támogatott tartalom Jogosítványt szeretnél, de félsz a vezetéstől? Adunk pár hasznos tanácsot

2021. 11. 19., péntek, 20:31

Félni az autóvezetés és a jogosítványszerzés gondolatától ugyanolyan természetes reakció, mintha az ejtőernyőzés, vagy a mélytengeri búvárkodás esetében támadnának benned hasonló ellenérzések.

A jó hír pedig az, hogy az autóvezetéssel szemben érzett félelmeken hatékonyan túl lehet lendülni. Különösen akkor, ha elolvasod ezt a cikket, majd pedig alkalmazod a benne foglalt gyakorlati tanácsokat és tippeket.

Nem is sejtenéd, hányan tartanak erőteljesen az autóvezetéstől

Persze a legtöbben büszkeségből egyszerűen nem vallják be, hogy félelmet éreznek az autóvezetés kapcsán. Sőt, ez nem feltétlenül csak azokra igaz, akik még a jogosítványuk megszerzése előtt állnak.

Gyakorlottnak számító, évek óta jogosítvánnyal rendelkező autósok esetében is bizony az a helyzet, hogy félnek egy bizonyos szinten. Ha erről nem is szokás dicsekedni barátok és ismerősök előtt, attól még így van.

Mit jelenthet ez neked pontosan? Leginkább azt, hogy nem vagy egyedül. Nem feltétlenül csak benned támadnak ellenérzések annak a gondolatától, hogy a volán mögé ülve ki kell menned a forgalomba.

A LikeDrive autósiskolában nincs okod félnirendszerint gyorsan tovatűnik a kellemetlen érzés már az első gyakorlati órákat követően is. Leginkább amiatt, mivel teljesen természetes dolog félni egy kicsit az autóvezetés puszta gondolatától is.

Hidd el, a félelem azonosítása önmagában óriási előrelépést jelenthet

Ennek a hátterében az a furcsa tényező rejlik, hogy alapvetően a bizonytalan helyzetek generálnak bennünk félelmet. Minél ködösebb és nehezebben látható tehát valami, annál erőteljesebben jelentkezhetnek a félelemérzeteink.

Hogyan lehet ezzel bármit is kezdeni? Borzasztó egyszerű a képlet. Ha konkretizálni tudod, hogy mitől félsz pontosan, máris könnyebbé válik a dolog. Érdekes módon ugyanis ahogy sikerül nevet adni egy félelemnek, onnantól kezdve sokkal kevésbé tűnik rémisztőnek a dolog.

Ez a helyzet az autóvezetés kapcsán is. Akár kimondod hangosan, akár leírod egy papírra azt, hogy mitől is félsz egészen pontosan, onnantól kezdve máris nagyságrendekkel barátságosabbnak tűnhet maga a szituáció.

Könnyen lehet, hogy a volán mögé ülve a félelmed hamar elpárolog

Különösen akkor, hogyha egy korrekt, barátságos és türelmes autósoktató mellett tudod ezt megtenni. Mégpedig egy olyan autó vezetői ülésében helyet foglalva, aminek a kezelése egészen könnyen elsajátítható gyakorlat.

A forgalom gyorsasága, a többi közlekedő várható cselekedetei, valamint a közlekedési lámpák figyelembevétele elsőre talán joggal tűnhet egy kicsit nehéz feladatanak. De rögvest megváltozhat a leányzó fekvése, ha barátságos és kedves oktatóval, megértő közegben és könnyen kezelhető autó segítségével tudod megtenni az első kilométereket.