2015. 07. 01., szerda, 09:19
Csengőszóra várni a pihenőben, majd a riasztást követően néhány perc múlva a szirénázó mentőben ülve robogni egy baleset helyszínére és életet menteni. Vörös Andrea megnézte, átélte és elmeséli, hogy miként zajlik egy műszak a kaposvári mentőállomáson. Az írás második része.
A történet első részét itt olvashatják.
Ismét csengettek. Epilepsziás rohamhoz riasztottak minket, három percen belül a helyszínen voltunk. Előfordul, hogy támadják a mentőszolgálatot, hogy nem ér ki a mentő a beteghez 15 percen belül. Erről a mentőápolókkal és gépészekkel (így nevezik a gépkocsivezetőket) beszélgettünk két vonulás között, mert nem mindenki tudja, hogy a kiérkezési időre nincs normaidő vagy nemzetközi követelmény. A mentőszolgálat maga választotta a 15 perces időt, mint viszonyítási alapot, hogy a saját hatékonyságát mérni tudja. Sajnos ma még mindig vannak olyan települések, amik egy-egy mentőállomástól eleve távolabban helyezkednek el, mint amit egy mentőautó negyed órán belül meg tud tenni. Ezt a vonulási időt igyekszik csökkenteni a megyénkben a jövőben megnyíló böhönyei, kadarkúti és igali mentőállomás.
A középkorú, agresszívan fellépő férfit kórházba szállítottuk, az úton folyamatosan le szeretett volna szállni a hordágyról, végtelen türelemmel kellett az ápolónak újra és újra visszafektetnie. A türelem legalább annyira fontos a munkájukban, mint a gyorsaság. Ezt megtapasztaltam amikor a délután folyamán egy öntudatlan idős beteghez riasztottak minket. A betegnek drasztikusan leesett a cukorszintje, ezért már a vonulás közben, a mentőautóban előkészültek az ellátására, hogy mielőbb megkapja az infúziót és a cukoroldatot. A néni lassan tért magához, de nem mozdultak mellőle, amíg vissza nem nyerte a tudatát, folyamatosan kérdezték, beszéltek hozzá, fogták a kezét. A mentők is érző emberek, s bár minden alkalommal törekednek érzelmileg távol maradni az esetektől, nem tudnak érzelemmentesek maradni. Az idős hölgyet közös erővel két szelet lekváros kenyérre is rábeszélték, így nyugodtan indulhattunk vissza az állomásra.
Az állomáson jelenleg egy közel 49 millió forintos korszerűsítés zajlik. A beruházással csökkenni fog a kivonulási idő, az állomás hatékonyabban fog működni. A dolgozók teljesen új öltözőt és vizesblokkot kapnak, így megújuló állomás modern és komfortos munkakörnyezetet biztosít majd a mentődolgozók, illetve még gyorsabb és biztonságosabb ellátást a térség rászoruló lakosai számára.
A műszak végéhez közeledve rendületlenül szakadt az eső, ekkor érkezett aznap számomra az utolsó riasztás. Vélhetően áramütést szenvedett beteghez igyekeztünk és bár az utcában voltunk egyetlen perc alatt, a pontatlan cím miatt nem találtuk a beteget. Szakadó esőben köröztünk a környéken a házat keresve, közben mindegyikbe becsengettünk segítséget kérve. A mentésirányítónak kellett visszahívnia a bejelentőt, hogy pontosítson, értékes perceket veszítve ezzel. Megtaláltuk, de ez egy nagyon sűrűn előforduló probléma, hogy a bejelentő nem ad pontos tájékoztatást. A mentők munkáját nagyban megkönnyíti a pontos cím, a részletes tájékoztatás, a nap folyamán nem egyszer hallottam a kivonuló csapatnak adott utasítás mellett, hogy a bejelentő azt mondta, ne kérdezgessék, csak küldjék a mentőt, ezért nincs több információ.
A nap zárásaként, műszakátadáskor a Kaposváron egyedülálló kezdeményezésként januárban indult „Hónap dolgozója” címeket adta át az állomásvezető. Ezzel a díjjal azokat a mentőápolókat és gépkocsivezetőket jutalmazzák, akik a napi teendőik mellett valamiben kiemelkednek, valami pluszt tettek az állomásért, a közösségért. A cím mellé mindig kapnak jutalmat is, amit helyi felajánlásokból, támogatóktól kapnak.
A hónap dolgozói májusban:
Bank Károly mentőápoló és Sipos Ádám gépkocsivezető. Ádám májusban Somogysárdon, munkaidején kívül mentette meg az egyik helyi lakos életét. A középkorú beteghez akkor érkezett meg, amikor annak már se légzése, se keringése nem volt. Azonnal nekilátott az újraélesztésnek és 10-12 percen keresztül tartó mellkas kompresszióval visszahozta az életbe a klinikai halál állapotában lévő beteget.
Jelenleg 27 ápoló, 28 gépkocsivezető és 17 mentőorvos/mentőtiszt látja el feladatát az állomáson.
Este hét órakor lejárt a műszakunk, letettem a piros mellényt, ami annyira a szívemhez nőtt ebben a rövid időben. Amíg viseltem kicsit én is mentős lehetettem és erre büszke vagyok. Jó volt ennek a remek közösségnek a tagja lenni, látni a napi gondjaikat és küzdelmeiket. Tudom, hogy a munkájuk mennyi akadállyal és nehézséggel teli, de ők ennek ellenére nap, mint nap a mi szolgálatunkban vannak és életet mentenek. Az egyetlen életünket.
A sorozat többi részét ide kattintva olvashatja.