Csillagüzenetek Paksi Zoltán: a feltámadás belső csoda

2013. 03. 31., vasárnap, 13:46

A Hold a lélek szimbóluma. Győzedelmeskedett a világosság, s a lélek is fényességgel telt meg, eljött tehát a sötétségből való kiemelkedés, a magasabb világokba való elindulás, tehát a „feltámadás” ideje. A feltámadás belső lehetőség, belső csoda.

A Húsvét a feltámadás, így a megújulás, a „karma kerekén” történő tisztítás, és az attól való megszabadulás lehetőségének az ünnepe is. A Húsvét „mozgó” ünnep. A Nap, és a Hold egymáshoz való viszonya határozza meg azt, hogy adott évben mikor lesz Húsvét. A tavaszi napéjegyenlőséget követő első telihold utáni hétvége.

Heti csillagüzenetek április elseje és hetedike között

Kisfilmjeinkkel kapcsolatosan néhány hasznos információval szeretnénk szolgálni. Heti csillagüzeneteinkben elmondjuk, és meg is mutatjuk a hét napjainak a legjelentősebb égi konstellációit, és az azokban rejtőző lehetőségeket is. Mindezt röviden, tömören, hiszen nem azért születtünk erre az életre, hogy értékes időnket a számítógép monitorjára meredve töltsük.

Érdemes a naptárunkba lejegyezni a napokhoz tartozó információkat. Amikor véget ér egy nap, idézzük fel a filmben elhangzott üzenetet, és gondoljuk át, hogy mi történt velünk aznap.
Az egybecsengések felismerésével jutunk közelebb a belső kozmikus minőségek, és a külső kozmosz összefüggéseinek a feltárásához, és megtapasztalásához!

Idén március 20-án volt a tavaszi napéjegyenlőség, egy hét múlva, 27-én, szerdán már ki is telt a Hold, így az idei ünnep korán köszöntött be. A tavaszi napéjegyenlőség a „világosság győzelmét” hozza el az északi féltekén élő embereknek, mert ettől kezdődően már hosszabbak a nappalok, mint az éjjelek.

A győzelem után a lélek is fel kell, hogy fényesedjék, s ezt hozza el a telihold, mikor a Nap fényében fürdőző Hold a teljes arcát mutatja felénk. A Hold a lélek szimbóluma. Győzedelmeskedett a világosság, s a lélek is fényességgel telt meg, eljött tehát a sötétségből való kiemelkedés, a magasabb világokba való elindulás, tehát a „feltámadás” ideje.

feltámadásA feltámadással lehetőségünk nyílik arra, hogy a múlt lehúzó erőit lerázzuk magunkról. Néhány gondolattal ebben szeretnénk segíteni.

Az öntudatlanul berögződötten használt sértő szavak, valamint a káromkodások, a lehúzó erők katonái. Sokan beszélnek úgy másokról, hogy az a „faszi”, „csajszi”, „csávó”, „hülyegyerek”, stb., s ezen szavakkal minősítenek ugyan másokat, de valójában a saját aurájukat, energiaszintjüket gyengítik. Mindenkiről beszéljünk tisztelettel, akár „egy hajóban evezünk velük, akár nem”, hiszen végső soron EGY családhoz tartozunk. A káromkodással saját magunknak ártunk! A szavak rezgések, a szavak energiák, melyekkel építhetjük, de rombolhatjuk is magunkat.

A kifelé irányuló hatások után nézzük meg, hogy milyen rezgéseket, milyen információkat engedünk be tudatunk isteni gondolat-templomába. Az a minőség hat legerősebben énünk testi-lelki-szellemi egységére, amire a figyelmünket leginkább fókuszáljuk!

Kedves Olvasóm! Ön figyelemmel követi a híradásokat? Meghallgatja rádióban, majd megnézi a televízióban is a híreket? Ha igen, volt már olyan, hogy a híradás után elégedetten nyújtózkodva sóhajtotta azt, „Istenem de csodálatos világban élünk, de jó, hogy ebben az időben élhetek, ezen a földön, ahol szinte minden döntéshozó az emberek többségének az érdekeit nézi, s így egyre jobb, szebb, s boldogabb az élet a Földön!”

Volt már ilyen? Nem? Sőt, pont az ellenkezője!? A hírek vajon hány százalékban adnak számunkra valóban fontos hírt, s ezekhez képest hány százalékban akarnak érzéseket, indulatokat kelteni, tehát manipulálni?

Gyógyító, és spirituális időintervallumok, a nyári időszámítást is figyelembe véve 2013 április 1- 7-ig

Az előttünk álló héten a gyógyítás, az öngyógyító módszerek, meditációk, légző-, és energiagyakorlatok végzésének legoptimálisabb időintervallumai:

Az első, reggel 9.00 – 11.00 óra között érzékelhető.

Keleti irányba fordulva működtethetőek legjobban a gyógyító, regeneráló erők! A gyógyítás ideje alatt, ebben az időpontban, természetesen a beteg társunk legyen dél felé fordulva.

A másik mágikus időintervallum, mely a fentieket is támogatja, délután 16.30 – 18.00 óra közötti időszak. Ebben az időben dél felé fordulva végezzük a gyakorlatainkat!

Ezen a héten az „önlegyőzés” a káros szenvedélyek elengedése, a méregtelenítés, és a félelmektől való megszabadulásnak kedveznek elsősorban a fenti időintervallumok.

A híreknek nevezett információhalmazok vajon hogyan hatnak a test-lélek-szellem egységét működtető emberre? Képzeljünk el egy embert, aki már legalább 25 éve nem hallgat híreket, nincs informálva az ország, s a világ, hírek által közölt dolgairól. Ön szerint egy ilyen ember lemaradt valaha is valamiről? Ugye észrevettük, hogy a hírekben lényegében soha nincs pozitív üzenet, mindig a félelem, és a pusztítás rezgéseit árasztják a nézők, a hallgatók tudatába. S ezt olyan mágikus eszközökkel teszik, hogy rengeteg embernél alakult ki a hírfüggőség.

feltámadásIsmer Ön olyan embert, aki rendszeresen figyelemmel kíséri a híreket, és vidám, optimista, szeretetteljes a kisugárzása? Vagy azt látjuk, hogy keserűség lakik a tekintetükben, s óvatos félelem motiválja az életüket? Megéri? Nem azt mondom, hogy teljesen száműzzük a híradásokat az életünkből, de arra mindenképpen figyeljünk, hogy a belőlük áradó lehúzó erők ne érhessenek el minket!

Azért a televízió készülékeknek van egy vitathatatlan előnye! Miután kinyitottuk az ablakunkat, s meggyőződtünk arról, hogy nincs alatta senki, a segítségével le tudjuk ellenőrizni, hogy vajon működik e még az a bizonyos gravitáció…

Találjuk meg azokat a regényeket, verseket, zeneműveket, színházi előadásokat, erdőket, mezőket, folyókat, fákat, s patakokat, melyekkel, melyeknél úgy érezzük, hogy energiával töltenek fel minket. Tudatunk fókuszát így fordítsuk a fény felé. A fény táplál, és segít sorsunk kiteljesítésében, míg a hírek, a panaszkodó sopánkák, a habzó szájú politikusok ál-információi elszívják az energiákat.

Kívülről hazudhatnak, ahogyan számtalanszor hazudták is már nekünk az istent, vagy a mindenható demokráciát, kívülről soha nem kaptunk még jólétet, és boldogságot, ám akik boldogok, ők mindig belülről azok! Akármelyik aktuális látható, vagy láthatatlan csopotosulás vezeti is látszólag a külső világ dolgait, a fény, és a boldogság csak belül tud megszületni. A világ dolgai belül dőlnek el. Az Ön világa is csak az Ön szívével, lelkével, és gondolataival tud megváltozni.

Gondoljuk át, hogy hová is irányítjuk a figyelmünk fókuszát? Ha észrevettük az eddigi lehúzó erők működését az életünkben, akkor engedjük el, rázzuk le azt magunkról, mint egy vérszívó rovart. Nem kell bántani, hiszen általa ismerhettük fel a fény fontosságát, de nem kérünk belőle többé.

Milyen a világ, amiben élünk?

A titkos tanítások azt mondják, hogy mi magunk választjuk ki, építjük fel még a születésünk előtt a sorsunkat. A születés után kezdődő evilági élet aztán hozza az élményeket, a tapasztalatokat, melyekből tanulhatunk, s fejlődhetünk. A külső környezet adja a legoptimálisabb keretet az élményeink megéléséhez, és a tudatosodáshoz.

Milyen a világ, amiben élünk?

Pont olyan, amilyenre szükségünk van. Különben nem most, és nem itt élnénk. Pont ezekért az élményekért, az örömeinkért, és csalódásainkért jöttünk ide, mert csak ezek által tudunk fejlődni! Persze mindig könnyebb a problémák okát másokban, és kint keresni, ebben jó partnerek a politikusok, a panaszkodók, és a „jó” öreg materializmus.

Képzeljünk el egy tökéletes világot! Amiben nincs bűn, nincs erőszak, béke, és szeretet vezérli az embereket. Egy ilyen világba nincs értelme leszületni, hiszen ilyen világ már létezik! Egy ilyen világban hogyan tanulnánk meg a legfontosabbakat: a feltételek nélküliséget, a megbocsátást, az önzetlenséget, stb? A földi élet minőségével soha nem voltak elégedettek a filozófusok, a gondolkodók.

feltámadásA földi élet mindig ugyanilyen volt! Mert ilyen kell, hogy legyen! Volt, hogy kicsit ilyenebb volt, de úgy is volt, hogy egy kicsit olyanabb volt… A forma, a jelmez, és a díszlet változgatott, de a tartalom soha.

Azonban ebben az ugyanilyen földi életben is megváltódik a világ, amikor egyvalaki felismeri, hogy minden belül dől el. Kívülről hazudhatnak, ahogyan számtalanszor hazudták is már nekünk az istent, vagy a mindenható demokráciát, kívülről soha nem kaptunk még jólétet, és boldogságot, ám akik boldogok, ők mindig belülről azok! Akármelyik aktuális látható, vagy láthatatlan csoportosulás vezeti is látszólag a külső világ dolgait, a fény, és a boldogság csak belül tud megszületni. A világ dolgai belül dőlnek el. Az Ön világa is csak az Ön szívével, lelkével, és gondolataival tud megváltozni. Csak annyit kell megjegyezni, hogy a fókuszt jó felé irányítsuk.

Lassacskán egyre több napfény ragyog majd az áprilisi tavasz idejében. Egyre több kis virág mosolyog felénk a Földanya testéből kikandikálva. Beérnek az első zamatos gyümölcsök, egyre melegebb szellők csintalankodnak a ruháink alá surranva, s egyre több kacagás csendül fel a gyerekek ajkáról, hogy végre észrevegyük, hogy ezek az igazi hírek.
Az Élet hírei.

Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az üzenetek, információk segíthetnek rokonainak, barátainak, ismerőseinek is, akkor kérem, küldje át nekik is ezt a levelet!

A Csillag TV csapata Áldott Húsvéti ünnepeket kíván Önnek, és szeretteinek!

Áldás kísér minket az Úton!