2014. 04. 07., hétfő, 02:51
A Hold a lélek szimbóluma, míg a Regulus a királyi, tehát a feltételek nélküli szeretet égi jele. Az Oroszlán csillagkép jeleníti meg az életre való olyan minőségű rálátást, amellyel már tényleg a sorsa urává, tehát királlyá válhat az ember.
Az apró hétköznapi választásokkal, döntésekkel irányítjuk az életünk folyamát. Sokszor bele sem gondolunk, hogy egy jelentéktelennek tűnő döntés mennyire megváltoztathatja az életünket. A döntéseink túlnyomó része ösztönös. „Véletlenül” éppen betérünk egy könyvesboltba, ahol „véletlenül” megpillantunk egy könyvet, ami aztán gyökeresen megváltoztatja a gondolkodásunkat. „Véletlenül” összefutunk egy régi ismerőssel, aki pont olyan dolgokat keres, amelyekkel mi bőségesen rendelkezünk, így létrejön egy gyümölcsöző együttműködés.
Véletlen, vagy mögöttes irányítás áll a dolgok hátterében?
Az ösztönös döntéseink mögé pillanthatunk?
Az ösztönös döntéseink ott születnek, amerre a meditációs úton haladunk.
Időnként érdemes a hétköznapi cselekvésekben megállni.
Megállni, és egy kicsit befelé figyelni.
Egy kicsit belül jelen lenni.
Csak pár percre, vagy másodpercre.
Ez már meditáció.
Ezekben a pillanatokban nyitjuk ki a kaput sorsunk megértésének, megérzésének az irányába. Ezek a pillanatok nyitják ki az ösztönös döntéseket, s ezekben a pillanatokban kerülünk egyre közelebb a döntéseink összefüggéseinek a megértéséhez.
Ilyen pillanatra nyílik lehetőség az előttünk álló héten is. 2014. április 10-én, a késő esti órákban, (22.00, és éjjel 02.00 óra között) a Hold eléri „a világ oszlopaként” is nevezetes csillagot, az Oroszlán szívét, a Regulust. Bár ez eléggé késői időpont, de jó idő esetén érdemes este 10 után dél – délnyugati irányban a növekvő Hold és közvetlenül felette a Regulus felé fordulva meditálni, befelé figyelni. Kicsit sziruposan fogalmazva mondhatjuk azt is, hogy ekkor a „lélek szeretet-fényével” tudunk töltekezni. A Hold a lélek szimbóluma, míg a Regulus a királyi, tehát a feltételek nélküli szeretet égi jele. Az Oroszlán csillagkép jeleníti meg az életre való olyan minőségű rálátást, amellyel már tényleg a sorsa urává, tehát királlyá válhat az ember.
Nos, valami ilyesmit rejteget ez az este.
Persze, ha felhős lesz az ég, akkor is érdemes a fenti időpontban délnyugati irányba fordulva valamilyen spirituális technikát (meditáció, légző gyakorlat, stb.) alkalmazni, de természetesen jobb, ha látjuk is ezt az égi jelet.
A lelkünkre, az ösztöneinkre való rálátás, a sorsunkban rejtetten meghúzódó szeretet felismerését segíti ez az időintervallum. Világosabban látjuk, érezzük a családi karmát, a múltunkat, de azt is, hogyan tudunk gyarapodni, mikkel tudjuk gazdagítani a tudásunkat, a lelki világainkat, és az anyagi dolgainkat is. A növekvő Hold a gyarapítást szolgálja.
Hűséges olvasóink tudják, hogy leveleinknek az a célja, hogy segítsük a magasabb, kozmikusnak nevezhető tapasztalatok átélését, mert a földi nehézségek, feladatok megoldása a föld szintjén maradva igen nehézkes. Ám ha e fölé tudunk emelkedni, akkor már sokkal könnyebb. Ebben az időben erre nagyon jó alkalmat nyújt a fényesen ragyogó Regulus, és az egyre több fénnyel növekvő Hold.
Csodás felfedezéseket kívánunk!
Gyógyító és spirituális időintervallumok 2014. április 7 és április 13. között |
Az előttünk álló héten a gyógyítás, az öngyógyító módszerek, meditációk, légző-, és energiagyakorlatok végzésének legoptimálisabb időintervallumai: Az első a reggeli, délelőtti órákban, 8.20 – 11.00 óra között érzékelhető. A második gyógyító, spirituális, és beavató időintervallum déli irányban érzékelhető 16.00 – 18.30 óra között. |
Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.
Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az üzenetek, információk segíthetnek rokonainak, barátainak, ismerőseinek is, akkor kérem, küldje át nekik is ezt a levelet!
Áldás kísér minket az Úton!