2024. 04. 09., kedd, 08:10
A balatoni gőzhajózás megindítását az utókor Széchenyi érdemei között tartja számon, ugyanis ő járult hozzá a legtevékenyebben a Kisfaludy vízre bocsátásához. Az eseményt megelőzte a Balaton Gőzhajózási Társaság 1846. április 5-i megalapítása, amelynek ötlete eredetileg Kossuth fejéből pattant ki.
A reformkorban a hajózás legalább akkora nemzeti ügy volt, mint a vasút. Az első gőzhajók a Duna vízét szelték, az Első Dunagőzhajózási Társaság I. Ferenc király nevét viselő hajója 1835-ben tette meg próbaútját Pest és Bécs között. A Balaton időközben egyre népszerűbb célponttá vált, ezért felmerült, hogy a tavat hajózási szempontból szintén ki lehetne használni – írja a mult-kor.hu történelmi portál.
Kossuth Lajos 1842-ben Füreden vetette papírra a tó fejlesztésére vonatkozó elképzeléseit, majd később a Balaton Gőzhajózási Társaság alapszabály-tervezetét is ő készítette el. Kossuth ekkor a híres Horváth-házban nyaralt, a Füredi fürdőlevél néven ismertté vált írásában a Balaton szépségének taglalásán túl többek között a következőt vetette fel:
„De mégis az embernek szíve fáj, midőn e roppant vízre tekint. Olyan holt, minő csak Palesztinában a megátkozott Holt-tenger lehet! Húszmérföldnyi sima út, nagyobb, mint némely vármegye, mint némely fejedelemség, s a honnak legszebb vidéke által körítve, és rajta mégis egyetlenegy hajó sem libeg, kivévén talán a füredi sétaladikot, vagy egy nyomorult halászcsónakot.”
Széchenyi 1846. április 2-án Balatoni gőzhajózás címmel röpiratot fogalmazott meg, amelyben hangsúlyozta a gőzhajózás szükségességét és annak jótékony hatásait az idegenforgalomra, emellett kiemelte a halászattal, vízszabályozással, iparosodással, kikötők építésével és nem utolsósorban a munkahelyteremtéssel való összefüggéseit.
Röpiratában az ellenvéleményekre is válaszolt, a tó lecsapolásának gondolatatát is elutasította, a halállományt féltőknek pedig a Bodeni-, a Zürichi- és a Garda-tavat hozta fel példaként, ahol az élénk hajózás mellett sem pusztult ki a vízi élővilág.
A Kisfaludy vízre bocsátásának napjául Széchenyi születésnapját, szeptember 21-ét választották. Az első próbaút Balatonfüredről Kenesére vezetett. A jeles eseményről nem maradtak le a bécsi udvar titkosszolgái sem, akik jelentéseikben a lelkes tömeg éljenzését a reformnemzedék akcióival hozták kapcsolatba, és egyenesen tüntetésnek minősítették azt.
A következő évben sorra épültek a kikötők. Mire 1847-ben a rendszeres balatoni gőzhajójáratok megindultak, a Kisfaludy gőzös utasai Keszthelyen, Fonyódon, Badacsonyban, Bogláron, Révfülöpön, Szántódon, Balatonfüreden, Alsóörsön és Kenesén, tehát kilenc kikötőben szállhattak partra.