2012. 03. 16., péntek, 15:30
Csodáljuk mindazért, amit életében tett. Csodáljuk erejét, kitartását, de legfőképpen hitét. Bár halála után napvilágra került leveleiből az derül ki, hogy ő maga is sokszor kereste Jézus jelenlétét a szívében.
Kalkuttai Teréz anyának egy belső hang súgta, hogy: "Szolgálja Istent a szegények legszegényebbjei között". Így is tett, egész életében.
Teréz anya Agnes Gonxha Bojaxhio-ként jött a világra 1910. augusztus 27-én, Üsküb (ma Szkopje) városában, ami akkor az Oszmán Birodalom része volt. Édesapja, Nikollë Bojaxhiu sikeres albán építési vállalkozó volt, édesanyja, Dranafile Bojaxhiu a háztartást vezette. Agnesnek még két idősebb testvére volt. A szülők a mohamedán környezet dacára katolikus vallásúak voltak. Kilenc éves volt, amikor édesapja váratlanul meghalt, ettől kezdve az anya kézimunka-üzletükből tartotta fenn magát és három gyermekét. E súlyos megpróbáltatás még jobban összeforrasztotta a családot. Agnes már 18 évesen belépett a Loreto Nővérek Rendjébe, ahol felvette Szent Teréz (Lesiux), a misszionáriusok patrónusa nevét. A rend indiai rendházába került Darjeelingbe, s egy kalkuttai katolikus leányiskolában tanított közel 20 éven át földrajzot és hittant.
1946-ban Darjeeling felé tartott a vonaton, ahol a harmadosztályú kocsiban óriási volt a tömeg, és megdöbbenve tapasztalta azt a nyomort és szegénységet, amely az indiaiak többségének kijutott. Ekkor ébredt rá küldetésére, hogy nincs joga arra, hogy a kolostor békéjében, kényelmében éljen, miközben az emberek, akiket szolgálni jött, nyomorognak. Küldetést érzett arra, hogy elhagyja a kolostort, megossza sorsát a szenvedőkkel és Jézust követve a szegények között szolgáljon.
1946-ban rendje engedélyével Kalkuttába ment, és itt egy nyomornegyedben megalapította első iskoláját, majd 1949-ben egy patanai iskolában kitanulta az ápolónői munkát. Felvette az indiai állampolgárságot, s felöltötte későbbi, "egyenruhájává" vált öltözékét, a fehér szárit kék csíkokkal. Elkezdte összeszedni, ápolni, tisztálkodásra tanítani Kalkutta utcagyerekeit, hajléktalanjait.
1952-ben pápai engedéllyel megalapította a Szeretet Misszionáriusai Nővérek rendjét. A rend hivatása Teréz anya szavaival: „hogy segítse az éhes, ruhátlan, hajléktalan, béna, vak, leprás embereket, az olyanokat, akik nemkívánatosak, szeretetlenek, kitaszítottak a társadalomból és mindenki elkerüli őket”. Az indiai kormány támogatásával egy elhagyott hindu templomot alakítottak át a szegény, magatehetetlen emberek otthonává. Nem sokkal később újabb otthonokat nyitottak a leprások és az árvák számára. A rend egyre több hívet és támogatót talált céljai számára, és az 1960-as években sorra nyitotta az otthonokat szerte Indiában.
1965-ben VI. Pál pápa engedélyezte, hogy a rend más országokra is kiterjessze tevékenységét. Létszámuk rohamos gyorsasággal növekedett, és új otthonok nyílottak szerte a világon. Az első Indián kívüli otthont Venezuelában nyitották, majd Róma, Tanzánia következett. Sorra nyíltak az otthonok Ázsiában, Afrikában, Európában, és megnyílt az első misszionárius ház az Egyesült Államokban, New Yorkban is.
(folytatjuk)
