évforduló Nagy hóban „A hóhatárról”

2012. 02. 13., hétfő, 13:08

Kossuth-díjas költőnk születésének 101. évfordulójára emlékeztünk a napokban. Az évfordulóhoz kapcsolódóan nyílt rajzaiból kiállítás a Megyei és Városi Könyvtárban, a róla elnevezett alapítvány pedig bemutatta A hóhatárról/Lumijaralta című kötetét.

Takáts Gyula még életében hozta létre a róla elnevezett alapítványt, azzal a céllal, hogy támogassa azokat a 35 év alatti költőket, írókat, irodalmárokat és kutatókat, akik Somogyhoz kötődnek. A támogatás értéke 50-100 ezer forint között mozog, tavaly például Bengi László kapta, aki a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémia Takáts Gyula honlapját szerkeszti. Idén Lázár Balázs nyújtott be pályázatot, hogy 3. kötetének kiadásához támogatást nyerjen.

takáts gyula

A február 3-án megtartott nyilvános kuratóriumi ülésen vehette át a 2012. évi irodalmi támogatást. Az alapítvány másik célját már Takáts Gyula halála után fogalmazta meg: a költő emlékének ápolása. Már megjelent egy-két füzet ehhez kapcsolódóan, például az emlékház megnyitásakor a költő unokahúga, Parill Orsolya szerkesztette „Egy élet metszéspontjai harminc képben”,  majd a centenáriumi évben a Pomogáts Béla szerkesztette „A hasznos szép”.

- Idén valami különlegessel szerettünk volna előrukkolni – mondta Parill Orsolya, aki egyébként az alapítvány kuratóriumi tagja. – Takáts Gyula 1937-ben Finnországban járt, akkor volt a húszas éveiben. Ebből az időszakból született nyolc verse. Egy finn kollégám lefordította a verseket finnre, így jött létre ez a könyv, amely „A hóhatárról/Lumijaralta” címet kapta. Ezzel a különlegességgel rukkoltunk elő az idei évfordulón, hiszen kuriózum, hogy Takáts Gyula verseit finnre lefordították. Ez az alapítvány első önálló kiadványa, összesen 200 számozott példányban jelent meg.Az ülésen a könyvet Pomogáts Béla, a kuratórium elnöke mutatta be az érdeklődőknek.

Kiállítás Takáts Gyula rajzaiból

Takáts Gyula tehetséges rajzoló volt, gyerekkorában édesapja még Rippl-Rónaihoz is elvitte a rajzait. A két művész ismerte is egymást. Most, a Megyei és Városi Könyvtárban „Versformák rajza fog” címmel nyílt kiállítás Takáts Gyula felnőttkori rajzaiból. A kiállítási anyagot az örökösök válogatták és bocsátották a szervező Berzsenyi Társaság rendelkezésére. A tárlat március 14-ig látható.

Ezeket olvasta már?