2015. 01. 05., hétfő, 00:12
Érdemes a 2015-ös esztendőt egy olyan spirituális gyakorlat – megfigyeléssel kezdeni, amelyik jelentősen növeli a tudatosságot. A fejlődés és a karma legfőbb hajtóereje a vágy, a vágyakozás.
Ha nincs vágy, nincs presszió, akkor beszélünk vágytalanságról, depresszióról, ami nem túl szerencsés állapot. A vágy sarkall minket eredmények elérésére, de a tudás megszerzésére is. A megélt vágyak által kerülünk magasabb szintekre, míg a ki nem élt, sokszor elfojtott vágyak képesek megbetegíteni, s új karmát teremteni.
Szóval a vágyaink talán a legfontosabb tényezői az életünknek. Érdemes tehát áttekinteni a vágyainkat, lássunk rá vágyaink rejtett összefüggéseire, fedezzük fel azok sorsalakító erejét!
Nézzük, hogyan tehetjük meg mindezt!
Először is vegyük végig eddigi életünk fő törekvéseit, céljait, vagyis a vágyait. Írjuk le őket, érdemes erre legalább egy hetet szánni. Nem kell sietni, engedjük meg magunknak azt, hogy minél több az eszünkbe jusson. Amikor már úgy érezzük, vagyis azt mondja a belső hangunk, hogy elég, akkor fejezzük be vágyaink felidézését.
A vágyaink talán a legfontosabb tényezői az életünknek.
1. Melyek voltak azok a vágyak, amelyekért érdemben nem tettünk lépéseket? Gondoljuk át, hogy miért nem tettünk értük semmit. Félelemből? Szemérmességből? Bűntudatból? Vagy nem is volt a megvalósulásuk igazán fontos? Most is él még bennünk az a vágy? Ha igen, miért nem teszünk most sem annak megvalósításáért? Fontosak a válaszaink, mert általuk sok belső rejtett késztetést lehet tudatosítani.
2. Írjuk össze azokat a vágyakat is, amelyekért tettünk, de valamiért mégsem jött össze a dolog. Itt tegyük fel azt a kérdést, hogy ezek a vágyak miért nem jártak nekünk? Nem akartuk eléggé azok megvalósulását? Lehet, hogy csak illúziók, sorsunk rejtett csapdái voltak? Ez a második pont nagyon lényeges, mert ezek tudatosításából tanulhatjuk a legtöbbet!
3. És persze írjuk össze a megvalósult vágyakat is! Itt azonban két alpontot kell beiktatnunk.
a) A megvalósult vágy örömöket hozott a későbbiekben is, illetve
b) A megvalósult vágy bizony jelentős kellemetlenségeket, nehézségeket, esetleg tragédiát vonzott maga után.
Új tanfolyam Pécsen |
Új asztrozófia – asztrológia kurzus indul 2015. január 11-én, vasárnap 10.00 órai kezdéssel Pécsett. Jelentkezni Szabó Lászlónál a 06 30 425 0543-as számon, vagy a szabolaci144@gmail.com címen lehet. |
Ekkor már kirajzolódik előttünk, hogy vágytípusonként melyek visznek valóban előre az utunkon, s melyek jelentenek próbatételeket az életünkben. „Vágyológiai” kutatásunk eredményeit tekintsük át. Csecsemőként anya ölelése volt a legfőbb vágyunk. Aztán vágytunk a csokira, a karácsonyra, a szomszéd gyerek játékára, amit mi nem kaphattunk meg.
Vágytunk a legjobb barátunk megértő figyelmére, majd arra, hogy én nyerhessem meg az iskolai versenyt, vágytunk a menő játékokra, divatos cuccokra, s arra, hogy felnézzenek ránk az osztálytársak… Vágytunk a sikerre, és arra is, hogy felvegyenek minket abba a tuti gimibe.
Vágytunk a szerelemre, s arra, hogy legyünk már túl az érettségin, s diplomán, s vágytunk egy jó állásra, vágytunk az előrelépésre, a hatalomra, vagy éppen az észrevétlenül maradásra. Vágytunk a hűségre, az eredményekre, az anyagi biztonságra, szüleink egészségére, majd a gyermekeink egészségére, sikerére, később az unokák egészségére, sikerére…
Kisgyermekként vágytunk „arra” a játékra. Később már egyáltalán nem vágytunk arra a játékra. Ha valaki mosolyogva a karácsonyfa alá helyezi, akkor sem örültünk volna neki. A vágyunk csupán időleges volt.
Tehát a vágyunk csupán időleges volt! A vágyódás energiákat ébreszt, és energiákat vesz el.
Tekintsünk most a jelenünkre!
Most mi mindenre vágyunk?
Vegyük észre azokat, amelyek csupán időlegesek, amelyek csak viszik az energiáinkat! Ugye milyen gyorsan sorolja őket a belső hang?
Ne hagyjuk, hogy eltompítsák a látásunkat a vágyak! Lássunk rá a vágyakra, s ne a vágyak láttassanak velünk illúziókat! A vágyak vezetnek a szabadságba, de vannak vágyak, amelyek leláncolják a lelket.
Ez a kis levél azért íródott, mert e sorok írójának az a vágya, hogy Ön kedves Olvasó, valóban szabad lehessen!
Spirituális időintervallumok 2015. január 5. és 11. között |
Az előttünk álló héten a gyógyítás, az öngyógyító módszerek, meditációk, légző-, és energiagyakorlatok végzésének legoptimálisabb időintervallumai: Az első, a délelőtti órákban, 4.00 – 7.45 óra között érzékelhető. A második gyógyító, spirituális, és beavató időintervallum déli irányba fordulva érzékelhető 8.25 – 11.55 óra között. A harmadik gyógyító, és spirituális időintervallum keleti irányba fordulva 13.25 – 15.30 óra között érzékelhető. |
JÓ GYÓGYULÁST, GYÓGYÍTÁST, IGAZI BEAVATÓ ÉLMÉNYEKET, ÉS FÉNYES FELISMERÉSEKET KÍVÁNUNK!