New York Times: Erdő Péter a három legesélyesebb jelölt között volt a pápaválasztás első körében

2025. 05. 12., hétfő, 11:36

A később pápává választott Robert Prevost, Pietro Parolin és Erdő Péter kapta a legtöbb szavazatot az első fordulóban, írja az amerikai lap. Erdő Pétert egy konzervatív szövetség támogatta, de hamar világossá vált, hogy nem győzhet.

A New York Times több mint egy tucat bíborossal készített interjút, hogy feltárja, mi történt a zárt ajtók mögött. A cikkből kiderül, hogy első nap a konklávét megnyitó elmélkedés elhúzódott, emiatt az első szavazás csak késő este kezdődött.

A voksok nem hoztak egyértelmű eredményt: három esélyes maradt versenyben. Köztük volt a 72 éves magyar Erdő Péter, aki mögött egy konzervatív szövetség állt, köztük több afrikai támogató.

De a New York Times szerint hamar világossá vált, hogy a magyar jelölt nem győzhet egy olyan konklávén, amelynek tagjait nagyrészt Ferenc pápa nevezte ki.

Rajta kívül sokan szavaztak Pietro Parolinra, a 70 éves olasz bíborosra, aki Ferenc pápa alatt gyakorlatilag a Vatikánt irányította. Azonban az első szavazáson ő sem kapott elsöprő támogatást. Az olasz tábor megosztott volt, ráadásul többeknek nem tetszett, hogy Parolin nem fektetett kellő hangsúlyt a közös tanácskozásokra – ezek Ferenc pápa kormányzási stílusának fontos részei voltak.
És a legesélyesebbek között ott volt a később pápává választott Robert Prevost is, aki korábban misszionáriusként dolgozott, majd egy szerzetesrendet vezetett, ezután perui püspökként szolgált, végül a Vatikán befolyásos szereplőjévé vált. Így sok olyan elvárásnak megfelelt, amelyeket a különböző bíborosi csoportok fontosnak tartottak - írja az amerikai lap. Azzal, hogy látszólag egyszerre képviselte Észak- és Dél-Amerikát, Prevost két kontinens bíborosai körében is népszerű volt. Amikor a többiek kikérdezték a latin-amerikai bíborosokat, akik jól ismerték őt, tetszett nekik, amit hallottak róla. A konzervatívok is úgy látták, hogy nem megosztó.

„Prevost bíborosban megvolt minden olyan tapasztalat, amit kerestünk”– mondta Vincent Nichols, Anglia bíborosa. „Egy igazi misszionárius szívével rendelkezik, mély tudással és széles világlátással. Püspökként vezetett egy egyházmegyét, így közvetlen kapcsolatban volt a hívekkel, ugyanakkor dolgozott a Kúriában is – abban a római hivatalrendszerben, amely az egyház kormányzását segíti.”

Másnap világossá vált, hogy Prevostnak esélye van megszerezni a szükséges támogatást. Amikor a délutáni szavazáson elérte a 89 szavazatot – azt a kétharmados többséget, amely ahhoz kell, hogy valakit pápává válasszanak –, a terem tapsviharban tört ki, és mindenki felállt. „És ő csak ült tovább!” – mesélte a lapnak egy bíboros. „Valakinek fel kellett húznia. Mindannyiunk szemébe könny szökött.”

 

Ezeket olvasta már?