2015. 05. 19., kedd, 06:59
A gyümölcsösökben okozta a legnagyobb kárt a múlt csütörtöki jégeső Kaposváron és környékén. A legnagyobb pusztítást Toponáron okozták a helyenként dió nagyságú jégdarabok, holott a jégeső-elhárítás működött.
- A gyümölcsfákon a termés mintegy fele maradt fenn, de ezek közül is sok a sérült. Azok pedig, akik már az „égi áldás” előtt elültették a paprika és paradicsom palántákat, kezdhetik előlről a munkát – mondta el megkeresésünkre Tóth István. A Somogy Megyei Növényvédő Mérnöki Kamara elnökségi tagja hozzátette azt is, ha ilyen mértékű jégeső június végén érkezik, még nagyobb a kár.
A vihar az éppen nyíló akácvirágokat is megtépázta, ezek is legalább harminc százalékban lehullottak – tudtuk meg Petrus Lajostól, a Kaposvár és Térsége Méhészeinek Egyesületének elnökétől. Holott a méhészeknek is égető szüksége lenne egy jó esztendőre, hiszen tavaly az Ivett hurrikán is ebben az időszakban érkezett. Kaposvár környékén 3-4 ezer méhcsalád található, így több tucat környékbeli család megélhetése függ ettől az időszaktól.
Ma már ismerünk olyan módszert, amellyel csökkenteni lehet a jégszemek nagyságát. A zivatarfelhő kialakulása előtt legalább két órával talajgenerátorok segítségével ezüst-jodidot juttatnak a légkörbe. Ez megfagyasztja a vízcseppeket, így több, de fele illetve harmad akkora jégszemek alakulnak ki. Ezzel a módszerrel tavaly mintegy 70 százalékkal sikerült csökkenteni a jégkárt Somogy megyében. A NEFELA Dél-magyarországi Jégesőelhárítási Egyesülés több ilyen talajgenerátort is működtet a térségben, többek között Orciban, Batéban, Jutában és Zselicszentpálon.
– A berendezések ezen a napon is működtek, 11 óra 45 perctől helyenként egészen 19 óra harminc percig – tudtuk meg Huszár Istvántól az egyesülés igazgatójától. A jégeső-elhárítást jelenleg földművelők, önkormányzatok, biztosítók és az állam finanszírozza, de ez alig-alig elegendő. Huszár szerint egységes finanszírozás, tehermegosztás lenne szükséges ahhoz, hogy a rendszer biztonságosan működjön.