2012. 02. 05., vasárnap, 22:33
Február első napjai meghozták Tél apóka fehér köntösét a Kárpát–medencébe is. Az égből aláhulló hókristályokká varázsolódott víz már a tisztaság információjával színezi át az utakat, a fákat, a járműveket, s az épületeket is.
A gyerekek kitörő örömmel építenek hóembereket, melyek három fehér gömbje a test – lélek – szellem azon tisztaságát, s teljességét idézi, mely a Megváltó születésével, tehát a „téli Napfordulóval” lépésről–lépésre kell, hogy megvalósuljon mindannyiunkban.
Az utak ilyenkor csúszósak, ahogyan a valódi tisztaság útján járó ember is könnyen megcsúszhat a hiábavalóságok tárgyiasult világában. A lábunk elé kell néznünk, meg kell fontolnunk sorsunk következő lépését, hiszen a Vízöntő havában a haladás már a szabadság felé, önnön korlátaink felismerése, és meghaladása felé vezethet.
Ezen az úton segít haladni legújabb kisfilmünk, melyben most kivételesen a bolygók láthatóságára, a planéták látványára helyeztük a hangsúlyt. Évtizedek óta hangsúlyozom, hogy a bolygóknak nem elegendő az asztrológiai jelét ismernünk, hanem a látványa is fontos, mert „az a kép” plusz információt ad az Ég, és a Föld vándorának, tehát nekünk, csillagfejtőknek. Az ősi időkben a csillagok járását tanulónak a meditáció mágikus állapotában lelkével a testből kilépve el kellett repülnie pl. a Szaturnuszra, hogy ne csak értse, hanem érezze is a gyűrűs planétában lakozó varázslatot.
Csillagbölcseleti és csillagászati értelemben is jelenleg a Nap a Bak, és a Vízöntő átfedésében vándorol, de a hét végén már kilép a Bak csillagai közül, s a Vízöntőben folytatja útját. Ez elsősorban azt jelenti, hogy az előttünk álló hét a tisztulásra való felkészülés hete, míg a tényleges testi – lelki – szellemi tisztulás feladatát, avagy lehetőségét majd a következő hét hozza el. Ezt különösen a pollen allergiában szenvedőknek érdemes tudni! A most elkezdett tudatos tisztítással az allergia később jelentősen enyhébben lép fel, majd teljesen el is tűnik.