2021. 03. 08., hétfő, 08:52
A nyolc párharcból csak kettőn alakult ki nagyobb különbség az első találkozón, és túl nagy meglepetéseket sem tartogatott az első kör, leszámítva, hogy a Porto le tudta győzni a Juventust, illetve azt, hogy a Barcelona–PSG ennyire sima volt.
Nem csak a medvék vonulnak téli álomra, hanem a labdarúgó Bajnokok Ligája is. Decemberben véget ér a csoportkör, aztán általában február közepéig, végéig várni kell az újabb, hétközi nagy csatákra. Innentől kezdve szokott azonban még izgalmasabbá válni a sorozat, hiszen tavasszal már tényleg csak a legjobbak maradnak versenyben. És ez az időszak a legnépszerűbb a fogadók körében is, pláne, ha mondjuk még bet365 bónuszkód is párosul a BL folytatásához.
Az odavágókon már túlvagyunk, és hát bizony, pár alkalommal már a padlóról kellett felszednünk az állunkat. Például amiatt, hogy Kylian Mbappé szinte egymaga elintézte a Barcelona csapatát idegenben. A francia klasszis egymaga hármat vállalt a Paris Saint-Germain négy góljából. A túloldalon csak Messi tizenegyese jelentett gyógyírt, meg némi reményt a visszavágóra. Hiszen, ha valahol tisztában vannak azzal, hogy a Barca nem leírható ilyen hátrányban sem, akkor az Párizs. Négy éve, 2017-ben szintén a nyolcaddöntőben futott össze a két csapat, és a francia fővárosban elszenvedett 4-0-s vereség után a katalánok otthon 6-1-re nyertek a visszavágón, a BL történetének egyik legnagyobb fordítását végrehajtva. Az utolsó gólt a 95. percben passzírozták be, és szinte senki nem hitt a szemének, aki látta a meccset. Idén azonban idegenben kellene megfordítania a párharcot a Barcelonának, ráadásul ez a PSG már sokkal acélosabb, a katalánok pedig már kevésbé csillognak úgy, mint az utóbbi évtizedben.
Tavaly az egyeneskieséses szakaszban a Barcelona a Bayern München ellen szaladt bele a késbe, amikor a bajorok 8-2-re verték őket. Idén az első találkozón pedig a Lazio szaladt bele, ha nem is a késbe, de a bicskába, hiszen a németek 4-1-re nyertek Rómában. Meglepő lenne, ha a Lazio felállna innen, sőt, már az is, ha a Bayer nagyon hátradőlne, és elveszítené otthon a visszavágót.
A másik két olasz csapat közül a Juventus 2-1-re kikapott a Porto otthonában, Cristiano Ronaldoék pedig biztosan nem szeretnének megégni, és rögtön a tizenhat között búcsúzni. Az Atalanta épp Ronaldo előző csapata, a Real Madrid ellen kapott ki otthon, 1-0-ra. Ez egyáltalán nem ledolgozhatatlan hátrány, és ha a búcsúztatnák a tizenháromszoros BL/BEK-győztes spanyolokat, mindenki kalapot emelne a már tavaly is közönségkedvenccé váló bergamóiak előtt.
A másik madridi csapat épp fordítva áll, mint a Real, hiszen az Atlético 1-0-ra kikapott otthon a Chelseatől. Giroud ollózós gólját azonban nem lehetetlen ledolgozni, még Londonban sem.
Maradjunk a spanyoloknál, a Sevilla is egygólos hátrányból várja az idegenbeli visszavágót a Borussia Dortmund ellen, hiszen az első meccsen otthon 3-2-re kaptak ki. A tavalyi Európa Liga-győztes csapat viszont nem esélytelenül utazik majd Németországba.
És ha már németek, Budapest nem hozott szerencsét a Lipcsének és a Borussia Mönchengladbachnak. Mindkét együttes a magyar fővárosban fogadta angol ellenfelét az első találkozón, hiszen a szigetországból a koronavírus brit mutánsa miatt nem engedték be Németországba a Liverpool és a Manchester City együttesét. A budapesti találkozókat mindkét angol együttes 2-0-ra nyerte, így a visszavágóra kényelmes előnyre tettek szert. Érdekesség a Liverpool - Lipcse párharc esetében, hogy a visszavágót is a Puskás Arénában játsszák.
Hogy lesznek-e hatalmas fordítások, hosszabbításos meccsek, esetleg tizenegyespárbajok, azt nehéz lenne megjósolni. Az viszont biztos, hogy a következő két hétben kedden és szerdán a férfiak kezében lesz otthon a tv távirányítója.