promóció A mosolytervezés számodra is elérhető

2020. 07. 24., péntek, 17:41

„A mosoly egy görbe vonal, amely mindent egyenesbe hozhat.” – mondta Phyllis Diller amerikai komikus. Ez az egyetlen apró, de annál jelentőségteljesebb mondat, szinte mindent magába foglal, ami az emberi kisugárzás legfőbb esszenciája.

A mosolygással üzenetet generálunk, amit a másik fél, de még mi magunk is dekódolunk, szavak nélkül kinyilatkoztatjuk az állapotunkat, felhőtlen pillanatokat okozunk, endorfint termelünk.

Ez csupán pár gondolat a sok közül arról, hogy miért kifejezetten fontos jelentőséget tulajdonítani a szánk és a fogsorunk ápoltságának. Gondoltad volna, hogy a mai világban már megtervezheted a saját mosolyodat? Bizony, a modern technológiának köszönhetően lehetőséged nyílik tökéletesre alkotni az orrod alatt meghúzódó görbe vonalat. Mit jelent ez pontosan, mit érdemes tudnod róla? A cikkben minden lényeges információt megtalálsz!

A mosolygás pszichológiai hatásai

A mosoly különleges és egyedi, egyaránt hat a testre, a lélekre, önmagunkra és a befogadóra, éppen ezért jelentőségét nem lehet csupán az esztétikai megjelenésre sarkítani. Természetesen az első benyomás alkalmával is jelentős szereppel bír, hiszen egy bátran felvállalt mosoly mögött ott lapul az öntudat és a magabiztosság. Azonban talán még fontosabb szempont, hogy ez az apró és fontos gesztus mennyiféle pozitív pszichológiai mechanizmust vált ki belőlünk. 

Charles Darwin természettudós az elsők között fedezte fel azt a tényt, hogy a számtalan fizikai megnyilvánulás közül kizárólag a mosolygás univerzális, mert kultúrától függetlenül, mindenki számára egyértelmű a mögötte megbúvó érzelem. Nem véletlen, hogy éppen ezért az egyik legvonzóbb emberi tulajdonságként tartjuk számon. Emellett több kutatás is alátámasztotta az endorfintermelő, a stresszcsökkentő és az immunerősítő szerepét. Innentől kezdve nem okozunk meglepetést, ha azt írjuk, bizony, a tökéletes és magabiztos mosolyra minden embernek szüksége van!

Digitális Smile Design, avagy mindent a mosolytervezésről

A mosolytervező szoftverek ugyan nem újkeletű találmányok, de a folyamatos technikai fejlődés során ezek az applikációk is állandó jelleggel modernizálódnak. A fogtechnikai tervezés folyamata mára szinte kizárólag digitális formában működik, ez az innováció pedig elérte a 3D-s mosoly-látványtervezés területét is.

A Digital Smile Design – röviden DSD – egy olyan fogászati eszköz, ami a lehető legpontosabban térképezi fel azokat az apró hibákat, amelyek orvoslásával még szebbé és ragyogóbbá teheted a mosolyodat. Az új szoftverre tekinthetsz egy „élő photoshop-ként”, ugyanis a fotó retusálása helyett, egy konkrét és precíz képet ad az esztétikai beavatkozás végeredményéről – mindezt azelőtt, hogy bármibe belevágnál. Akkor sem kell megijedned, ha elsőre nem pont azt látod, amit elképzeltél, ugyanis elég pár kattintás, és máris minimum tíz látványterv-alternatíva közül válogathatsz!

Modernitás, kényelem, személyre szabottság: a Digital Smile Design előnyei

A Digital Smile Design jelenleg a legkorszerűbb mosolytervező applikáció, ugyanis egy munkafolyamat alatt, egyszerre képes a páciensről elkészített képeket, röntgen–, illetve CT felvételeket elmenteni, és szinte azonnal felhasználni. Ezen túl, minden szempontból reagál az ügyféligényre, hiszen:

  • a konzultáció során a képzeletet a konkrét végeredmény látványa helyettesíti, ezzel garantálva a beavatkozás sikerességét;
  • a maximális személyre szabottság lehetőségét is biztosítja a több látványterv elkészítésével;
  • elég néhány pillanat ahhoz, hogy egy precíz képet kapj arról, hogy milyen beavatkozásba fogsz pénzt invesztálni a jövőben;
  • ha nem vagy biztos a döntésedben, extra felbontású képek formájában magaddal viheted a terveket és szeretteiddel is megvitathatod a döntésedet.

Tervezd meg a mosolyodat néhány egyszerű lépésben!

A modern technikai találmányokat a legtöbben akarva-akaratlanul fenntartásokkal kezeljük. Ennek oka nem feltétlenül abban rejlik, hogy valóban okunk van az aggodalomra, de az „ismeretlenre” ösztönösen így reagálunk. A mosolytervezés menete azonban tényleg olyan egyszerűen, komfortosan és kényelmesen zajlik, mint ahogyan azt elsőre elképzeled – ismerd meg a beavatkozás lépéseit!

  • A beavatkozást egy szakorvosi vizsgálat, és egy teljeskörű, precíz állapotfelmérés előzi meg. Ilyenkor a szakemberek nem kizárólag a fogak állapotára kíváncsiak, hanem a személyes tapasztalataidra és kéréseidre egyaránt odafigyelnek.
  • A pontos diagnosztika elengedhetetlen lépése a panorámaröntgen. Ez gyakorlatilag az állaposfelmérés külön szegmensét képezi, hogy minél pontosabb kép alakuljon ki a szájüregről, az esetleges problémákról.
  • A helyzetfelmérést követi a konzultáció, az ideális fogforma és mosoly megtervezése. Utóbbi természetesen a modern DSD applikáció segítségével történik.
  • A látványtervekből végül létrejön a digitális fotókból álló mosolyportfólió, ami közül bátran válogathatsz. A döntésed alapján a szakorvosok elkészítik a személyre szabott fogászati kezelési tervet is.

Próbáld fel a jövő mosolyát!

Az esztétikai beavatkozások során magasfokú bizalomnak kell kialakulnia a szakorvos és az ügyfél között. A mosoly egy életre szól, a mosoly befolyásol igazán mindent – nem véletlen, hogyha teljes meggyőződéssel szeretnél belevágni a speciális fogászati kezelésbe. Szerencsére a beavatkozás előtt, mint egy kiegészítő lépésként, lehetőséged nyílik a mosolyterv alapján elkészített mock-up, azaz felpróbálható mosolyminta elkészíttetésére. Ha biztonsági játékos vagy, mindenképp ajánljuk a jövőbeni mosolyod felpróbálását is, ami nem más, mint egy előzetes reprodukciója a végleges mosoly formának.

Ezeket olvasta már?