2013. 04. 29., hétfő, 09:20
A mai tudomány szerint az emberiség története fejlődéstörténet, ahol majomból emberré nemesedtünk. Sajna a mai majmok valahogy nem akarnak lejönni a fáról, és nem akarnak felegyenesedni sem. Ez lenne a fejlődés? El kell indulnunk újra a fény felé.
A mitikus emlékezet szerint a csillagok végtelen birodalmából érkeztünk naprendszerünk kívülről nézve hetedik, a Naptól számítva azonban a harmadik planétájára, a Földre. Két csodálatos kontinens várt ránk, s ezeken a hatalmas szigeteken „aranykori minőség” fogadott minket. Az egyiket MU-nak, (Gondvána) hívták, a másiknak pedig ATLANTISZ volt a neve.
A kezdeti időkben még mindannyian tudtuk, hogy a csillagokból az istenek fényből szőtt üzenete ragyog ránk, sőt, a csillagfény táplálékul is szolgált. Nem volt még hatalom, mely rátelepszik az emberre, s az erőszak, a birtoklás, meg a halálnak nevezett elmúlás is teljesen ismeretlen volt egykoron a számunkra. Mai szemmel nézve olyan csodás képességekkel rendelkeztünk, mint például a levitáció.
Megérkezés a szerelem havába |
Kisfilmjeinkkel kapcsolatosan néhány hasznos információval szeretnénk szolgálni. Heti csillagüzeneteinkben elmondjuk, és meg is mutatjuk a hét napjainak a legjelentősebb égi konstellációit, és az azokban rejtőző lehetőségeket is. Mindezt röviden, tömören, hiszen nem azért születtünk erre az életre, hogy értékes időnket a számítógép monitorjára meredve töltsük. Érdemes a naptárunkba lejegyezni a napokhoz tartozó információkat. Amikor véget ér egy nap, idézzük fel a filmben elhangzott üzenetet, és gondoljuk át, hogy mi történt velünk aznap. Az egybecsengések felismerésével jutunk közelebb a belső kozmikus minőségek, és a külső kozmosz összefüggéseinek a feltárásához, és megtapasztalásához! |
Később megízleltük a gyümölcsöket, és a természet kínálta finomságokat, így még mélyebbre merültünk az anyagi, testi létezés világába. Az utolsó időkben aztán megtörtént az addig elképzelhetetlen is, állati társaink húsát is az eledeleink közé vettük fel. Észrevétlenül megjelent az emberben a hatalomvágy, a birtoklásvágy, s ezek megszülték az erőszakot.
A tudásvágy is egyre erősebbé vált. Képesekké váltunk óriásokat, szörnyeket létrehozni, akik harcoltak, pusztítottak a parancsunkra. De ekkorra már Atlantisz szigetének a vulkanikus tevékenysége felébredt. Akik nem merültek el a harcok tébolyában, azok látták, hogy közeleg a vég. A sziget, mely egykor maga volt a paradicsom, el fog süllyedni.
És az utolsó napokban elhagyták a szigetet, és a mai Európa, Afrika, és Amerika területére érkeztek, hogy új életet kezdjenek. Ezeknek a kontinenseknek azonban másmilyen az energetikája. Az Atlantiszon még természetes mágikus képességek ezeken a földrészeken már nem, vagy csak kevéssé működtek. Atlantisz emlékét azonban megőrizték.
A Csendes – óceánba elmerülő Mu szigetének emlékét, és mágikus titkait az ausztrál, és az új – zélandi őslakosok, valamint a kisebb – nagyobb szigeteken élő népek őrzik. Az Atlanti – óceánban elmerült Atlantisz emlékét, és mágiáit a kelták, az egyiptomiak, és néhány európai nép őrzi még.
A mai tudomány szerint az emberiség története fejlődéstörténet, ahol majomból emberré nemesedtünk. Sajna a mai majmok valahogy nem akarnak lejönni a fáról, és nem akarnak felegyenesedni sem. Az ősi mágikus emlékezet, és tanítás azonban azt mondja, hogy az ember története az elkorcsosulásról szól. Az egykor isteni tudattal bíró független lény mára már a vagyon, a hatalom, és az erőszak bűvöletében, és rettenetében él. Ez lenne a fejlődés?
Amikor az ember megáll, mert nem akar a pusztítás eszköze lenni…
Amikor megszületik bennünk a vágy a fényre…
Amikor valahol mélyen újra érezzük, hogy minden ember a testvérünk…
Amikor szebbé akarjuk tenni a világot…
Amikor újra a szívünkkel fordulunk a csillagok felé…
Amikor ráérzünk arra, hogy az Ő országa bennünk is van…
Akkor jön el a meditáció ideje. Már érezzük, és tudjuk, hogy nem korcsosulhatunk tovább. El kell indulnunk újra a fény felé. A bennünk elsüllyedt Mu, a lelkünk legmélyére merült Atlantisz küldi a jeleit, s mi egyre erősebben vágyunk arra, hogy újra ott lehessünk, ahol kezdetben a fény, és a szeretet varázslata hatott át mindent.
A mai tudomány szerint az emberiség története fejlődéstörténet, ahol majomból emberré nemesedtünk. Sajna a mai majmok valahogy nem akarnak lejönni a fáról, és nem akarnak felegyenesedni sem.
Az út a meditáción át vezet.
Az út hazavezet Atlantisz, vagy Mu szigetére.
Atlantisz és Mu szigete a földi őshaza.
Innen lehet majd az igazi hazába, az Égi fénybe visszatérni.
Amikor megszületett bennünk a vágy a „titkos tanítások”, az asztrozófia, az asztrológia, az alkímia, és a kozmikus energiák megismerésére, akkor kezdődött el ebben az inkarnációban az út oda, ahol már nem a haszon, és ennek érdekében a pusztítás elve a döntő, hanem a szeretet.
Sokan mondják, hogy ez a szó már el lett csépelve.
Valóban?
Így gondolja az anya is, aki átöleli, s testéből táplálja kicsiny gyermekét?
Így gondolja a gyermek is, amikor édesanyjához bújik védelemért?
Így gondolja Rómeó is, mikor az erkély alatt áll?
Így gondolja Júlia is, mikor meghallja Rómeó hangját?
Így gondolja az Istenhez fohászkodó ember a természet templomában?
Így gondolja vajon az Isten is, ki először a világosságot teremti meg?
Szeretet.
Ez az egyetlen szó, amit soha nem lehet elcsépelni. E szó, s az ebben lakozó minőség örökérvényű, s a legfontosabb a világunkban. A meditációban is ez fejeződik ki, s visz minket a teljesség felé.
Mielőtt tovább lépnénk a meditáció technikai kérdéseiben, kérem töltse le meditációs hanganyagunkat, a www.asztrozofia.hu nyitóoldaláról, közvetlenül kisfilmjeink alatt lehet megtalálni. Üljön, vagy feküdjön le, amennyire csak tudja, lazítsa el a testét, s így hallgassa végig a hanganyagot. Ha teheti, legalább két naponta ezt ismételje meg, s ezen meditációk után írja le pár mondatban az élményeit, s ezeket őrizze meg.
A jövő héttől azonban már „segédlet” nélkül, önállóan kezdünk el meditálni. Addig is csodás felismeréseket kíván a Csillag TV csapata!
Gyógyító, és spirituális időintervallumok 2013. április 29 – május 5. |
Az előttünk álló héten a gyógyítás, az öngyógyító módszerek, meditációk, légző-, és energiagyakorlatok végzésének legoptimálisabb időintervallumai: Az első, reggel 7.00 – 9.00 óra között érzékelhető. A másik mágikus időintervallum, mely a fentieket is támogatja, délután 14.30 – 16.45 óra közötti időszak. Ebben az időben dél felé fordulva végezzük a gyakorlatainkat! |
Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az üzenetek, információk segíthetnek rokonainak, barátainak, ismerőseinek is, akkor kérem, küldje át nekik is ezt a levelet!
Áldás kísér minket az Úton!