2016. 10. 06., csütörtök, 13:54
Gyócsi Krisztián szeptember első napjait töltötte a Desedán! 3 napos horgászatának élményeit osztotta meg a Deseda.hu-n.
Szeptember 1-jén, kora reggel ékeztem meg egy 72 órás pecára a tározóra. Az időjósok egész vasárnapig 28-30 fokot ígértek és enyhe szelet. Nem éppen a legideálisabb idő a ponty fogásra, de örültem, hogy végre vízparton lehetek. Gyors kocsiból ki-, csónakba bepakolás után már szántottam is a vizet a kiszemelt állás felé.
Most a 11-es bojlis helyet foglaltam le, mert itt még nem horgásztam. Partot érés után az első dolgom a helykeresés volt, amit sosem kapkodok el. Véleményem szerint az egyik, ha nem a legfontosabb része a horgászatunknak. Hosszú radarozás, tapogatás után találtam is kettő ígéretesnek tűnő helyet, amiket meg is szórtam bójánként 25-30 szem golyóval. Délre állt a tábor, a végszerelékek már áztak a kiszemelt helyükön.
A csütörtök délután és az este csendben telt el. Pénteken a jobbos botomon volt először kapás, de mire fölé értem sajnos megszabadult a horogtól. Még sötétedés előtt ismét megszólalt a jobbos jelzőm, de már a botom megemelésekor éreztem, hogy nincs hal a horgon, de az vigasztalt, hogy táplálkoznak a pontyok az etetésemen. A balos botomon még nem volt akció, ezért éjszakára egy ismerősöm tanácsára hallgatva, elhúztam oldalra egy bedőlt akácfa alá. Éjfél körül volt is egy erőteljes kapásom az új helyről, és egy 6 kg körüli potyeszom. Szombaton délután ismét a vízen voltam. Már vagy tíz perce fárasztottam egy olyan tíz körüli tövest, amikor úgy gondolta, hogy elköszön. Gyors előke csere a csónakban, mert azt reméltem talán még elkapom valamelyik haverját.
Nem is kellett sokat várnom és mérlegelhettem egy kereken 12 kg-os gyönyörű nyurgát. Pár fotót készítettem róla és úszhatott is tovább. Az éjszaka megint csendben telt. Vasárnap kora reggel távcsővel figyeltem a vizet és a számtalan ponty túrásból ítélve megint szép kis csapat táplálkozott a jobbos bója környékén. Már pakolás közben reagáltam egy húzós kapásra és rövid időn belül egy, a tegnapihoz hasonló ponty hajlította karikába a 2.5 librás botomat. Húsz perc múlva a mérleg nyelve engem igazolt, mert egy 12.10-es töves pihent a bölcsőmben.
A botomat már nem húztam újra, folytattam a pakolást. Egy rövid, de annál tanulságosabb három napot töltöttem el a Deseda partján ... ahol bármi megtörténhet!