2013. 11. 18., hétfő, 10:28
Ezen a héten a Nap átlép a Nyilas asztrológiai jelébe. Az előző, a Skorpió időt a titkok kutatása jellemzi, míg a Nyilasét a titkokból feltáruló tudás megismerése. A Nyilas hagyomány szerinti uralkodó planétája a Jupiter.
A Jupiter képviseli a „szeretet bölcsességét”, mellyel már a „karmán túlra” léphet az ember. A Jupiterhez kapcsolódó praxis az IMA.
A mágikus gyakorlatokat bemutató sorozatunkban már részletesen írtunk a meditációról, a koncentrációról, valamint az angyalmágiáról is. A jövő héttől új sorozatot indítunk, melynek témája az ima. Megismerkedünk a különböző „ima – technikákkal”, és lépésről – lépésre haladva lépünk át azon a kapun, melyet az imádság által nyílik meg a tudásra, a fényre, és az Isteni minőségekre vágyó emberek előtt. Fedezzük fel együtt a Jupiter havában az IMA varázslatát!
Kisfilmjeinkkel kapcsolatosan néhány hasznos információval szeretnénk szolgálni. Csillagüzeneteinkben elmondjuk, és meg is mutatjuk a hónap legjelentősebb égi konstellációit, és az azokban rejtőző lehetőségeket is. Mindezt röviden, tömören, hiszen nem azért születtünk erre az életre, hogy értékes időnket a számítógép monitorjára meredve töltsük. A videóban 3:35-től hallgatható meg az erre a hétre vonatkozó csillagüzenet.
Érdemes a naptárunkba lejegyezni a napokhoz tartozó információkat. Amikor véget ér egy nap, idézzük fel a filmben elhangzott üzenetet, és gondoljuk át, hogy mi történt velünk aznap. Az egybecsengések felismerésével jutunk közelebb a belső kozmikus minőségek, és a külső kozmosz összefüggéseinek a feltárásához, és megtapasztalásához!
Gyógyító, és spirituális időintervallumok 2013. november 18. és 24. között |
Az előttünk álló héten a gyógyítás, az öngyógyító módszerek, meditációk, légző-, és energiagyakorlatok végzésének legoptimálisabb időintervallumai: Az első a délelőtti órákban, 8.00 – 11.50 óra között érzékelhető. A másik fantasztikus lehetőségeket rejtő időszak 12.30 – 15.50 óra között van ezen a héten. Ebben az időben forduljunk dél felé! |
Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.
Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az üzenetek, információk segíthetnek rokonainak, barátainak, ismerőseinek is, akkor kérem, küldje át nekik is ezt a levelet!
Áldás kísér minket az Úton!