2012. 06. 03., vasárnap, 09:02
A fény, a Nap energiáinak beépüléséhez, beépítéséhez elengedhetetlenül szükséges a test rendszeres, intenzív átmozgatása. A civilizációban élő ember egyik legnegatívabb tulajdonsága, az ellustulás.
Egyre magasabban jár a Nap, egyre több fényt képes feldolgozni, és elraktározni a szervezetünk. A fény, a Nap energiáinak beépüléséhez, beépítéséhez azonban elengedhetetlenül szükséges a test rendszeres, intenzív átmozgatása. A civilizációban élő ember egyik legnegatívabb tulajdonsága, az ellustulás.
A tornára, a kocogásra, az úszásra úgy lehet legjobban rászokni, ha mindezeket nem csupán beépítjük az életünkbe, hanem egy gyökeresen új életmódot indítunk el, amelynek a rendszeres testmozgás elengedhetetlen része.
Nemrégiben kanadai barátaim, akik tudják, hogy lelkes híve vagyok a test edzésének, elvittek Torontóban egy előadásra, ahol az előadó a testmozgás fontosságáról beszélt. Őszintén szólva nem volt túl sok kedvem meghallgatni az előadást, mert úgy véltem, hogy én már eleget tudok erről a témáról, de megbántani sem akartam vendéglátóimat, így beültem a közönség soraiba.
Pár perc elteltével azonban szembesülnöm kellett azzal, hogy az ismereteim finoman szólva is hiányosak. Az előadó fantasztikus stílusával, és nagyszerű humorával lenyűgözte a hallgatóságot, ám nem a szokványos „show elemekkel”, hanem páratlan tudásával, és rengeteg tapasztalatával is, amelyeket mind-mind megosztott velünk.
Előadásának egy részében mesélt a téma spirituális vonatkozásairól is, rávilágított a test, a lélek, és a szellem hármasának összefüggéseire, de a fogyással kapcsolatos hitek, és tévhitek között is segített eligazodni.
Úgy telt el a két óra, hogy a hallgatóság észre sem vette az idő múlását. Akkor és ott rögtön eldöntöttem, hogy kerül, amibe kerül, de ezt az előadást meg kell mutatnom Önöknek, erről az előadásról értesítenem kell az olvasóimat, és a tanítványaimat is!
Ezt az előadást el kell hozni Magyarországra!
Az előadó, Melanie Kiss még kislány volt, amikor szüleivel Magyarországról Kanadába költöztek. Hétköznapinak igazán nem nevezhető családja révén mind a spiritualitással, mind az európai, és ázsiai mozgáskultúrákkal igen korán megismerkedett, s ez alapozta meg páratlan tudását.
No, egy szó mint száz, elindult a szervezkedés, és nem kis meglepetésünkre hihetetlenül könnyedén, olajozottan működött minden. A Soter klub örömmel fogadta be az előadást, hiszen egy olyan életbevágóan fontos témát segíthet, amellyel sok embernek tudunk segíteni, ahogy mondani szoktuk, ezzel „nem halat, hanem hálót adni társaink kezébe”.
„Ép testben ép lélek.” Tudom, nem először írunk erről, de mindannyian felelősek vagyunk a testünkért is. Induljunk el tudatosan az egészség felé, hogy még több örömet és alkotó energiát tudjunk működtetni önmagunk, és társaink javára is!
Kedves Olvasóm!
- Ha már a testmozgás szerves része az életének jöjjön el, mert számos új információval fogja gazdagítani ez az előadás, ahogyan gazdagított engem is!
- Ha még csak most tervezi a rendszeres testmozgás elkezdését, akkor feltétlenül jöjjön el, hogy a felesleges buktatókat kikerülhesse, és a legjobb módon kezdhessen teste karbantartásához!
- Ha egyáltalán nem tervezi a testmozgás elkezdését, akkor különösen fontos az előadáson való jelenléte, mert az információk hatására jobbra fordulhat az egészségéhez való hozzáállása!
Melanie Kiss előadása „Egészség és fitnesz észak – amerikai szemmel” címmel 2012. június 18-án hétfőn, 19.00 órakor lesz a Soter klubban.
A fentieket nem azért írtam, hogy reklámot csináljak Melanie-nak, hiszen az előadást követően ő repül haza Torontóba. Azért íródott ez a levél, s azért hívtuk meg őt, mert nagyon fontos, hogy minél többen ráébredjenek a tudatos testmozgás fontosságára.
Őseink még szinte lóháton élték az életüket, egy „honfoglalás korabeli” íjat egy mai nehézatléta már ki sem tud feszíteni, míg egykoron ez a még a nők számára is természetes cselekvés volt.
Persze nem kell ugyanolyan erőseknek lennünk, mint amilyenek ők voltak, de legalább testünk rugalmasságát, mozgékonyságát szerezzük vissza. Így a lélek és a szellem is mozgékonyabb, rugalmasabb, alkotóbb és egészségesebb lesz.
Ez az előadás egy remek kezdete lehet egy új, egy energikusabb, és vidámabb életnek! A mi csillagcsaládunk tagjai pedig legyenek erősek, rugalmasak, boldogok, és egészségesek!
Mi, a Csillag TV kis csapata pedig ebben is szeretnénk segíteni Önöket.
Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az üzenetek, információk segíthetnek rokonainak, barátainak, ismerőseinek is, akkor kérem, küldje át nekik is ezt a levelet!
Áldás kísér minket az Úton!