2012. 02. 15., szerda, 08:10
Leggyakrabban kisebb lopásokért, egy-egy ló, juh vagy disznó elhajtásáért kényszerültek betyáréletre. Ha kézre kerültek, a rögtönítélő bíróságok akár egy disznó ellopásáért is akasztófára juttathatták őket.
A megtorló intézkedéseknek sok ártatlan ember is áldozatául esett: nehéz volt elkülöníteni, ki a haramia, ki a betyár, ki az orgazda; ki a bűnös és ki a nem bűnös. Ezért történhetett meg gyakran, hogy egy-egy híres, körözött betyárvezérnek olyan rablásokat, gyilkosságokat is a számlájára írtak, amelyeket nem is követett el. Olyan betyárokról is tudunk, akik nappal békésen pásztorkodtak, éjjel viszont raboltak, fosztogattak. Egy bizonyos: az okkal, ok nélkül vért ontó, senkit sem kímélő zsiványoktól, bűnözőktől élesen elkülönültek a fennálló társadalmi renddel szembenálló, gyilkosságot ritkán elkövető betyárok. Életük nem volt irigylésre méltó. Állandó bujkálás, rettegés volt a sorsuk, amelynek végén rendszerint ott magasodott az akasztófa.
Babám ölébe nyugodalmat találok.” (Kazsok)
Bővebben, Király Lajos: "Híres betyár vagyok ..." A betyár alakja a somogyi népköltészetben című könyvében olvashatnak.
