2026. 05. 18., hétfő, 13:51
Igazi tavaszi családi élményhelyszínné válik május 24-én, vasárnap a Deseda-tó partja, ahol a „Nekem a Deseda” szervezésében egész napos programokkal, gyermekműsorokkal, zenével és különleges gasztronómiai kínálattal várják a látogatókat.
A családi nap 11 órakor indul Sarkadi Kiss János interaktív bábelőadásával, amelyben A három kismalac története elevenedik meg sok humorral és közös játékkal. 13 órától Roli bohóc gondoskodik a vidám hangulatról, délután 15 órától pedig Gavallér Gyula szórakoztatja a közönséget zenés műsorával.
A gyerekeket egész délután további élmények várják: 12 és 16 óra között csillámtetkó, arcfestés és a különleges Lufigloo attrakció is kipróbálható lesz, amely a környéken egyedülállónak számít.
A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a családok egy helyen találják meg a kikapcsolódást, a finom ételeket és a közös élményeket.
„Ez egy programsorozat része. Az elmúlt időszakban több zenés rendezvényt is szerveztünk, és idén is készülünk további családi és zenés eseményekkel” – mondta el lapunknak Ojtó Szilárd, a rendezvény szervezője.
A „Nekem a Deseda” immár harmadik éve várja vendégeit a tóparton, és mára a környék egyik kedvelt desszert- és találkozóhelyévé vált. A vendéglátóhely hétfőtől vasárnapig 10:30 és 20:00 óra között tart nyitva, kínálatukban pedig elsősorban az édességek és különleges desszertek kapták a főszerepet.
A látogatók többek között óriási csavart fagylaltból, palacsintából, mini fánkból, poharas gofriból és kürtőskalácsból válogathatnak, utóbbiból klasszikus és töltött változatok is elérhetők. A kínálatban töltött lepények is szerepelnek, többek között görög csirkés, chilis marharagus, paradicsomos-mozzarellás és gyrosos változatban. A sportosabb életmódot követők számára smoothie-k és shake-ek is készülnek, emellett jegeskávé és számos frissítő ital szerepel a kínálatban.
A szervezők megújult terasszal várják a vendégeket, valamint a másik büfében különböző játékgépekkel is készültek kicsiknek és nagyoknak. Újdonságként az idei évtől hatféle kézműves pizza is szerepel az étlapon. Ez a vendéglátóegység csütörtöktől vasárnapig tart nyitva 10:30 és 20:00 óra között.
Az esemény lebonyolítói mindenkit arra biztatnak, hogy töltsenek el egy vidám, élményekkel és finom falatokkal teli napot a Deseda partján, ahol a természet közelsége, a jó idő és a változatos programok garantálják a kikapcsolódást az egész család számára.
Facebook esemény: https://fb.me/e/69MAtmfxF