2021. 04. 30., péntek, 18:03
A tökéletes sportórának több szempontnak is meg kell felelnie.
Manapság már olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy akár a sportolás közben a kezünkön is hordhatjuk az „edzőtásunkat”. Érdemes időt szánni a keresgélésre, hiszen, ha jól választunk karórát, akkor nem csak az időt mutatja majd nekünk, miközben egy szuper kiegészítője is lehet az aznapi outfitünknek, de akár aktivitásunkat is mérni tudjuk vele. A tökéletes sportórától több dolgot is el lehet várni. Legyen a segítségünkre egy edzés során, vagyis legyen ellátva olyan funkciókkal, mint a pulzusmérés, a megtett távolság mutatása, vagy az elégetett kalóriák kijelzése. Extrémebb körülmények között is bírnia kell a kiképzést, tehát az is fontos, hogy masszív és vízálló is legyen. Ezeken felül pedig az sem utolsó szempont, hogy külsőleg tetszetős darab legyen az óra, amit kiválasztunk magunknak, mivel valószínűleg a hétköznapokban is viselni akarjuk majd, nem csak a testmozgás során.
Sok sport esetében lehet remek választás egy sima sportóra, ám akkor, ha valamilyen speciális környezetben fogjuk használni, érdemes a dolgok mélyére is ásni. Búvárkodás esetében például olyan ketyegőt kell választani, aminek akár 10 méter mély sem kottyan meg. Többféle karóra márkát is lehet már manapság találni a boltok kínálatában, amelyek tökéletes választások lehetnek ez mellé a sport mellé, így érthető, ha tanácstalanok vagyunk, melyiket kellen megvásárolnunk. Az olyan weboldalak, mint például a timestore.hu több ok miatt is Seiko karórát szoktak javasolni a búvárkodáshoz. Tervezése és kivitelezése során is az volt az elsődleges célja a gyártónak, hogy olyan órát kínálhassanak, amik megfelelnek az igényes férfiak elvárásainak mind a hétköznapokban, mind pedig a sportolás alatt. Egyes modelljei pedig valóban alkalmasak arra, hogy akár több méterre is merüljenek benne. A linkre kattintva egy olyan karóra webáruházba juthatunk el, ahol a sokféle Seiko modellből tudjuk kiválasztani azt, ami leginkább megfelel az elképzeléseinknek!
Miért célszerű egyszer mindenkinek kipróbálni ezt a sportot? Mert lenyűgöző élményt fog nyújtani annak, aki elég bátor, hogy kipróbálja! A búvárkodás már csak azért is izgalmas tud lenni, mert sose lehet tudni, hogy mit talál az ember a víz felszíne alatt. Gondoljunk csak bele, már az mekkora pluszt tud adni, mikor a vieóban vagy képeken láthatjuk a tengerek élővilágát, személyesen megtapasztalni egész biztos egy olyan élményt fog nyújtani, amire mindig emlékezni fogunk. Feltétlen meg kell említeni, hogy rengeteg jótékony hatással is lehet az emberi szervezetre, hiszen nem csak egy kiadós edzéssel érhet fel a vízben történő mozgás, de a stresszt is száműzni tudja az életünkből. Arról nem is beszélve, hogy ahhoz, hogy búvárkodni tudjunk, ne csak gyakorolni rá, utaznunk kell, ráadásul általában gyönyörű és melegebb helyekre!
Amikor búvárkodásra is alkalmas karórát keresünk, érdemes több szempontnak is utána nézni a kiválasztott ketyegőknél, mielőtt még a vásárlás mellett döntenénk. Az egyik ilyen, hogy hány méterig vízálló a szerkezet. A másik lényeges kérdés az ár. Különböző árkategóriájú búvárórákat lehet találni a piacon, éppen ezért élszerű tisztában lennünk azzal, mit is váruk el a karótától, és ez alapján mérlegelni, mennyit ér meg nekünk. A TimeStore oldalán megtalálható Seiko karók között több olyan modell is van, ami akár a búvárkodásra is alkalmas lehet. Ha épp most tervezel beszerezni egyet, mindenképpen nézz szét náluk is, hiszen néhány óra most kimondottan kedvezményes áron lehet a tiéd!