2013. 12. 01., vasárnap, 23:28
December 4-én, 5-én és 6-án éri el a Nap a Tejút szélét, tehát ekkor lép az Istenek útjára! Érdemes délidőben a Nap felé fordulva meditálni, vagy bármilyen spirituális gyakorlatot végezni. Ezeknek most rendkívüli az energetizáló, és gyógyító hatásuk!
Figyelem! Jelen levelünk tartalmaz nem „EU-komform”-, a nyugalom megzavarására alkalmas részeket, bár nem a „szellemi zaklatás” szándékával íródott.
Az IMA mágiája
Előző levelünkben felhívtuk a figyelmet az álmokban érkező üzenetek, szimbólumok értelmezésének a fontosságára, hiszen gyakorta ekkor érkezik meg a válasz az imában megszólított fensőbb lénytől. Most röviden áttekintjük az előttünk álló éjjelek égi jeleit, mert ezek ismerete segít az álomfejtésben. Az itt leírtak irányelvek, melyeket a saját képünkre kell formálni, hiszen mindannyiunknak más, és más jeleket küldenek az álmainkban, melyek az ég egyetemes szimbólumrendszeréből érkeznek.
December 2-án este lefekvés előtt mindenképpen érdemes meditálni, mert a Nap, és a Hold együttállása mágikus kapcsolatot alkot a Marssal! Ezen az éjjelen a belső összefüggésekre, a lelkünk dolgainak világosabb látását segítik álmaink, de a gyógyító erők felerősödése mellett a „felettes énünk” érzékelése is hangsúlyt kap!
December 3-4-re virradó éjjelen gyógyító, és beavató álmokat kapunk. Ebben az esetben a beavatást mondhatjuk belső felismerésnek is. Lefekvés előtt tudatosítsuk magunkban, hogy ezen az éjjelen testi, lelki, és szellemi szinteken is gyógyításban, de mondhatjuk úgy is, hogy harmonizálásban részesülünk. Álmainkban a küzdelem, most a belső lehúzó félelmeink legyőzéséről szólnak!
December 4-5-re virradó éjjelen az álmaink létezésünk legmélyebb összefüggéseire világítanak azért, hogy meg tudjuk tisztítani a bensőnket. A valódi szabadság üzenetét is megkapjuk, de a repülés álomélménye most a felemelkedés, a kiemelkedés titkait közvetítik.
December 5-6-ra utazva az álmok birodalmában már a bennünk lakozó művész ébred fel, s segít minket az életünk harmonizálásában, s a belső, alkotó energiák működtetésében. A szerelem mágiájába avatnak be ezen az éjjelen az álmaink. Jelen esetben a szerelem nem csak hétköznapi értelemben értendő!
December 6-7-re, tehát péntekről szombatra virradó éjjelen az álmaink az előző inkarnációk képeit hozzák a felszínre. A múltból hozott „tisztítanivalóinkat” ismerhetjük fel, hogy hamarosan a teljesebb szabadság állapotát érhessük el.
December 7-8-ra virradó éjjelen még erősebben, hangsúlyosabban jönnek elő a múlt üzenetei, mint az előző éjjelen. Most azonban a megújulás, az újjászületés üzenetével gazdagítanak minket az álmaink, valamint énünk felső, és alsó világainak (értelem – ösztönök) az egyensúlyba hozását is segítik!
És végül a december 8-9-re, tehát a vasárnapról hétfőre virradó éjjelen már a jövő képeit, lehetőségeit mutatják meg fensőbb segítőink az álmaink által. Ekkor úgynevezett „megoldó álmokban” részesülünk, s megmutatják azokat a „varázseszközeinket”, melyekkel minőségileg tudunk emelkedni!
| Decemberi csillagüzenetek: |
|
Kisfilmjeinkkel kapcsolatosan néhány hasznos információval szeretnénk szolgálni. Csillagüzeneteinkben elmondjuk, és meg is mutatjuk a hónap legjelentősebb égi konstellációit, és az azokban rejtőző lehetőségeket is. Mindezt röviden, tömören, hiszen nem azért születtünk erre az életre, hogy értékes időnket a számítógép monitorjára meredve töltsük.
Érdemes a naptárunkba lejegyezni a napokhoz tartozó információkat. Amikor véget ér egy nap, idézzük fel a filmben elhangzott üzenetet, és gondoljuk át, hogy mi történt velünk aznap. Az egybecsengések felismerésével jutunk közelebb a belső kozmikus minőségek, és a külső kozmosz összefüggéseinek a feltárásához, és megtapasztalásához! |
Fontos tehát, hogy az álmainkat lejegyezzük egy naplóba. Lefekvés előtt kérjük meg a tudatunkat, és/vagy a „felettes énünket”, hogy a fontos álmokból ébredjünk fel, hogy le tudjuk írni azokat, (a diktafonba mondás is jó!) illetve ébredés után is őrizhessük meg az álmaink emlékezetét.
Az előttünk álló hét éjjeleire leírt üzenetek irányadó jellegűek, érdemes őket összevetni az álmainkkal, s lassan, lépésről – lépésre megfejteni azokat. Tehát semmiképp se tekintsük a fent leírtakat álmoskönyvnek! Minél mélyebbre hatolunk az álmaink szövetébe, annál közelebb kerülünk a magasabb világokhoz, az Isten megértéséhez, s annál varázslatosabb lesz számunkra az a belső szertartás, amit imának nevezünk, s idővel beavatássá nemesedik.
Napjainkban az imádkozást sokan egy valamely egyházhoz való tartozás részének, kellékének tekintik. Pedig az imádkozás nem kötődik egyik egyházhoz, felekezethez, szektához sem, bár a vallásos hitrendszerek szinte mindegyikéhez tartoznak előre megírt imádságok.
Az ima segítségével szólítjuk meg azt a „fentebb valót”, akitől segítséget várunk, vagy éppen akinek közölni akarunk valamit. Időtől, kultúrától, szellemi szinttől függetlenül minden ember érzi a zsigereiben, hogy nem ő áll a létezés legmagasabb fokán, hiszen még az időjárásnak, a természeti jelenségeknek, de még az ösztöneinek is ki van szolgáltatva, tehát a fejlődés tekintetében még van „egy kevés” dolga.
Az ima tehát „felfelé” szól.
Nem a barátunkat, szomszédunkat, az újságost, vagy a kalauzt szólítjuk meg, hiszen ők velünk egyenrangúak, így nem is kulcsoljuk össze ájtatosan a kezeinket, mikor földi társainkat szólítjuk meg. Az imával az Istent szólítjuk meg, s így már egy másfajta tudati – lelki állapot szükséges mindehhez. Ehhez az állapothoz nem Neki, hanem nekünk van szükségünk, hiszen érezzük azt, hogy a „profán idő” a hétköznapi cselekvésekre, beszélgetésekre jó, de a Fensőbbel való kapcsolathoz már „szakrális idő” szükséges.
„Az Isten országa tibennetek van!” Így szól a két évezrede is megfogalmazott tanítás. A belső rátaláláshoz, a belső utazáshoz vajon szükség van külső egyházra?
Az embernek szüksége van arra, hogy kívülről okítsák ki őt az Isten mibenlétéről, miközben az ég csillagai, minden virág, mindegyik állat, de minden egyes porszem is az Ő közvetítője?
Nyilván igen.
Sokaknak még kell a külső támogatás, kell a hit a pap igéjében, és ezt tiszteletben illik tartani. Azonban ez az írás nem nekik szól. Ez a levél azokhoz szól, akik felteszik a kérdést:
Nekem van szükségem az egyház(ak)ra, vallás(ok)ra, vagy nekik énrám? Nekem kell az, amit ők tudnak adni, vagy nekik kell a beléjük vetett hitem, a főpapjuk iránt érzett rajongó hódolatom, és persze a rájuk költött pénzem?
Tudom, hogy kényes, sőt, tabu téma napjainkban is ez, de az EMBER szembe kell, hogy nézzen azzal, hogy az adott kor tabuja tesz butává. Az ember lehet buta, de az EMBER nem! Mindannyian beleszülettünk az ősök, a szülők révén valamelyik egyház keretébe, kötelékébe, s ez akkor is igaz, ha a szülők adott esetben direkt ateista nevelésben részesítettek minket.
Az imádkozási szokásokban benne van az adott egyház „spirituális energiája”, tehát a karmája is. Ma már szinte az összes egyház múltjában benne van az erőszak, a politika, a manipuláció, az arany, és a pénz utáni sóvárgás, a hatalommal való visszaélés, és a direkt, vagy indirekt tömegmészárlás. Tudom, súlyosnak tűnő szavak ezek, de bárcsak valaki meg tudná cáfolni ezeket!
Ha annak az egyháznak az imádkozási szokásait követjük, amibe felnőttünk, vagy amelyikbe belekerültünk, akkor bizony annak a karmikus vonzatait, tehertételeit is belevisszük az ima szertartásába, ezért nem csoda, ha az eddigi imáink hatástalanok voltak! Az első lépés tehát az, hogy rátaláljunk arra a módra, ahogyan tisztán, mint a gyermekek tudunk az Isten felé fordulni.
Képzeljük el, hogy egy sötét barlang mélyén állunk, s ki akarunk már jutni a fénybe. Egyszer csak, valahol a barlang mélyén feldereng egy fénypont. Mi még lassan, kicsit talán bizonytalan léptekkel, de elindulunk a fény felé, melyben már érezzük az Ő hívását. Egyre közelebb kerülünk a fényhez… Egyre jobban átjárja a szívünket a remény, a hála, és a szeretet…
Vajon hogyan tartjuk ekkor a fejünket, hogyan a karjainkat, s hogyan az egész testünket?
Ennek a hétnek legyen ez a gyakorlata. Nem kell még imádkoznunk. Egyelőre fedezzük fel azt, hogy mit diktál a testünk, mit akar kifejezni, megjeleníteni akkor, amikor Őt akarjuk megszólítani, tehát amikor elindulunk Őhozzá.
Lazítsuk el a testünket, s egy rövid, egyszerű meditáció segítségével végezzük el a barlangból kivezető fény fent leírt gyakorlatát. A következő héten minimum háromszor, maximum hétszer végezzük el ezt a gyakorlatot, hogy biztosak lehessünk abban, valóban megtaláltuk az imádkozás testtartását! A saját imánkhoz tartozó tartást.
Nem véletlen, hogy a jóga praxisához is számos testtartás (ászana) tartozik, ahogyan a chi-kung, és a thai-chi gyakorlatainál, valamint a szakrális táncok kezdetekor is meghatározó jelentősséggel bírnak a testtartások. Vajon ez alól kivétel lenne az ima? Illetve imádkozni csak összegörnyedt testtel, imára kulcsolt kezekkel, s bűntudattól lehajtott fejjel lehet?
December első hete ebben az évben erre a lehető legjobb, mert a Tejútra lépő Hold, és Nap is támogatja a magasabb világokkal való kapcsolat felvételét.
Csodás felismeréseket kívánunk!
| Gyógyító, és spirituális időintervallumok 2013. december 2. és december 8. között |
|
Az előttünk álló héten a gyógyítás, az öngyógyító módszerek, meditációk, légző-, és energiagyakorlatok végzésének legoptimálisabb időintervallumai: Az első a délelőtti órákban, 7.10 – 10.20 óra között érzékelhető. A másik fantasztikus lehetőségeket rejtő időszak 11.40 – 14.30 óra között van ezen a héten. Ebben az időben forduljunk dél felé! |
Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.
Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az üzenetek, információk segíthetnek rokonainak, barátainak, ismerőseinek is, akkor kérem, küldje át nekik is ezt a levelet!
Áldás kísér minket az Úton!
