Csillagüzenetek Beavatások a csillagúton

2013. 08. 26., hétfő, 00:06

Mostani levelünk végén is megtalálható a „Gyógyító, és spirituális időintervallumok" sorozatunk, ami igen hamar hatalmas népszerűségre tett szert, legalábbis a visszajelzések ezt igazolják.

Szeretet és rálátás

Nyári kisfilmünk segíti az előttünk álló utolsó augusztusi hét (6:25-től) csillagüzeneteinek a megértését, hogy a hétköznapjainkba beköltözhessen a kozmosz, a végtelen fény realitása.

Kisfilmjeinkkel kapcsolatosan néhány hasznos információval szeretnénk szolgálni. Heti csillagüzeneteinkben elmondjuk, és meg is mutatjuk a hét napjainak a legjelentősebb égi konstellációit, és az azokban rejtőző lehetőségeket is. Mindezt röviden, tömören, hiszen nem azért születtünk erre az életre, hogy értékes időnket a számítógép monitorjára meredve töltsük.

Érdemes a naptárunkba lejegyezni a napokhoz tartozó információkat. Amikor véget ér egy nap, idézzük fel a filmben elhangzott üzenetet, és gondoljuk át, hogy mi történt velünk aznap. Az egybecsengések felismerésével jutunk közelebb a belső kozmikus minőségek, és a külső kozmosz összefüggéseinek a feltárásához, és megtapasztalásához!

Néhány gondolat az újonnan induló tanfolyamok elé:

- A csillagbölcselet, és az asztrológia segítségével életünk két legfontosabb kérdését tudjuk megérteni. Az egyik az önismeret, mely nélkül nincs valódi előrehaladás, a másik a sorsismeret. Sorsfordulóink, találkozásaink, tanulmányaink, családjaink, (a gyermekkori, és a felnőttkori) valamint a szerelmeink, sikereink, és csalódásaink, tévedéseink, és betegségeink, egyszóval az út, amelyen járunk, s amely megannyiszor két irányba fut, rengeteg miértet, válaszokra váró kérdéseket hoz nekünk. 

- Az ember univerzális lény, minden sejtjében a kozmosz fénye ragyog. Ennek a tudatában már megértjük az útjainkat, a múltban hozott, sokszor öntudatlan döntéseinket. A bolygók, és a csillagok velünk együtt járják útjaikat, s ennek ismeretében már magasabb szintekre tudjuk emelni nemcsak a saját, hanem a szeretteink életének a minőségét is.

- Gondok, problémák, betegségek, csalódások, kudarcok. Természetes, hogy ezektől mindannyian tartunk. Ám amikor ezek megjelennek, jelzik azt, hogy az a „fejlettségi szint”, amelyen vagyunk ezt, vagyis az adott problémát teremti meg. Tudjuk, hogy a gondok megoldása csak úgy lehetséges, ha a probléma szintje fölé emelkedünk. A probléma szintjén maradva nincs megoldás.

Az asztrozófia segít abban, hogy felismerjük énünk problémát okozó, illetve problémát bevonzó szintjét, és segít abban, hogy meglássuk, és megértsük azt a szintet, amelyen már orvosolni tudjuk a nehézségeinket. Ez az igazi fejlődés. Ekkor már megköszönjük a problémát, mert általa jutottunk feljebb életünk fényspirálján!

Várok mindenkit szeretettel erre a különleges, rengeteg felfedezést és beavatást hozó csillagútra!

Gyógyító, magasabb energiaszintű és spirituális időintervallumok
2013. augusztus 26. és szeptember 1. között

Az előttünk álló héten a gyógyítás, az öngyógyító módszerek, meditációk, légző-, és energiagyakorlatok végzésének legoptimálisabb időintervallumai:

Az első a reggeli órákban, 6.50 – 9.20 óra között érzékelhető.Ekkor déli irányba fordulva működtethetőek legjobban a gyógyító, regeneráló erők, valamint a spirituális gyakorlatainkat is ekkor jobban, eredményesebben tudjuk végezni. A gyógyítás ideje alatt, ebben az időpontban, természetesen a beteg társunk legyen dél  felé fordulva.

A másik fantasztikus lehetőségeket rejtő időszak 13.40 – 17.00 óra között van ezen a héten. Ebben az időben forduljunk kelet felé!

Minden nap, minden pillanat csillag – bolygó konstellációja egyszeri, és soha meg nem ismétlődő, így azok a mindenkori ITT ÉS MOST, vagyis a JELEN varázslatát, kozmikus lehetőségeit, és a KOZMIKUS MINŐSÉGEK MEGTAPASZTALÁSÁT, ÁTÉLÉSÉT tanítják a Földön élő embernek.

Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az üzenetek, információk segíthetnek rokonainak, barátainak, ismerőseinek is, akkor kérem, küldje át nekik is ezt a levelet!

Áldás kísér minket az Úton!