2012. 09. 16., vasárnap, 18:24
Most tudunk igazán jelen lenni önmagunknak, a belső hangunknak, a lelkiismeretünknek, de akár az érzelmi elfojtásainknak is. Az egyre teljesebben feltárt, és megismert belső világ egyre hatékonyabban segít minket.
Az elmúlt napokban már a Szaturnusz egyre közelebb került a Neptunusz emelő típusú (trigon) fényszögéhez, és ez igen kedvező fordulatokat hozhat az életünkben, ha tudjuk, hogy e két planéta mit képvisel az égen és a Földön is. A Szaturnusz október 5-én a Mérleg asztrológiai jeléből a Skorpió jelébe lép át, míg a bolygó égi hátterét, a Szűz csillagkép sejtelmesen derengő angyalt szimbolizáló csillagai alkotják.
A Mérleg jelében tartózkodó Szaturnusz elsősorban a kapcsolatainkra való igazi odafigyelést, a társaink felé irányuló „jelenlétet” támogatja. Lassan, koncentráltan, lépésről lépésre tudjuk ezáltal harmonizálni, szebbé tenni a kapcsolatainkat, és a lelkünket is!
A Szaturnusz hátterében látható „angyali üzenetek” valós sugallatként, finoman rezdülő gondolatként jelennek meg a tudatunkban, s ezek is arról szólnak, hogy vegyük észre a másik emberben, a társunkban a létezés örök csodáit. Most ne hagyjuk, hogy az „ideges idő” zsigeri indulatai elborítsák a tudatunkat, s a pillanat feszültsége megmérgezze a lélek világát, mert akkor nem halljuk, nem érezzük az angyal finom jelzéseit!
Akiknek harmonikusan működnek a kapcsolatai, azoknál most a belül lakozó művész ideje jön el. Jobban el tudunk mélyülni egy jó regény, egy csodálatos zenemű élvezetében, de a színház varázslata, és a versek hullámzó ritmikájú muzsikája is többet ad, mint máskor.
A belső művésszel a hétköznapokat tudjuk ünneppé varázsolni. Egy véletlenszerű találkozás, amikor „összefutunk” egy régi ismerőssel, most olyan találkozássá nemesedhet, amelyben a kozmosz örök vándorai veszik észre a másik öltözetén a csillagok fényporát. Most szívesebben rajzolunk, vagy írjuk le a gondolatainkat, több inspirációnk van a muzsikálásra, de táncra is.
Legyen! VAN időnk ezen ajándékok átélésére!
Az angyali üzenetek valós sugallatként, finoman rezdülő gondolatként jelennek meg a tudatunkban, s ezek is arról szólnak, hogy vegyük észre a másik emberben, a társunkban a létezés örök csodáit.
Nézzük azonban azt is, hogy milyen égi üzenetet jelenít meg, a Szaturnuszhoz kapcsolódó Neptunusz. A Neptunusz szimbolizálja a lelkünk mélységeit, és a spirituális titkokat is. A Halak asztrológiai jelében van, uralmi helyzetben, hiszen a Halak egyik uralkodó planétája a Neptunusz. A Halakban tartózkodó Neptunusz a meditációt, mások önzetlen segítését, a mély önvizsgálatot, a belső rendezést, és általában a „magányosan végzendő spirituális gyakorlatokat” segíti.
A Neptunusz égi hátterében a Vízöntő csillagépe mutatja azt, hogy eljött a „belső tisztítás”, és a lelki titkaink, sokszor önmagunk elől is elzárt mély indítékaink megértésének az ideje.
A Szaturnusz a figyelem, a Neptunusz a lélek. Most tudunk igazán jelen lenni önmagunknak, a belső hangunknak, a lelkiismeretünknek, de akár az érzelmi elfojtásainknak is. Az egyre teljesebben feltárt, és megismert belső világ egyre hatékonyabban segít minket. Természetesen a társainkra való odafigyelés mellet most az idősebb társaink bölcsességeit, tanításait is jobban észre tudjuk venni. Az „öreg bölcs” soha nem oktat ki, „nem osztja az észt”, s nem harsogja azt, hogy ő „jobban tudja”…
Csak csendben tesz egy finom jelzést, mond egy rövid félmondatot, de abban minden benne van. Akinek füle van rá, az meghallja. Ez az idő, a hallás ideje. Halljuk meg idősebb társaink, de az angyalok szavát is, hiszen az égen nem csak a Szűz, hanem a Vízöntő is angyal szimbólum.
Heti csillagüzenetek - 2012. szeptember 17-23. |
|
Heti csillagüzeneteink című kisfilmjeink rendszeres „vendégei” ők. Ez a csodálatos égi ajándék november közepéig segíti életünk valóban lényeges dolgainak a külső, belső felismerését, és elvégzését. A két planéta közötti aspektus asztrológiai neve trigon. A trigon fényszög a piramis ősi jele, melybe a Földről az Égbe emelkedő út lett rejtve. Ezért mondjuk emelő fényszögnek. A trigon fényszögek segítenek abban, hogy magasabb szintekre emelkedjünk, s emelhessünk.
A Szaturnusz és a Neptunusz trigonja lényegében az érzelmi megoldásokról, és a spirituális emelkedésről szól mindenki számára. Mi, a Csillag TV csapata is ezt szeretnénk segíteni kisfilmjeinkkel, és a hírleveleinkkel is.
Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az üzenetek, információk segíthetnek rokonainak, barátainak, ismerőseinek is, akkor kérem, küldje át nekik is ezt a levelet!
Áldás kísér minket az Úton!