2015. 11. 18., szerda, 10:43
Megdöbbenve, hitetlenkedve olvastuk és néztük a híradásokat november 14-én a párizsi terrortámadásokról. Bár földrajzilag 1500 kilométer választ el minket, kaposváriakat a történtektől, mindannyiunkban felmerült a kérdés, hogy lehet ezt felfogni, s mennyire lesz más a világ mostantól.
Mintha egy akciófilm kockái peregnének a szemünk előtt: vidáman kávézó, vacsorázó, koncerten csápoló emberek, akik a következő pillanatban holtan rogynak össze vagy pánikszerűen menekülnek. Még itt, Kaposváron is, ahol biztonságos távolságra vagyunk ezektől az eseményektől, elgondolkozunk azon, hogy kell-e vagy lehet-e félelemben élnünk. Mátraházi Tibor pszichológus lapunk kérdésére elmondta, hogy a félelem egy darabig működik, de mivel károsítja a szervezetünket, ezért az alkalmazkodik hozzá, s végül elmúlik. Mint ahogy normális reakció volt a lebénulás azoknál, akik a támadások helyszínén voltak, hiszen nem volt olyan viselkedési sablonuk, ami azonnali válaszreakciót kínált volna számukra. A hirtelen fellépő stressz egyrészt gátolja, másrészt ösztönzi az embert a cselekvésre, de ennek gyorsasága egyénenként változó. Az előbb említett viselkedési sablon ugyanakkor jól működött vasárnap, amikor egy petárda robbanására azonnal menekülni kezdett a megemlékező tömeg.
A pszichológus szerint egy ilyen esemény mindenhol félelmet szül, legyen az közel vagy távol a támadásoktól. Mi, kaposváriak, akik elmondhatjuk, hogy biztonságban vagyunk, számot vethetünk magunkkal és a körülöttünk lévő világgal, és tesszük azt, amit több millió ember a Földön: emlékezünk az áldozatokra.
