2015. 04. 30., csütörtök, 11:34
Kevés időt töltenek pihenéssel a magyar dolgozók, a legkevesebbet a fizikai alkalmazottak alszanak, ők a 6-7 órás országos átlagnál is kevesebbet. Ezzel szemben a fiatalok kifejezetten sok időt szánnak erre a tevékenységre.
Egy 3000 munkavállaló megkérdezésével készült felmérésből kiderül: minden tizedik munkavállaló négy, vagy annál is több kávét iszik egy nap, a többség azonban nem éri el ezt a mennyiséget. Legkevésbé a fiatalok kávéznak, közülük 41 százalék válaszolta, hogy nem iszik koffeint a munkahelyén.
A kutatás kitér rá: sok munkavállaló foglalkozik a munkahelyi egészségmegőrzéssel: több mint kétharmaduk szokott ülőmunka végzése során rendszeresen mozogni, illetve kimenni friss levegőre, vagy szellőztetni. A dolgozók többsége már odafigyel a táplálkozás zavartalanságára, ez kiemelten igaz az állami alkalmazottakra: 68 százalékuk kiemelten ügyel erre.