2015. 06. 14., vasárnap, 16:50
Immár 10 éve változatlan a fiúnevek első hármas sorrendje. A legfrissebb adatok szerint a leggyakrabban Bence lesz az újszülött, majd legtöbbször a Máté, illetve a Levente nevet kapják. A lányoknál a Hanna vezet, utána az Anna és a Jázmin következik.
Bár ezek hosszú idő óta népszerűek, mégsem számítanak divatneveknek, hisz alig 1500-2000 szülő választja őket. Az első helyeken álló keresztneveket az újszülöttek kicsivel több mint 3 százalékának adták, szemben az 1960-as évekkel, amikor az első neveket a csecsemők majdnem 30-40 százaléka viselte - hívja fel a figyelmet Raátz Judit, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa.
A statisztikák szerint a lánynevek közül mára teljesen eltűntek a hagyományosnak tekinthetők, úgymint az Erzsébet, a Márta, a Katalin vagy a Mária. A fiúnevek esetében is háttérbe szorultak, bár az apai név továbbvitelének hagyománya miatt sűrűbben előfordulnak. Ilyenkor azonban másodikként egy divatosabb nevet is szoktak adni a szülők kompenzáció gyanánt. Érdekes, hogy már az apáké sem klasszikus férfinév, vagyis nem István, László vagy János, hanem az 1970-es évek divatos nevei: a Csaba, a Zsolt, a Richárd, a Viktor vagy a Gergely.
A szülők a névválasztásnál több tényezőt is figyelembe vesznek. Van, aki azért ad idegen nevet, idegen helyesírással, mert külföldön képzeli el a gyereke jövőjét. Persze, ma már sok a vegyes házasság, sokféle származású ember él Magyarországon is, így előfordulhat, hogy például egy afrikai név adásával a nagyszülők származására szeretnének utalni.
Sokan viszont éppen az identitásőrzés céljából választanak régi magyar - például Levente, Boglár, Ádomás, Monor -, vagy héber, esetleg szanszkrit keresztneveket. Mások inkább egy énekes, egy színész vagy más híresség nevét adják a csemetének. Ha több gyermek is van a családban, általában hasonló jellegű, eredetű nevet kapnak, sőt, van olyan is, hogy még a monogramjuk is megegyezik - mondta Raátz Judit.
A pszichológusok szerint egyfajta összetartozást mutat, ha a szülők a legnépszerűbb nevek közül választanak egyet, hisz az emberek mindig tartozni szeretnének valahová, ezek a szülők pedig így fejezik ezt ki. A különleges névadás oka viszont az egyediségre való törekvés, a szülők a gyermekeik által akarnak kiemelkedni a szürkeségből.
Sokszor azonban nem gondolják megfelelően végig, milyen nevet is választanak az újszülöttnek. Az MTA Nyelvtudományi Intézete többször találkozik becéző névformák, mesealakok kérelmezésével. A szülők ilyenkor a gyermek aktuális állapotának megfelelően döntenek, arra viszont nem gondolnak, hogy az identitástudat és a személyiségérés után nem biztos, hogy ő is szeretni fogja a nevét, ami lelki terhet jelenthet majd számára.
Előfordul az is, hogy a szülők valamilyennek elképzelik gyermeküket, ám később egészen máshogy néz ki. Ha az elgondolt szőke hajú, kék szemű Napsugár kreolosabb bőrű, sötét hajú és szemű gyermek lesz, akkor furcsán hat majd a neve, így ezt is figyelembe kell venni.
Nem minden esetben értenek egyet a szülők sem a névválasztásnál. Konszenzusra kell ugyanakkor jutniuk, vagy úgy, hogy az egyik fél meggyőzi a másikat, vagy úgy, hogy mindkét nevet megkapja a gyermek, vagy pedig egy harmadikat választva.
Ha a szülőknek olyan név tetszik, amely nem szerepel a havonta frissülő hivatalos utónévjegyzékben, kérelmezhetik annak bejegyzését. A lakóhely, illetve a születés helye szerint illetékes anyakönyvvezetőhöz, vagy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Anyakönyvi Felügyeleti Osztályához kell fordulni. A kérvényt az MTA Nyelvtudományi Intézete véleményezi. Ötletekből nincs hiány: jelenleg két virágnév, a Sárma és a Frangepáni, illetve a török Hatidzse női, a Tamerlán mongol vagy az Erdő magyar férfinév is döntésre vár.