támogatott tartalom Tetőszigetelésünk megóvása a nedvességtől a kémény bevonása által

2022. 03. 11., péntek, 15:13

Minden épület számára kritikus tényezőnek számít a víz és a fagy. A legnagyobb károsodást a hőtágulás és fagyás váltakozásával kialakult különféle beázások és repedések okozzák. A tető nem megfelelő szigeteltsége és a falak rossz állapota mellett a kémény a másik gyenge pont, amelyen keresztül könnyen bejuthat a nedvesség – ez pedig idővel károsíthatja az épületet.

A kémények legnagyobb problémája

Bizonyára már mindenki látott már olyan házakat, ahol a kémény annak ellenére is berepedt, hogy az épületet rendszeresen lakták. Ez az olyan kéményekre jellemző, amik beáznak és nem száradnak ki. Lakatlan épületeknél még inkább látványos a jelenség, hiszen a házból minimálisan feláramló meleg levegő sem szárítja ki. Valójában a kémény az egyik legsérülékenyebb épületelemmé vált mára, viszont ez nem volt mindig így. A régi kémények kevésbé voltak hajlamosak a beázásra, hiszen sokkal gyakrabban használták őket, mint manapság. Napjainkban már legfeljebb télen gyújtunk be, a gázfűtés elterjedésével pedig sokszor ilyenkor sem. A kémény emiatt sokáig nedves lehet, hiszen a gyakori használat manapság már nem túl elterjedt. Mit jelentett ez régen? Például a gáz használata előtt az ételeket is kemencében vagy a sparhelten készítették. Ebben az esetben a kémények még nyáron is szinte napi használatban voltak. Tehát a meleg füst hatására mindig megfelelően ki tudtak száradni. Azonban a technológia fejlődésével szép lassan eltűntek a háztartások többségéből a fatüzelésű tűzhelyek, és egyre ritkábbá vált a kémények rendszeres használata. Közel sem tudja kiszárítani és kifűteni úgy a kéményt, mint a fatüzelés által keletkezett füst. Ezért manapság már nincs is ideje ezeknek a füstelvezetőknek kiszáradnia, hiszen nem éri folyamatosan meleg őket. Ebből adódóan a nedvesség könnyen utat találhat magának a kéményen keresztül. Erre nagyszerű megoldást jelent viszont a kémény megfelelő burkolása.

Keményburkolat használata a beázás elkerülésére

A kémények alapvetően téglából, valamint betonból épülnek fel és ritka, amikor a csapadék elleni védelemre is odafigyelnek építésükkor. Az eső és a hó ugyanúgy károsítja az anyagot, ha annak nincs lehetősége kiszáradnia, mint más épületelemek esetében. Ilyenkor a kémény burkolása lemezzel segíthet abban, hogy megelőzzük a bajt. Milyen burkolási formák ismertek?

Burkolatfajták

A hagyományos klinker téglából épített kémények egyáltalán nem védettek a fagykárok ellen, még akkor sem mindig, ha vakoltak. A legjobb inkább leburkolni őket. Az elsődleges burkolóanyag a bádog, a horganyzott lemez vagy az alumínium, amelyek tartósan védik a kéményt a környezeti hatásokkal szemben. Ezek az anyagok viszont nem minden esetben felelnek meg a tulajdonosok igényeinek, hiszen fémes külsejük miatt ridegnek hathatnak. Napjainkban viszont olyan eljárással is készülnek kéményburkolatok, amelyek fa- vagy kőhatásúak – tehát egyáltalán nem látszik rajtuk hogy fémből készültek. A burkolatok viszont akkor védenek igazán, ha ezeket kéménytetővel látják el. Ebben hosszú évekre borítékolható a megfelelő védelem kéményeink számára.

Ezeket olvasta már?