2013. 03. 11., hétfő, 00:22
Jelen cikkünk fő témája a tavaszi napfordulóhoz kapcsolódó bőségvarázslás, a lencsemágia! Bár a jövő héten lesz a napforduló, már most érdemes rá felkészülni. Természetesen elkészült az előttünk álló hét égi lehetőségeit ismertető kisfilmünk is!
Gyógyító és spirituális idők 2013 március 11 – 17-ig: Az előttünk álló héten a gyógyítás, az öngyógyító módszerek, meditációk, légző-, és energiagyakorlatok végzésének legoptimálisabb időintervallumai:
Az első, hajnali 4.00 – 6.20 óra között érzékelhető. Déli irányba fordulva működtethetőek legjobban a gyógyító, regeneráló erők! A gyógyítás ideje alatt, ebben az időpontban, természetesen a beteg társunk legyen dél felé fordulva.
A másik mágikus időintervallum, mely a fentieket is támogatja, délelőtt 9.10 – 11.00 óra közötti időszak. Ebben az időben kelet felé fordulva végezzük a gyakorlatainkat!
A harmadik igen jó energiákat hordozó időintervallum 16.45 – 18.50 óra között érzékelhető. Ekkor forduljunk déli irányba!
A belső figyelem hete |
|
ÚJRA! Lencsemágia a bőségért, a biztonságért és az egészségért
A hagyomány szerint négyszer kezdődik el az év az esztendő körén belül. E négy kezdet a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél. Az eljövendő évszak a Nap fordulatával indul, vagyis úgynevezett napfordulati pontot ér el ekkor a Nap éves pályája során.
Tavasz kezdetekor a déli égboltról lép át az északira, miközben áthalad az égi egyenlítőn. Nyár kezdetén járásának legmagasabb pontját éri el az északi égbolton, majd újra dél felé fordul Napunk útja.
Ősz kezdetekor az északi égboltról lép át a déli égboltra, miközben újra áthalad az égi egyenlítőn, míg a tél kezdetén éri el járásának legmélyebb pontját (legalábbis az északi féltekéről nézve, mert délen, például Ausztráliában, ekkor jár a legmagasabban), majd útja újra észak felé fordul.
A fordulati napok az új kezdetek, s ekkor érdemes olyan varázslásokat, szertartásokat végezni, melyekkel az eljövendő évszakra kívánunk hatni. Az évszak utolsó napjain érdemes számvetést, összegzést készíteni az eddig megtett útról, s elvégzett feladatokról.
Belül arra vagyunk hangolva, hogy a most formálódó étel boldog bőséget, szeretetet, és fényt visz a sejtjeinkbe, így az étel elfogyasztása révén ezekkel feltöltődve mi is jobban bevonzzuk, bevarázsoljuk az életünkbe a boldog bőséget, a szeretetet, és a fényt.
A „lencsemágia” egy igen jól működő szertartás, melyet érdemes családi, esetleg baráti körben is elvégezni, de természetesen egyedül is lehet. A napforduló előtti utolsó napok egyikén beszerezzük a lencsét. Gyertyát gyújtunk, majd elkészítjük ízlés szerint például főzeléknek, (hús nélkül!) de úgy, hogy az étel készítése közben csend van, s belül arra vagyunk hangolva, hogy a most formálódó étel boldog bőséget, szeretetet, és fényt visz a sejtjeinkbe, így az étel elfogyasztása révén ezekkel feltöltődve mi is jobban bevonzzuk, bevarázsoljuk az életünkbe a boldog bőséget, a szeretetet, és a fényt. A lencséből a fordulat napján, majd az azt követő két napon is fogyasztunk hét kanálnyit.
Az első napon gyertyát gyújtunk, kimerjük a hét kanálnyi lencsét, s miközben elfogyasztjuk csak arra gondolunk, hogy ételünk boldog bőséget, és egészséget ad nekünk az anyag szintjén.
A második napon is gyertyát gyújtunk, kimerjük a tányérunkba a hét kanálnyi lencsét, s elfogyasztása közben csak arra gondolunk, ételünk fényt, és egészséget ad életünk lelki szintjeinek. Itt nem gondolunk bőségre!!!
A harmadik napon újra gyertyát gyújtunk az étkezés előtt, és miközben elköltjük a hét kanálnyi lencsét csak arra gondolunk, hogy ez az étel boldog bőséget, és fényt ad nekünk életünk szellemi szintjeire.
Már számtalan pozitív visszajelzés érkezett, hiszen évszakról – évszakra újra elküldjük a lencsemágiáról írott levelünket, így egyre többen tapasztalják meg ennek az egyszerű szertartásnak a csodáját. A titok az, hogy minél jobban jelen vagyunk az étkezések alatt annak a kevés gondolatnak, aminek ki kell töltenie a tudatunkat, annál jobban működik ez a „mágia”.
Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az üzenetek, információk segíthetnek rokonainak, barátainak, ismerőseinek is, akkor kérem, küldje át nekik is ezt a levelet!
Áldás, és boldog bőség VAN e sorok olvasóján!