2012. 03. 10., szombat, 07:40
„Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.”
Romantikus a történet, mert egy romantikus stílusú kápolna a főszereplője; és romantikus azért, mert minden jó, ha vége jó – ez a történet olyan, mint egy romantikus mese, a Csipkerózsika…
Egyszer volt, hol nem volt; a vasúti síneken innen, de a toponári nagytemplomon túl állt egy kis kápolna az Orci úti domboldalon, előtte 14 stáció. Száz év is eltelt azóta, hogy Festetics Vilmos gróf 1892-ben megépíttette2 a toponári római katolikus templomhoz tartozó kálváriakápolnát.
A 3,5×3,5 méteres kis kápolna kelet-nyugat irányú tájolású egyszerű, torony nélküli építmény volt, tulajdonképpen egy hajó nélküli templom sarkított négyszögletes szentélye. Még bejárata is a hajó és szentély közötti diadalívre emlékeztetett! Szerették is régen a toponáriak, húsvét hajnalán kézen fogva vitték az anyák lányaikat, versengve, ki ér oda hamarább3.
A kápolnát a gróf négy támpillérrel díszíttette, egyszerű, vakolt lábazattal, geometrikus, csúcsívsoros párkánnyal építtette, melynek egyetlen nyílása a teljes nyugati homlokzaton átívelő, támpillérek között kialakított félköríves záradékú diadalív lett. Az oromfal csúcsára míves kőkeresztet állíttatott, a tetőt sajtolt cserépfedéssel fedette. A toponáriak kálváriája így valóban egy gotizáló, romantikus jellegű eklektikus épület lett!
A kápolna belső tere sem volt hivalkodó - akárcsak a templomok szentélye a hajótól elválasztva -, egy lépcsőfokkal környezetéből kiemelve készült el. A mesteremberek mennyezetként dongaboltozatot építettek, belső terét pedig a boltozat és a boltív magasságában tagozott párkánnyal díszítették. Padlóját színes, méhsejt alakú lapokkal burkoltatta Vilmos gróf.
A nyitott, kovácsoltvas korláttal elhatárolt bejárattal szemben helyezték el az oltárt a három szeggel keresztre feszített Krisztussal, a kék kendős Szűz Máriával és a szép arcú Szent János-szoborral. A kereszt volutákkal4 díszített talapzatán az 1892-es évszám árulkodik a kápolna vélhető koráról. A diadalív két oldalán egy-egy kereszt áll ma is egymással szemben, rajtuk a kötelekkel felkötözött latrok szobrával. A bal oldali Krisztus felé fordul, míg a jobb oldali a kápolnába lépőre szegezi tekintetét.
Teltek-múltak az évek. A kápolna szépen csendben várta a hívőket, a húsvéti körmeneteket. És ahogy múlt az idő, úgy merült feledésbe a kis templom is. Gaz ütötte fel a fejét, nőtte be a stációkat; eső verte a kápolnát, szél koptatta a tetejét. Lassan, csendben ment tönkre a szebb napokat és ünnepeket megért grófi ajándék, már a toponáriak is csak hallomásból tudták, hogy valahol a vasúton innen egy kápolna áll a domb oldalában.
Egy szép napon a Toponárt Szépítők Egyesülete úgy határozott, hogy felébreszti Csipkerózsika-álmából a kálváriát. Összefogtak vagy ötvenen, és egy napsütötte hétvégén szerszámokkal felszerelkezve elindultak, hogy kiirtsák a bozótot a domboldalból. A munka végeztével maguk is meglepődtek: egy mesebeli kis kápolnával találták magukat szemben. Már nem érték be azzal, hogy rendbe szedjék a domboldalt: újra régi fényében akarták látni a kálváriát és a templomocskát! Megkerestek egy építészt5, aki az ügy mellé állt, és ha kapát nem is fogott a kezébe, de ceruzát ragadott, és elkészítette a felújítás terveit ajándékba a lelkes Szépítőknek.
Volt tehát már terv is, akarat is – csak a pénz hiányzott. Ekkor a toponáriak összeadták, ami kis forintjuk erre a célra akadt, de akárhogy is számolgatták, ez még csak az ötöde volt annak, amibe a kápolna felújítása került volna. Ekkor küldöttség ment a polgármesterhez6. Elé álltak, és elmondták, mi szél hozta őket, mit akarnak. Örült a polgármester, hogy szeretik a toponáriak a kis kápolnát, és azt mondta, hogy a felét odaadja a Város, de többet adni az sem tud, nehéz idők járnak.
Gondolkodtak a toponáriak, honnan teremtsenek elő még pénzt. Ekkor váratlanul a Temetkezési Vállalat7 is adományt utalt a Szépítők számlájára, hogy felújíthassák kápolnájukat. Azonban még mindig hiányzott az összeg egynegyede… És akkor meghallgatta az Isten a Szépítők imáját. A plébános úr8, látva a hívek szorgalmát és elkötelezettségét, megadta, ami hiányzott, így együtt volt minden: akarat, pénz és terv, hogy kezdődhessen a munka!
Először a százéves cserépfedést cserélte le a tetőfedő9, és csatornát szerelt a tető köré. Aztán jött a Temetkezési Vállalat felújító csapata, és falszárító vakolatot készített a kápolna alsó részén, kijavította és pótolta a hiányzó díszeket, újrafestette a kis templomot kívül-belül. Örömmel nézték a kaposváriak, hogyan szépül a kápolna napról napra; hamar híre ment az egész városban. Eljöttek az építőipari szakközépiskolások is, hogy gyakorlatban lássák és tanulják egy ilyen míves épület felújítását. Szorgalmasan dolgoztak két hétig a fiatalok, segítettek a vakolásnál, a festésnél.
Már vége felé járt az építés, de még mindig nem találtak a toponáriak olyan burkolólapot, ami illett volna a kápolnához. A régi már hiányos volt, összetöredezett, muszáj volt kicserélni. Ekkor küldöttség ment a Cukorgyárba - mert keringett a hír, hogy ott régen sárga, méhsejt alakú kerámiával burkolták az üzemet -, hogy kaphatnának-e a megmaradt kerámiából. A Cukorgyárban sok toponári dolgozott, így a vezetés10 örömmel adott a sárga lapokból. A burkolómester11 a régi színes lapokból megmentette, amit tudott, és méretre vágva azokat együtt rakta le az „új” sárga lapokkal.
Lassan közelített a hideg. Még a fagy beállta előtt elkészült a téglajárda a kápolna körül, és a magas fák tetőre hajló ágait is rendben megmetszették. A kápolna elkészült, régi fényében várta a karácsonyt.
2011. december 12-én, advent bronzvasárnapja előtti szombat délután az ebéd utáni csöndben egyre több idős asszony sétált fel a kálvárián. Aztán jöttek a fiatalabbak is, és a tévések is kamerákkal. Amikor már a régi időkre emlékeztetően sokan állták körbe a kis templomot, akkor megérkezett a polgármester és a képviselő12 is. Aztán hirtelen nagyot dobbant a kis kálvária szíve, mert meglátta a plébános urat!
A téli nap gyenge fényében ének csendült, beszéd hangzott, végül előkerült a szenteltvíz, és a plébános újraszentelte a 119 éves templomot. Sok toponári álma vált így valóra, akik aztán boldogan teáztak és forralt boroztak napnyugtáig, és az öreg fák alatt megfogadták, hogy a következő év adventjére mind a 14 stációt felújítják, ezzel ajándékozva meg magukat és a kedves kápolnát karácsonytájt.
Az első stációt maga a polgármester fogadta örökbe, és így szépen sorra találnak gondviselőre a stációk. A mai napig már tíznek került gazdája, így talán valóban folytatódhat a mese, és jövő karácsonyra már nemcsak a kápolna lesz olyan, mint Vilmos gróf idejében volt, hanem az egész kálvária. S hogy jó példával járjon elöl a város első embere, az első stációt már húsvét ünnepére újravarázsoltatja, hogy lássák a kaposváriak: aki ad, annak adatik13!
1„Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” Máté 6:21.
2 Építésének körülményeiről, történetéről írásos adatot nem találtam.
3 Toponári idős asszony szóbeli közlése (2011. dec. 10.).
4 Csigavonal alakú díszítés.
5 L. Balogh Krisztina.
6 Szita Károly.
7 Puskás Béla igazgató.
8 Neumüller Miklós.
9 Svéninger László vállalkozó.
10 Hájos László és Szeles Zoltán.
11 Szarka Imre.
12 Mihalecz András.
13 Luk. 6:38.
A Kaposvár netTV jelen volt a kápolna újraszentelésén. Tekintsék meg videónkat:
|
A helyi védelem alatt álló kápolna 1 200 000 forintból újult meg 50%-os önkormányzati támogatással, melyet a Toponárt Szépítők Egyesülete nyert el a „helyi védett épületek felújítása” c. pályázaton. 25%-ban a helyi plébánia támogatta a helyreállítást, a hiányzó összeget pedig a Somogy Temetkezési Vállalat és a Toponárt Szépítők Egyesülete adta össze. |
