelképes tartalma.
Mennyire lenne fontos ma is gyűjteni ezeket a hagyományokat?
Jó lenne, ha ezeket a megújult hagyományokat is följegyeznék. Mi a régi, a két világháború közötti időszak hagyományait mondjuk el és ismertetjük. Nagyanyáinkét, nagyapáinkét gyűjtöttük össze és jegyeztük fel. De most is vannak átalakulók, többek között az előbb említett étkezési népszokások. Ahhoz, hogy egy hagyomány föléledjen, kell valaki, aki ezt előkeresi és ott, abban a közösségben, faluban újra betanítja. Például a Gergely-járás hagyományát március 12-én, most is éltetik némely iskolában. Ilyenkor az iskolás gyermekek csapatostul házról házra járva verbuválták az iskolába a gyerekeket. A katonai toborzás mintájára a szereplők gyakran különféle katonai rangokat viseltek, „Szent Gergely vitézeinek” is nevezték őket. Ez a szokás ma is él néhány helyen, hiszen most is fontos, hogy a diákok oda menjenek tanulni.
Mi a helyzet a nagy ünnepekkel?
A locsolás például Somogyban nem volt hagyomány, de az 1940-es, 50-es évektől itt is elterjedt. Aztán karácsony táján a betlehemezés. Mindez azon múlik, hogy legyen egy honismereti szakkörvezető, néprajzi vezető, vagy valamelyik falunak a polgármestere, aki fontosnak tartja, hogy élő hagyományok legyenek az ő falujában. Mesztegnyő erre jó példa, ott nyári tábor is van, ahová külföldről is jönnek fiatalok meg idősebbek, hogy a megismerjék és megtanulják azokat, és otthon ezeket alkalmazzák. Említhetném itt Kaposváron a farsangot, amelyet a város átvett és bevett a turisztikai programjai közé. Ezeket a hagyományokat továbbra is fenn kell tartani és továbbfejleszteni.
A tudománynak mi itt a feladata?
A tudomány leírja ezeket a szokásokat. A néprajzos az leíró, a népi életnek a mozzanatait örökíti meg. Nem nagyon tetszik nekünk például az Amerikából átjött hagyomány, a Valentin nap, a Halloween szokása, de nem sokat tehetünk ellene. A Halloweennel kapcsolatban itt Somogyban látom, hogy töklámpás fesztivált csinálnak. Ez éppen egy jó példa, hogy nem kísértetek meg halottak vonulnak föl, mint az angolszász területeken, ez nálunk a mindenszentekhez nem illene, de töklámpás fesztivált csinálhatunk. Néprajzosként, hagyománygyűjtőként nem ítélhetünk el semmilyen hagyományt sem, a tudomány a mindennapi életet örökíti meg az utókor számára.