2017. 02. 13., hétfő, 09:44
Ezen a héten az ima elsősorban az összegzést segíti! Most érdemes végig gondolni a magunk mögött hagyott utat, utakat, megvalósulásokat, és a tudatosodott illúziókat.
Ez a hét, az ima szempontjából a számvetés ideje. Ugyanakkor az ima most kiemelten segít abban, hogy végre be tudjuk fejezni mindazon dolgainkat, amelyeknek már valójában lejárt az idejük. Ez a hét az ima időpontjaiban kedvez a belső figyelemnek, a spirituális magánynak, önmagunk lelki mélységeinek a megértésében is. Mindezekhez az imában kérhetjük az égiek segítségét. Csodás felismeréseket kívánunk!
Február harmadik hetében nyugat felé fordulva érdemes imádkozni.
Az alább megadott időpontokban nyugszik az ima, és a bölcsesség planétája, a Jupiter. Az ima ne csak kérést tartalmazzon, hanem érdemes elmondani, megosztani az égiekkel a gondolatainkat, felismeréseinket. Ugyanakkor ezek az idők segítik az elengedéseket, így érdemes az ima erejét felhasználni a feleslegessé vált gondolataink, félelmeink, káros szenvedélyeink, stb. elengedésére!
Az imát lecsendesedéssel kezdjük, és lecsendesedéssel, belső figyelemmel is fejezzük be, ezzel megadva a lehetőséget arra, hogy a megérkező választ meghallhassuk.
- Február 13., hétfő: 8.50 – 9.00.
- Február 14., kedd: 8.46 – 8.56.
- Február 15., szerda: 8.42 – 8.52.
- Február 16., csütörtök: 8.38 – 8.48.
- Február 17., péntek: 8.34 – 8.44.
- Február 18., szombat: 8.30 – 8.40.
- Február 19., vasárnap: 8.26 – 8.36.
Az imádkozás ideje lehetőség szerint pontban a megadott időben kezdődjön, s töltse ki a tízpercnyi időt! Hosszabban lehet imádkozni, mint a megadott tíz perc, rövidebben lehetőleg ne.
Tapasztalja meg Ön is a jó időben elmondott ima varázserejét!
Gyógyító és spirituális időintervallumok 2017. február 13 – 19-ig | |
Öngyógyító meditációk, szentelők, szertartások, beavatások, gyógyítások, meditációk, magasabb világokkal való kapcsolódás legoptimálisabb ideje ezen a héten 05.30 – 8.30 óráig déli irányba, és/vagy 12.30 – 15.30 óráig keleti irányba! |
|
Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.
Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az üzenetek, információk segíthetnek rokonainak, barátainak, ismerőseinek is, akkor kérem, küldje át nekik is ezt a levelet!
Áldás kísér minket az Úton!
www.asztrozofia.hu
https://www.facebook.com/paksi.zoltan.asztrozofia/