2012. 03. 28., szerda, 14:30
Április 21-én érkezik Kaposvárra a 100 Tagú Cigányzenekar Sztárzenekara. A Szivárvány Kultúrpalotában 19 órakor kezdődő koncerten Brahmstól kezdve Sarasate-n keresztül a balkáni cigánydalokig, repertoárjuk legjobbjait hallgathatja meg a közönség.
A koncertről Buffó Rigó Sándor, a zenekar művészeti vezetője és Varga Zoltán, a turnét szervező menedzser tartott szerdán sajtótájékoztatót. 1985-ös megalakulás óta még egyszer sem járta végig az országot a 100 tagú Cigányzenekar.
Míg Európa, Ázsia, Amerika, Ausztrália, Új-Zéland számos városában koncerteztek már és szórakoztatták a nagyérdeműt, úgy Magyarországon csak egy-egy nagyvárosban léptek eddig fel. Most a kaposvári közönség is örülhet, hiszen áprilisban a somogyi megyeszékhelyre is eljutnak egy országos turné keretében. Ennek kezdete a tavalyi karácsonyi, négy fellépésből álló, teltházas koncertsorozat volt, akkor döntöttek úgy, hogy műsorukat az ország összes megyeszékhelyén bemutatják.
- Mind a négy előadás óriási siker volt, ami azt bizonyítja, hogy a magyar közönségnek is van igénye erre a muzsikára – mondta Varga Zoltán. – A zenekar olyan átéléssel játszik, hogy az teljesen magával ragadja a közönséget. A Szivárvány Kultúrpalota pedig mindehhez igazi, bensőséges hangulatot biztosít.
- Minket mindenki szeret, a felnőttek mellett a gyerekek is – mondta Buffó Rigó Sándor. – Kaposvárra a zenekar legjobbjai érkeznek, Lendvai Csócsi József főprímás, vagy Ökrös Oszkár cimbalmos. A műsorunk programjával két éve járjuk Európa városait. Amit itt is játszani fogunk, többek között Brahms: Magyar táncok, Erkel Ferenc: Palotás, Radics Béla: Titánia, Horváth Zoltán brácsavezető szerzeménye, a Cigánytűz és Pablo de Sarasate: Csak egy kislány van a világon. De játszunk orosz cigánydalokat, (pl. Fekete szemek), balkáni cigánydalokat, Csajkovszkijt, Strauss: Cigánybáróját, Liszt Ferenc: II. Magyar Rapszódiáját és Dinicu: Pacsirtáját – sorolta a művészeti vezető. – Biztos vagyok benne, hogy aki eljön a koncertre, nagyon jól fogja érezni magát – tette hozzá.