támogatott tartalom Álomkonyha külön elemekből felépítve

2022. 03. 18., péntek, 21:33

Ismerős az az érzés, amikor a bútorboltokat járva valahogy egyik kész konyhabútor-garnitúra sem nyeri el a tetszésedet? Az egyik elem túl kicsi, a másik nem praktikus, és még sorolhatnánk. Ne aggódj, inkább építsd meg álmaid konyháját különálló elemekből!

Tárolószekrények

A konyha azontúl, hogy fontos közösségi színtere minden otthonnak, elsősorban praktikus helyiség. Fontos, hogy minden adott legyen ahhoz, hogy kényelmesen és könnyen főzhessenek és süthessenek a családtagok. Emellett az is előnyös, ha van egy dedikált hely, reggelizősarok vagy étkezőasztal, ahol minden reggel nyugalomban elfogyasztható az első kávé.

Éppen ezért konyhabútor választásánál fontos szempont, hogy elegendő hely legyen a tárolásra. Emellett érdemes minél változatosabban rendelkezni a helyelosztás felett, hiszen a konyhai gépek, edények és egyéb kiegészítők rendkívül változatos méretben találhatóak meg. Azt pedig érdemes elkerülni, hogy mindent egymásra téve, folyamatos kipakolás árán érhessünk csak el, ha éppen használnánk egy adott eszközt.

Tárolószekrények esetében ajánlott polcos elemek beszerzése, amelyekbe kerülhetnek a tányérok, poharak és akár a kisebb edények is. Emellett nem feledkezhetünk meg a fiókos elemről sem, amelybe praktikusan pakolhatóak az evőeszközök és egyéb, kisebb méretű konyhai kiegészítők.

Mosogatószekrény

A konyhai csap rendkívül fontos, hiszen akár rendelkezünk mosogatógéppel, akár nem, szinte biztos, hogy naponta több tucatszor használjuk. Akár egy pohár vízért indulunk, vagy egy makacs szennyeződésekkel teli edényt mosogatnánk el, fontos, hogy a csap mérete megfeleljen igényeinknek. 

Érdemes mélyebb tálcát választani, és manapság az sem ritka, ha egy mosogatószekrénybe két tálca kerül egymás mellé. Így az egyik akár csepegtetőként is funkcionálhat, jelentős helyet megspórolva, hiszen nem szükséges külön edényszárítót beszerezni hozzá.

Mindehhez pedig a tökéletes mosogatószekrény hiányzik, amely pontosan illeszkedik a tálca vonalához. Ennek az elemnek a legfőbb előnye, hogy a tálca mélyedése ellenére is pakolhatunk bele kisebb-nagyobb eszközöket, tisztítószereket.

A KonyhaMax.hu változatos konyhai elemei segítségével garantáltan olyan konyhát állíthatsz össze, amilyet elképzeltél!

Beépített gépek

A konyhák esetében a gépek beépítése, mint a hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, főzőlap vagy sütő is kérdéses lehet. Sokan kedvelik, ha egységes az összkép, és minden gépnek ugyanolyan ajtaja van, mint a tárolóelemeknek. Mások azonban nem bánják, ha a gépek fémes külseje némi változatosságot hoz az összhatásba.

Bármelyik csoportba is tartozunk, fontos, hogy már a konyha tervezésénél is gondoljunk mindkét lehetőségre. A gépek beépítéséhez ugyanis szükséges gondoskodni az ajtók méretre vágásáról és a takarólapokról.

Látogass el a KonyhaMax.hu honlapjára, és fedezd fel a különböző stílusú konyhabútorokat és különálló elemeket!

Ezeket olvasta már?