Csillagüzenetek Eljött a rendrakás ideje

2014. 08. 10., vasárnap, 22:05

A Szűz jelében vándorló Merkúr, az asztrológiai hagyomány szerint uralmi helyzetben van. Ez azt jelenti, hogy a merkurialitás, tehát a gondolkodás, a beszélgetések, és a rendrakás nagyobb jelentőséggel jelenik meg az életünkben.

Az előttünk álló hét egyetlen égi eseményére szeretném felhívni a figyelmet. Bár az augusztusi csillagüzenetünkben minden lényeges asztrozófiai konstellációt megmutatunk, de most egy igen érdekes asztrológiai helyzet időpontjáról és az abban rejlő lehetőségekről szeretnék írni.

csillag

Augusztus 15-én pénteken, 18.25 órakor a Merkúr eléri az ekliptika 150. fokát, vagyis az értelem planétája a Szűz állatövi jelébe lép. Ezzel egy időben a Hold a Kos jelét elhagyva, a Bikában folytatja az útját. A Merkúr szeptember 2-ig tartózkodik a Szűz jelében, s ez az időszak elsősorban a rendrakásnak kedvez.

Azonban a rend ne csak a térbeli rendre, például az íróasztalunkon való rendrakást jelentse, hanem vonatkozzon a szellemi, az érzelmi, és a kapcsolati dolgaink rendezésére, rendbetételére is. Azért írok erről, mert ennek a bő két hétnek az idő minősége most ezt támogatja. Tehát eljött a rendrakás ideje! S ebből a rendből tud majd megvalósulni az a harmónia, amit a Mérlegbe lépő Merkúr „tud majd elhozni” szeptember 2-tól.

A Szűz jelében vándorló Merkúr, az asztrológiai hagyomány szerint uralmi helyzetben van. Ez azt jelenti, hogy a „merkurialitás”, tehát a gondolkodás, a beszélgetések, és a rendrakás nagyobb jelentőséggel jelenik meg az életünkben. A Szűz okán érdemes megjegyezni egy „apróságot” is, nevezetesen az emésztést. Érdemes most hangsúlyosabban odafigyelnünk arra, hogy a minőségi, tiszta táplálék legyen túlsúlyban az étrendünkben. Az étkezésnek van egy apró titka, amit érdemes figyelembe vennünk, persze nem csak szeptember 2-ig. Étkezni lassan, minden falatot alaposan megrágva kell, s közben nem arra figyelünk, hogy még mennyi étel van a tányérunkon, hanem arra, mikor jelzi halkan a „belső hang”, hogy ennyi elegendő volt!

A belső hang mindig pontosan jelzi azt, hogy mikor fejezzük be az étkezést. Ezt a belső utasítást, inkább úgy mondom, hogy finom jelzést figyelembe véve óriási lépést teszünk egészségünk visszaállítása, vagy megőrzése érdekében!

A test üzenetei után még egy rövid lelki információ: a Merkúr jegyváltásával egy időben a Hold is jegyet vált, a Bika jelébe lép. A két planéta ezen a pénteki estén egy úgynevezett trigon (120 ívfokos távolság) kapcsolatba lép egymással. Ez az aspektus a megoldásoknak, a magasabb szintre emelésnek, és a lelki dolgok megbeszélésének kedvez. A „rend időszakát” érdemes a lelki dolgaink megbeszélésével kezdeni! Azonban ne csak a külső, másokkal való kommunikációra gondoljunk, hanem arra is, hogy a belső, érzelmi életünk teljesebb megértését is segíti ez a péntek este.

Röviden összegezve azt mondhatjuk, hogy a lelki dolgok, késztetések megértésével, megértetésével induló időszak segíti annak a rendnek a megalkotását, melyből már valós szépség, és harmónia születik az életünkben!

 

Az álmok megfejtésével sokan foglalkoznak, azt azonban kevesen tudják, hogy az éj csillagjeleinek ismeretével lehet megérteni az álmainkban megjelenő egyéni szimbólumrendszerünket. Az égbolt univerzális szimbólumrendszerével együtt tudjuk megérten az egyéni, saját spirituális fejlettségünknek megfelelő szimbólumrendszerünket. Ebben szeretnénk segíteni ezzel a levéllel.

Legyen az ágyunk mellett mindig füzet, toll, vagy diktafon, hogy azokat az álmokat, amelyekből az éjszaka során felébredünk, azonnal le tudjuk írni, vagy rámondani a diktafonra. Az ebben a levélben leírt üzenetek irányt mutatóak, de a saját megértéseinkkel, felismeréseinkkel kell őket kiegészíteni, hogy az álmaink jeleinek a megértése a lehető legtökéletesebb legyen.

Ne feledjük azt sem, hogy egy álom hatóköre plusz – mínusz hét nap! Érdemes tehát a nappalok eseményeit is naplószerűen rögzíteni, hogy észrevehessük, egy adott álom melyik nappali történésünkre ad választ, vagy segítséget. Az álmunk üzenhet akár hét nappal korábbi élményünkre is, de előrejelezhet akár hét nap múlva bekövetkező eseményt is.

A napközbeni dolgaink megértését pedig a kisfilmjeinkben bemutatásra kerülő csillagüzenetek segítségével érthetjük meg. A nappal, és az éjszaka tanításainak, lehetőségeinek ismeretében tudunk alkotóbb, egészségesebb, és boldogabb életet élni. Az asztrozofia.hu, és a csillag tv csapata elkötelezett abban, hogy az Ön, és szerettei élete még teljesebb, még tökéletesebb legyen! 

Álomüzenetek augusztus hónapra:

Augusztus 10-ről 11-re virradó éjjelen a Telihold világít rá a múltból hozott feladatainkra, tisztázni, és megbeszélni való, a sorsunk szempontjából nagyon lényeges dolgainkra.

Augusztus 11-ről 12-re virradó éjjelen találkozik az égen a lélek két princípiuma a Hold, és a Neptunusz. Ez azt jelenti, hogy az álmaink most megmutatják lelkünk azon mélységeit, melyeket már meg kell tisztítanunk a bennük rejtőző félelmektől.

Augusztus 12-ről 13-ra virradó éjjelen ismét előző életekből kapunk jelzéseket azért, hogy világosabban lássuk azokat a dolgainkat, amelyeket a múltunkból hoztunk.

Augusztus 13-ról 14-re virradó éjjelen továbbra is a múltunk álomképeivel találkozunk, de most már a tanításokra, az új utak elindításának fontosságára helyeződik a hangsúly.

Augusztus 14-ről 15-re virradó éjjelen álmaink mintegy ráláttatnak önmagunkra azért, hogy szabadabbá tehessük külső – belső életünket.

Augusztus 15-ről 16-ra virradó éjjelen már az előretekintésé, és a harmonikus, művészi megoldások üzenetei válnak meghatározóvá az álmainkban. A sorsunkban rejlő kiemelkedési lehetőségeket mutatják meg most az álmok.

Augusztus 16-ról 17-re virradó éjjelen a teljes, tehát a „testi, és lelki” biztonságunkhoz szükséges leglényegesebb dolgokat, igazságokat, tanításokat, belső energiákat mutatják meg az álmaink.

Augusztus 17-ről 18-ra virradó éjjelen a Hold a Pleiadok csillaghalmazához, vagyis az „Istenek szerelmi fészkéhez” érkezik. A teremtő erőink, a bennünk izzó szerelem jelzései mutatkoznak meg azért, hogy „a mi Atyánkhoz méltó, teremtő életet élhessünk”. Ez az éj kiválóan alkalmas a gyermeknemzésre is!

Augusztus 18-ról 19-re virradó éjjelen újra beavató álmokban részesülünk. Álmaink most azt mutatják meg, hogy miket kell önmagunkban legyőzni ahhoz, hogy emelkedés lehessen az életünkben.

Augusztus 19-ről 20-ra virradó éjjelen a Tejútra lépő Hold már hangsúlyosan az emelkedés lehetőségeit vetíti az álmainkba, de ugyanakkor a vállalásaink fontosságát is látjuk. Énünk isteni oldalával való kapcsolat felvételéhez tökéletes ez az éjszaka!

Augusztus 20-ról 21-re virradó éjjelen az álmainkban az életünket átható polaritások, kettősségek mélységeit, mágikus tanításait ismerjük meg jobban. A továbblépéshez, a megoldáshoz szükséges tudást is megkapjuk ezen az éjjelen.Augusztus 21-ről 22-re virradó éjjelen olyan képekben részesülünk, melyekben azon radikális átalakítások jelennek meg, amelyeket megtéve szabadabbá tehetjük az életünket, és erősebbé önmagunkat.

Augusztus 22-ről 23-ra virradó éjjelen újból a múltunkból kapunk jelzéseket, hogy világosabban láthassuk a jelenünket, s vehessük észre a nekünk szóló tanításokat, melyeket a hétköznapok világába rejtettek a „sors urai”.

Augusztus 23-ról 24-re virradó éjjelen a Jupiter, a Hold, és a Vénusz hármas találkozója világít rá álmainkban arra, hogy mely minőségeknek érdemes megnyílnunk, melyek azok a dolgaink, kincseink (lelki, szellemi értelemben) amelyeket őriznünk kell, s melyek azok a dolgok, társak, amiket, akiket már el kellene engednünk…

Augusztus 24-ről 25-re az Újholdra virradó éjjelen ismét a sorsunkra való rálátás, és a múltba tekintés lesz a domináns az álmainkban.

Augusztus 25-ről 26-ra virradó éjjelen az álmaink abban segítenek, hogy rend legyen az életünkben. A rend vonatkozik a materiális, de a belső, lelki dolgainkra is.

Augusztus 26-ról 27-re virradó éjjelen a megbeszélnivalóké a főszerep. Álmaink most arra hívják fel a figyelmünket, hogy kivel, esetleg kikkel van még rendezetlen, megbeszéletlen ügyünk. A legfőbb „kommunikációs feladatunk” persze önmagunkkal van. Ezek megértésében segítenek ezen az éjen az álmok.

Augusztus 27-ről 28-ra virradó éjjelen a „vándorlásé” a főszerep. Honnan kéne már elmennem? Mely minőségeket kellene végre magam mögött hagynom, hogy teljesebb legyen az életemben a harmónia? Ezekre a kérdésekre adnak választ az álmok ezen az éjszakán.

Augusztus 28-ról 29-re virradó éjjelen erőteljesen mutatkoznak meg a bennünk lakozó alkotó energiák, de a kapcsolatainkat is teljesebben látjuk most az álmok segítségével. Mindezek mellett a szükséges radikális lépések megtételére is rávilágítanak az álmaink.

Augusztus 29-ről 30-ra virradó éjjelen újból a külső – belső rend megteremtéséhez szükséges dolgokat mutatják meg az álmaink, de már az angyali segítséget, tanítást is lehet kérni elalvás előtt!

Augusztus 30-ról 31-re virradó éjjelen igazi spirituális tanításokban részesülünk, de még az angyali jelenlét is erős. Most arra érdemes segítséget kérni például az angyaloktól, hogy az éjjel megkapott tanítást képesek legyünk áthozni a nappali világunkba!

Augusztus 31-ről szeptember 1-re virradó éjjelen az Isteni ítélet mérlegén találkozik a Szaturnusz, a Hold, és a Mars. A jelenünk leglényegesebb tanításait, s azt, hogy minek is jött el az ideje az életünkben? -  mindezeket mutatják most meg az álmok.

Jó álom, és életfejtést kívánunk!

Gyógyító és spirituális időintervallumok
2014. augusztus 11. és augusztus 17. között

Az előttünk álló héten a gyógyítás, az öngyógyító módszerek, meditációk, légző-, és energiagyakorlatok végzésének legoptimálisabb időintervallumai:

Az első gyógyító, spirituális, és beavató időintervallum déli irányba fordulva érzékelhető 7.50 – 10.00 óra között.

A második gyógyító, és spirituális időintervallum keleti irányba fordulva  14.40  – 17.50 óra között érzékelhető.

JÓ GYÓGYULÁST, GYÓGYÍTÁST, IGAZI BEAVATÓ ÉLMÉNYEKET, ÉS FÉNYES FELISMERÉSEKET KÍVÁNUNK!

Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.

Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az üzenetek, információk segíthetnek rokonainak, barátainak, ismerőseinek is, akkor kérem, küldje át nekik is ezt a cikket!

Áldás kísér minket az Úton!