Csillagüzenetek Novemberi csillagüzenetek

2013. 10. 31., csütörtök, 15:00

Elkészült a novemberi csillagüzenetekről szóló kisfilmünk. Jelen levelünkben az angyalokkal való együttműködés titkait bemutató sorozatunk a végéhez ér, viszont megtudhatják, hogy a következő napokon melyek a gyógyításra alkalmas időszakok.

Kisfilmjeinkkel kapcsolatosan néhány hasznos információval szeretnénk szolgálni. Csillagüzeneteinkben elmondjuk, és meg is mutatjuk a hónap legjelentősebb égi konstellációit, és az azokban rejtőző lehetőségeket is. Mindezt röviden, tömören, hiszen nem azért születtünk erre az életre, hogy értékes időnket a számítógép monitorjára meredve töltsük.

Érdemes a naptárunkba lejegyezni a napokhoz tartozó információkat. Amikor véget ér egy nap, idézzük fel a filmben elhangzott üzenetet, és gondoljuk át, hogy mi történt velünk aznap.
Az egybecsengések felismerésével jutunk közelebb a belső kozmikus minőségek, és a külső kozmosz összefüggéseinek a feltárásához, és megtapasztalásához!

Gyógyító, és spirituális időintervallumok 2013. november 4. és 10. között

A jövő héten a gyógyítás, az öngyógyító módszerek, meditációk, légző-, és energiagyakorlatok végzésének legoptimálisabb időintervallumai:

Az első a délelőtti órákban, 9.00 – 12.10 óra között érzékelhető.
Ekkor keleti irányba fordulva működtethetőek legjobban a gyógyító, regeneráló erők, valamint a spirituális gyakorlatainkat is jobban, eredményesebben tudjuk végezni.
(A gyógyítás ideje alatt, ebben az időpontban, természetesen a beteg társunk legyen kelet  felé fordulva.)

A másik fantasztikus lehetőségeket rejtő időszak 13.25 – 16.20 óra között van ezen a héten. Ebben az időben forduljunk dél  felé!
(A gyógyítás ideje alatt, ebben az időpontban, természetesen a beteg társunk legyen dél  felé fordulva.)

Angyalmágia

Az előző levelünk folytatása.

A második lépés: Ismerkedjünk meg az angyalok neveivel és „feladataival”. Nézzük át az e témáról írott könyveket, az angyalokkal foglalkozó internetes oldalakat. Írjuk össze, gyűjtsük össze az angyalok neveit, s szerepeit. Kutassuk fel, lapozzuk fel az angyalokra vonatkozó részeket a Bibliában is, és mélyedjünk el bennük.

Hasonlatos ez a felfedező munka ahhoz, amikor a zenét tanuló lélek megismerkedik a hét „fő hanggal”, majd a „fél hangok” ismerete egészíti ki tizenkettővé a muzsikus hang-eszköztárát. Minden hangban egy angyal hangja csilingel.

Gyűjtsük össze az információkat az angyalokról. Lesznek egymásnak ellent mondó tanítások, ezeket gyakran érdemes elvetni, de találkozunk majd olyan információkkal is, melyek mindenhol ugyanazt mondják el ugyanarról az angyalról. Ezeket megőrizzük!

Az olyan könyveket, weboldalakat kezeljük fenntartással, ahol másokat, más módszereket pocskondiáznak, kizárólag önmagukat tüntetik fel az angyali titkok tudójának.

Amikor elérkezik az ideje, összeáll a kép. Nem szabad sietni, sem kapkodni, ajándékozzuk meg magunkat a felfedezés örömével! Végül lesz egy megbízható listánk csodálatos segítőinkről. Sajnos én ebben nem segíthetek, mert ez a kutatás, ez a - lényegében személyes felfedező út -, a beavatás része! Ezt nem vehetem el Öntől, kedves Olvasóm!

A kutatás során azt fogjuk érzékelni, hogy néhány angyal valahogy közelebb került a szívünkhöz. Azonban lesz egy, aki a legközelebbi, aki a legmélyebben érinti meg szívünket – lelkünket. A harmadik lépést már vele fogjuk megtenni!

Fontos gyakorlat! Mától kezdődően minden elalvás előtt, és minden ébredés után megszólítjuk, igaz még „csak” általánosságban, az angyalokat! Este, elalvás előtt, már az ágyunkba fekve a következőt mondjuk érthetően, jól artikulálva, de nem túl hangosan: (ha ez mondjuk a társunk miatt ciki, vagy bármilyen okból nem megoldható, akkor menjünk át egy olyan helységbe, ahol egyedül lehetünk)

„Fénylő angyaltestvéreim! Köszönöm Nektek, hogy segítségetekkel átléphetek az álmok világába. Köszönöm Nektek, hogy álmom pihentető, gyógyító erőkkel, tanító üzenetekkel gazdagít. Szeretet és Áldás van veletek!”

Reggel próbáljuk meg úgy felismerni felébredésünket, hogy nem nyitjuk ki a szemünket. (Ezt gyorsan meg lehet tanulni!) Ébredés után közvetlenül, de még csukott szemmel halkan, de jól érthetően a következőt mondjuk: (ha valamiért ez nem megoldható, akkor mondjuk el magunkban, majd egy másik helységben mondjuk el élőszóban is!)

„Fénylő angyaltestvéreim! Köszönöm Nektek éji segítségeteket! Köszönöm, hogy átsegítettetek ebbe a világba, s itt is segítitek az utamat! Szeretet és Áldás van veletek!”

A köszönő mondatokat a saját ízlésünk, egyéniségünknek megfelelően átírhatjuk, a saját képünkre formálhatjuk. Az a fontos, hogy szívből, lélekből tudjuk mondani, teljesen jelen tudjunk lenni ennek a néhány szónak!

 

A harmadik lépés: Ennek talán az lehetne a címe, hogy „Megszabadulás a kételyektől”. Az angyalokat nem illik úgy megszólítani, hogy a lelkünk mélyén talán kételkedünk bennük, vagy nem igazán bízunk abban, hogy valóban segíteni fognak. Emberként azonban természetes tulajdonságunk az, hogy még ha hiszünk is valamiben, azért lehet bennünk némi kétely. A kételyt a tapasztalás oltja ki.

A kétely csak az ember szintjén jelenik meg. A kétely a tudatosodás eszközévé emelhető, ahogyan tesszük ezt az angyalmágiában is. A kétkedés energetikailag gyengíti a valódi angyal-ember kapcsolat kialakulását, hiszen az ő világuk már meghaladta a kételkedés szintjét.

Fontos tehát, hogy meghaladjuk önnön kételyeinket. De hogyan? A tapasztalat, a bizonyosság megszerzésével lehet túljutni a kételkedéseken, és így a puszta hit fölé (mely gyakorta vak) tudunk emelkedni. Harmadik lépésünkben az angyalokkal kapcsolatosan személyes tapasztalatot, bizonyosságot fogunk szerezni, hogy meghaladjuk a kétkedést. Nézzük ezt a gyakorlatban.

A bizonyosság megszerzése. Már megismerkedtünk az angyalok neveivel, és szerepükkel. Valamelyik angyal megszólított már minket, illetve az is lehet, hogy mi választottunk ki egy angyalt. Vele végezzük el az első szertartásunkat. Ezen a napon kerülni kell a húst, az alkoholt, és az egyéb tudatmódosító szereket. Érdemes ezen a napon gyümölcs, és/vagy lénapot tartani.

Amikor van szabad, és nyugalmas magányos negyed óránk, akkor ellazítjuk a testünket, háromszor jó mélyen be, és kilélegzünk, majd kelet-délkelet felé fordulva leülünk egyenes háttal.
Legyünk jelen a szertartásunknak. A lehető legteljesebben, amennyire csak képesek vagyunk, kiürítjük a tudatunkat, elengedjük a gondolatainkat is. Majd szertartásszerűen gyertyát gyújtunk. Ez azt jelenti, hogy amikor meggyullad a gyertya, azt mondjuk, hogy „legyen világosság!”.
Ezzel megidézzük a teremtés első napjának csodáját.

Majd nem túl hangosan, de érthetően, jól artikulálva megszólítjuk a kiválasztott angyalt.

„Fénylő angyal testvérem (itt kimondjuk a nevét, pl. Rafael) kérlek légy most velem.
Fénylő angyal testvérem (újra a neve) kérlek hallgass meg engem.
Fénylő angyal testvérem, (újra kimondjuk a nevét) kérlek teljesítsd a kérésemet: (ismételten nevén nevezzük) kérlek három napon belül adj nekem jelet, adj nekem bizonyosságot arról, hogy velem vagy, és segítesz nekem.

Köszönöm (újra kimondjuk a nevét) hogy velem vagy, és teljesíted a kérésemet! Menj tovább most az utadon fénylő békével! Szeretet, és áldás VAN Veled!

Fontos, hogy ötször mondjuk ki a kiválasztott angyal nevét s fontos, hogy éljük át azt, amit mondunk, majd szintén fontos, hogy elengedjük az angyalt. Itt, amennyire lehet, szó szerint, vagy csak minimális változtatással mondjuk a szöveget.

Végül rövid ideig még a gyertya lángját nézzük, majd úgy oltjuk el a gyertyát, hogy a gyertyakoppintónkat, vagy egy kis pohárkát úgy fordítjuk lassan a lángra, ahogyan a csillagos ég palástja borul a Földre. Így nem „elpusztítjuk a fényt, hanem annak világosságát átsegítjük a túlsó oldalra.

Nem kötelező, de ajánlott ilyenkor valamit felajánlani az angyalnak. Ültethetünk növényt, az ő tiszteletére, csíráztathatunk búzát, neki ajánlva, de égethetünk neki gyertyát is, amelynek végig kell égnie. Mindenki ráérez azonban arra, hogy mit is kell felajánlania az angyalnak…

Egy-két nap, sokszor csupán pár óra múlva megérkezik a jel, a bizonyosság! Ez igazán különleges élmény. Egyszer csak az ember különös bizsergést érez, miközben figyelmes lesz egy furcsa „véletlenre”, vagy egy váratlan találkozásra, avagy egy izgalmas információra, talán egy meglepő egybeesésre, és így tovább, s azonnal érzi, s tudja, hogy az angyal küldte ezt a jelet.

Fizikálisan, de érzelmileg is érezni ilyenkor az angyal jelenlétét. Egy villanás a felismerés, és ettől kezdve már nincs szükség hitre, mert megszereztük a bizonyosságot. Ekkor ér véget a kételkedés ideje.

Miután megkaptuk a jelet, megköszönjük azt az angyalunknak, a saját szavainkkal!

Figyelem! A második lépésben leírtakat továbbra is el kell végezni.

 

A negyedik lépés:

- Gondoljuk végig, hogy mit is szeretnénk, mire vágyunk valójában az életünkben.
- Csak olyan dolgokat, segítséget kérhetünk magunknak, amellyel másoknak semmilyen hátrányt sem okozunk.
- Amikor megfogalmazódik bennünk röviden, és pontosan az angyalunknak szóló kérő mondat, aludjunk rá még hármat, hogy bizonyosak lehessünk kérésünk létjogosultságában.
- A szertartásunk előtti napon, a szertartás napján, és a szertartást követő napon tartózkodjunk a húsok, állati zsírok, alkoholos italok, és egyéb tudatmódosító szerek fogyasztásától.
- Döntsük el, hogy melyik angyalt hívjuk segítségül, s már a szertartás előtti napon olvassunk róla, beszéljünk hozzá, esetleg írjunk neki, gondoljunk rá sokszor, tehát helyezzük őt a tudatunkba.
- Lehet, hogy valamit fel kell ajánlanunk, esetleg áldoznunk az égieknek a kérésünkért „cserébe”. Ezt készítsük elő, ha tárgyi dologról van szó.
- Amennyiben új dologba akarunk kezdeni, valamit erősíteni szeretnénk magunkban, akkor kelet felé fordulva végezzük a szertartást.
- Ha meg akarunk szabadulni szükségtelenné vált dolgainktól, szenvedélyeinktől, hibáinktól, akkor a szertartásunkat nyugat felé fordulva végezzük.
- Ha már meglévő minőséget akarunk magasabb szintre emelni, vagy éppen a csúcsra juttatni, akkor dél felé fordulva szólítjuk meg az angyalt.
- Döntsük el tehát, hogy a kérésünknek melyik irány felel meg a legjobban.
- Meggyújtjuk a gyertyát, miközben kimondjuk a szertartást indító mondatot: „Legyen világosság!”
- Leülünk egyenes háttal, arccal a kiválasztott irányba, s veszünk három jó mély lélegzetet. Az első lélegzet kifújásakor a test, a másodiknál a lélek, a harmadiknál a tudatunk lazul el.
- Nézzük a gyertya lángját, majd törekszünk arra, hogy jelen legyünk a gyertya lángjának. Amennyire lehet, kiürítjük a tudatot, elengedjük a bevillanó képeket, gondolatokat.
- A gyertya lángját megjelenítem a homlokom közepén, s látom ott csukott, majd nyitott szemmel is.
- A gyertya lángjának a szívébe idézem, hívom a kiválasztott angyalt. Ne lepődjünk meg, ha a megidézéskor a gyertya lángja megnövekszik! Ez gyakran előfordul. A már ismert szavakkal megszólítjuk Őt. A példánkban mi Rafaelt írtunk, természetesen mindegyik angyallal ugyanez a formula.

„Fénylő angyal testvérem Rafael, kérlek légy most velem.
Fénylő angyal testvérem Rafael,  kérlek hallgass meg engem.
Fénylő angyal testvérem Rafael, kérlek teljesítsd a kérésemet:
Rafael, kérlek segíts abban, hogy…., vagy kérlek tedd meg nekem…, vagy kérlek emeld a tudatom,… stb. (itt a pontosan, világosan s egyértelműen megfogalmazott kérésünket mondjuk ki!)
Köszönöm Rafael, hogy velem vagy, és teljesíted a kérésemet! Menj tovább most az utadon fénylő békével! Szeretet, és áldás VAN Veled!

- A gyertya lángjából, a homlok közepéből elillan, eltávolodik, gyakorta elrepül, elsuhan az angyal. Egy kicsit még várunk, hogy legyen idő a varázslatból visszatérni a hétköznapok idejébe. Elmondunk egy rövid imát a saját szavainkkal, a „Miatyánk” is lehet, majd eloltjuk lassan, gyertyakoppintóval a gyertyánkat úgy, ahogyan Napszentülte után borul a Földre a csillagos ég palástja.

Az életünk mindegyik területére kérhetünk segítséget. Egy nap maximum egy angyalt szólítsunk meg a fenti technikával, csak szükségesetén hívhatunk többet is. Ebbe a varázslatos világba könnyű beleszeretni, de azért figyeljünk arra, hogy ne alakítsunk ki magunkban „angyalfüggőséget”.

Áldást és boldog bőséget hoz Önnek és szeretteinek ez a technika!

Gyógyító, és spirituális időintervallumok 2013. október 28. és 3. között

Az előttünk álló héten a gyógyítás, az öngyógyító módszerek, meditációk, légző-, és energiagyakorlatok végzésének legoptimálisabb időintervallumai:

Az első a délelőtti órákban, 9.30 – 12.35 óra között érzékelhető.
Ekkor keleti irányba fordulva működtethetőek legjobban a gyógyító, regeneráló erők, valamint a spirituális gyakorlatainkat is jobban, eredményesebben tudjuk végezni.
(A gyógyítás ideje alatt, ebben az időpontban, természetesen a beteg társunk legyen kelet  felé fordulva.)

A másik fantasztikus lehetőségeket rejtő időszak 13.55 – 16.50 óra között van ezen a héten. Ebben az időben forduljunk dél  felé!
(A gyógyítás ideje alatt, ebben az időpontban, természetesen a beteg társunk legyen dél  felé fordulva.)

Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.

Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az üzenetek, információk segíthetnek rokonainak, barátainak, ismerőseinek is, akkor kérem, küldje át nekik is ezt a levelet!

Áldás kísér minket az Úton!