Csillagüzenetek A büntető Teremtő, avagy félni kell-e az Istent?

2013. 04. 06., szombat, 22:05

Vajon ki találhatta ezt ki először? Ki ültette el először azt a gondolatot az emberek tudatában, hogy az Isten torol, büntet, bosszút áll? A büntető Teremtő… Évezredeken keresztül emberek millióinak az életét gyötörte meg a Tőle való félelem.

Előző levelünkből ismétlünk egy mondatrészletet, melyet némi bővítéssel egészítünk ki, a teljesebb megértés kedvéért. „Kívülről hazudhatnak, ahogyan számtalanszor hazudták is már nekünk az istent…”

Isten feléA „hívő”, és a „materialista közötti, talán leglényegesebb különbség az, hogy a hívő tapasztalatot szerezhet Isten létezéséről, míg a materialista soha nem tapasztalhatja meg azt, hogy nincs Isten.”

Istenfélő életet élni. Félni az Istent? Az Isten megteremtette a világot, majd az embert is. Ezek után szabályokkal, törvényekkel határozza meg teremtménye, az ember mozgásterét, s ha valaki vét ezek ellen, akkor büntet. No kecmec. A büntető Isten, akitől félni kell.

Vajon ki találhatta ezt ki először? Ki(k) ültette el először azt a gondolatot az emberek tudatában, hogy az Isten torol, büntet, bosszút áll? Ez a gondolat lehetett az első istenkáromlás. A büntető Teremtő… Mindenesetre évezredeken keresztül emberek millióinak az életét gyötörte meg a Tőle való félelem.

Pedig, amikor közelebb kerülünk Hozzá, akkor semmihez sem hasonlítható világosság, és szeretet árad szét bennünk. Semmi félelem, semmi megtorlás. Hogyan érezhetjük meg ezt a csodát? Ennek megtapasztalásának egyik módja a meditáció. A spirituális technikákat bemutató sorozatunkban a koncentrációs praxis bemutatása után a meditáció lesz jövő héttől a következő témánk.

Csillagüzenetek az újhold hetében

Kisfilmjeinkkel kapcsolatosan néhány hasznos információval szeretnénk szolgálni. Heti csillagüzeneteinkben elmondjuk, és meg is mutatjuk a hét napjainak a legjelentősebb égi konstellációit, és az azokban rejtőző lehetőségeket is.
Mindezt röviden, tömören, hiszen nem azért születtünk erre az életre, hogy értékes időnket a számítógép monitorjára meredve töltsük.

Érdemes a naptárunkba lejegyezni a napokhoz tartozó információkat. Amikor véget ér egy nap, idézzük fel a filmben elhangzott üzenetet, és gondoljuk át, hogy mi történt velünk aznap. Az egybecsengések felismerésével jutunk közelebb a belső kozmikus minőségek, és a külső kozmosz összefüggéseinek a feltárásához, és megtapasztalásához!

Ezen a héten a figyelem talán kicsit jobban a költészet felé irányul. A költő, kinek születésnapja okán őrá is emlékezünk, remélte, hogy lesz majd idő, amikor a nevét helyesen írják. Ő József Atilla. Nem Attila, hanem Atilla. Energetikailag nem mindegy, hogy a „KERESZT NEVÉBEN” a „t” betű szerepel megkettőzve, vagy az „l”!

Attila, vagy Atilla?

A T betű szimbolikájában a kereszt jelenik meg. A T a sorskereszt. Egy sorsunk van, tehát egy keresztünk. Az Atilla névben ez rendben is van. Az Attilában azonban érzékelhetően „megnehezedik” az a bizonyos kereszt… Az L betű szimbolizálja a falat. A falat, melyet át kell törnünk életünk során. A falainkat mi magunk építjük félelmeinkkel, gátlásainkkal, lehúzó gondolatainkkal.

Le kell döntenünk a látható világ, a fizikai világunk önkorlátozásait, vagyis falait, s le kell döntenünk a láthatatlan világunk, tehát a gondolataink által magunk köré épített falakat is. Az Atilla név két „l” betűje hordozza ennek a lehetőségét, míg az Attilában időbe kerül, míg az ember végre rájön a „két fal” titkára. Atilla király tudta ezt. Attilaként ma nem emlékeznénk rá.

A költészet varázslatos mágia. A lélek, és a szellem együtt működésének a csodája. Ma már sajnos igen kevesen ajándékozzák meg magukat a versek csodájával. A szavak, gondolatok muzsikája, és ritmusa új dimenziókat nyit meg számunkra. Hogyan lehet jobban megnyílni a költészet felé? Úgy, ha mi magunk is elkezdünk „játszani a szavakkal”, szó-párokat (pl. belső – felhő, felhő – belső, stb.) próbálgatunk, majd két soros mini versikéket faragunk, a saját szórakoztatásunkra. Így lassacskán felébred a bennünk szunnyadó művész.

Belső felhőm már oszladozik
Lelkem ezüst felhő-bensőben ábrándozik.

Ez a kis szösszenet éppen e pillanatban született. A „művészi értéke” persze vitatható, de az nem, hogy születéséhez öröm társult. Alkotásainkkal nem kell senkinek megfelelnünk, csak adjuk át magunkat a „szómuzsika” örömének. A szavakkal alkotó ember így könnyebben tud ráérzékelni, rácsodálkozni a nagyok, a koszorús költők varázslatos alkotásaira, melyekkel minőségileg gazdagodik az életünk!

Egy példa erre Atilla varázslataiból:

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

A Dunánál

Gyógyító és spirituális időintervallumok, a nyári időszámítást is figyelembe véve 2013. április 8 - 14-ig

Az előttünk álló héten a gyógyítás, az öngyógyító módszerek, meditációk, légző-, és energiagyakorlatok végzésének legoptimálisabb időintervallumai:

Az első, reggel 8.30 – 10.30 óra között érzékelhető.
Keleti irányba fordulva működtethetőek legjobban a gyógyító, regeneráló erők! A gyógyítás ideje alatt, ebben az időpontban, természetesen a beteg társunk legyen dél felé fordulva.

A másik mágikus időintervallum, mely a fentieket is támogatja, délután 16.00 – 17.30 óra közötti időszak. Ebben az időben dél felé fordulva végezzük a gyakorlatainkat!

Ezen a héten az „önlegyőzés” a káros szenvedélyek elengedése, a méregtelenítés, és a félelmektől való megszabadulásnak kedveznek elsősorban a fenti időintervallumok.

Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az üzenetek, információk segíthetnek rokonainak, barátainak, ismerőseinek is, akkor kérem, küldje át nekik is ezt a levelet!

Áldás kísér minket az Úton!