2024. 12. 16., hétfő, 18:55
Telente a madáretetők és városi parkok gyakori látogatói a rigók.
Vannak közöttük téli vendégek, és olyanok is, amelyek nálunk fészkelnek, és áttelelnek.
A legismertebb közülük talán a fekete rigó (Turdus merula), amely nevével ellentétben nem mindig fekete – a fiatalok és a tojók inkább érdemelnék ki a barna rigó nevet. Érdekesség, hogy fekete rigóink alapvetően költöző madarak, de a városokban – ahol télen is enyhébb az időjárás és több az élelem – gyakran áttelelnek.
A fenyőrigó (Turdus pilaris, a fotón), bár ritkán hazánkban is költ, legkönnyebben mégis télen figyelhető meg. Ilyenkor a telelni érkező szürkésbarna fenyőrigók előszeretettel lakmároznak ugyanis nagy csapatokban a fehér és sárga fagyöngyön , vagy a parkfaként gyakran ültetett nyugati ostorfán.
Az egyetlen igazi téli vendég rigóink között a szőlőrigó (Turdus iliacus), tőlünk északra fészkel, hozzánk október és április között érkezik. Nagyon hasonlít egy másik rigóra, ami viszont ritka nálunk télen. Ez a faj az énekes rigó (Turdus philomelos), március és október között gyakran látható – és hallható – fészkelő madarunk. Éneke a fekete rigóéra hasonlít, ám strófáit előszeretettel ismételgeti. A városiasodott fekete rigóhoz képest jobban kötődik az erdei élőhelyhez, egyik régi magyar elnevezése így "erdőrigó" volt.
A léprigó (Turdus viscivorus), legnagyobb rigófajunk, Magyarországon csak szórványosan költ, télen azonban – a fenyőrigóhoz hasonlóan – gyakran találkozhatunk vele. Latin nevének második, fajra jellemző tagja is arra utal, hogy előszeretettel fogyasztja a fagyöngy ragacsos termését. Ebből régen madárfogásra használatos "lépet" készítettek, innen ered a léprigó elnevezés.