2021. 03. 09., kedd, 18:08
A nemzeti csapat 2017 után ismét ott lesz a kosárlabda Európa-bajnokságon. Utoljára 52 éve fordult elő, hogy a magyarok egymást követő két Eb-re is kijussanak. A selejtező utolsó körében pedig ezért sokat tett a három kaposvári születésű játékos, Vojvoda Dávid, Filipovity Márkó és Benke Szilárd.
Hosszú éveken keresztül a magyar szurkolók nem szoríthattak nagy világeseményeken a válogatottaknak, legyen szó labdarúgásról, vagy kosárlabdáról. A világbajnokságokon, Európa-bajnokságokon itthon sokan egy számukra szimpatikus csapatnak kezdtek el szurkolni a tornák ideje alatt. Aki pedig még izgalmasabbá akarta tenni a meccseket, annak számtalan lehetősége akadt erre, hiszen ma már nem csak arra lehet tippelni, ki nyeri majd meg a mérkőzést, hanem, hogy hány szöglet, gól, sárga lap, pont lesz egy-egy találkozón. És hogy mennyire széles a választék, arról a például a bet365 Vélemény 2021 című elemzésben is írnak.
Az utóbbi időben viszont el vagyunk kényeztetve. Ahhoz már szinte hozzá vagyunk szokva, hogy a férfi, vagy a női vízilabda-válogatott az olimpiákon, Eb-ken, vb-ken rendre jól szerepel. A kézilabda csapatok is szinte állandó résztvevői a világ- és Európa-bajnokságoknak. 2016 és 2017 után pedig a labdarúgó- és a férfi kosárlabda-válogatott is ott lesz a soron következő kontinensviadalon.
Szoboszlai Dominikéknek már idény nyáron szurkolhatunk, ráadásul a nemzeti tizenegy két csoportmeccset is Budapesten játszik. Mind a fővárosban, mind az egész országban biztosan leáll majd az élet arra a 90 percre, amikor a csapat pályára lép. 2022-ben pedig a kosarasoknak lehet szorítani, hiszen 2017 után újra kivívta Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány csapata az Eb-részvételt. Azt az Európa-bajnokságot Finnország, Izrael, Törökország és Románia rendezte, a magyarok pedig a kolozsvári csoportba kerültek, így mondhatni, hazai pályán játszhattak. Ez érezhető is volt minden meccsen, hiszen rengeteg szurkoló utazott ki, hogy buzdítsa a csapatot. Egy alkalommal voltak csak hangosabbak az ellenfél fanatikusai, amikor a csoportmeccsen a románokkal játszottak Vojvodáék. Persze a magyarok se voltak némák, ám a hangpárbajt a hazaiak nyerték. A meccset viszont a magyarok, úgyhogy mi jártunk jobban.
Az a győzelem egyben azt jelentette, hogy a mieink bejutottak a nyolcaddöntőbe. A csoportban Románia mellett Csehországot győzte még le a válogatott, a tizenhat között pedig az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Szerbia várt a csapatra. Meglepetést nem sikerült okozni, de Hanga Ádámék derekasan helyt álltak jóval esélyesebb déli szomszédaink ellen, végül pedig a 15. helyen zárták a magyarok a 2017-es Eb-t, amire minden kosárszurkoló büszke lehetett.
És mi, kaposváriak is büszkék lehetünk. A mostani Eb-részvételt kis túlzással helyi kosarasok vívták ki. Vojvoda Dávid már évek óta alapembere a válogatottnak, Benke Szilárdra is egyre nagyobb szerep hárul, és Filipovity Márkó is fontos kosarakkal vette ki a részét a selejtezősorozat végén. A magyaroknak egy győzelem kellett a kijutáshoz az utolsó kör előtt. A válogatott Ukrajna fővárosában, Kijevben játszott négy meccset az Eb-selejtező utolsó szakaszában, februárban. Négy lehetősége volt tehát a csapatnak, hogy meglegyen a kijutás.
Az Európa-bajnoki címvédő szlovének ellen ez még nem jött össze az első meccsen, de a másodikon az osztrákok ellen már igen. Nem is akárhogy. A csapat 14 pontos hátrányban is volt, de a negyedik negyed végére sikerült döntetlenre hozni a meccset, mégpedig Benke Szilárd ziccerével. Jöhetett a hosszabbítás, ahol hol egyik, hol a másik csapat állt előrébb. Tizenkét másodperccel a ráadás vége előtt Ausztria vezetett, ám ekkor ismét jött Benke Szilárd, aki estében eresztett el egy hármast, a labda pedig a palánkról bevágódva a gyűrűben kötött ki. Ezzel a kosárral nyert a magyar válogatott, s jutott ki újra az Európa-bajnokságra.
A mieink aztán a következő meccsükön ismét Ausztriával mérkőztek meg, és újra győzelmet arattak, majd egy ukránok elleni vereséggel tárult Vojvodáék számára a selejtező.
A 2022-es Eb-nek Csehország, Georgia, Olaszország és Németország ad majd otthont. A csoportokat még nem sorsolták ki, így azt sem tudni egyelőre, melyik országban játszik majd a nemzeti csapat. Bízunk benne viszont, hogy minél több győztes meccs után énekelhetik el a magyar himnuszt a játékosok – remélhetőleg szurkolókkal közösen –, ami tradícióvá vált az utóbbi években.