2015. 04. 22., szerda, 09:04
Egy tesiórára érkeztem a Kisfaludy iskola „híres” 2/b osztályába, és ahogy annak lennie kell hatalmas zsivaj fogad a tornateremben. A tanár néni viszont rögtön intézkedik, és hamar észreveszem, hogy a gyerekek egyszerre imádják és tisztelik Urbán Món
A diákjai illetve a szülők jelöltek erre a megmérettetésre. Ez milyen érzés?
Az egyik reggel, amikor a szülők hozták a gyerekeket az iskolába, közölték, hogy elkövettek ellenem valamit: beneveztek az ország kedvenc tanára versenyre. Ennél nagyobb megtiszteltetés pedig egy pedagógus számára nem kell, hiszen ők azok, akiknek a gyerekeit nap-mint nap tanítom.
Feltűnt, hogy a gyerekek egyszerre élvezik az órát, és hallgatnak is rád. Hogy sikerült ezt elérni?
A következetes szigorúság a legfontosabb. Vagyis ha ma „á”-t mondok, abból sohasem lesz belőle „b”. Egy testnevelés óra például veszélyeket is rejt magában, így be kell tartani a szabályokat. De ha jól csináljuk, a játék öröme mindenért kárpótolja a gyerekeket, és egyszerűen elveszik, hogy egy szabályrendszert követnek.
Vannak olyan gyerekek, akikkel könnyebb, és olyanok is, akikkel nehezebb. Hogyan tudod őket ösztönözni?
Erre csak törekszik az ember, de nem mindig sikerül. Minden gyerek egy egyéniség, és mindenki más. Úgy kell elfogadni őket, amilyenek. Ha elfogadom azt, hogy valaki kevésbé tehetséges valamiben, és ezáltala közösség is elfogadja, lehet őket előre terelni. Egy tehetséges kicsit is lehet még jobb irányba terelni, akinek pedig nehezebben megy, azt fel lehet zárkóztatni. Emellett egymástól is rengeteget tanulnak, sőt időnként a társaiktól jobban elfogadják a véleményt, mint tőlem. De kár tagadni: vannak nehéz napok. Gyerekekről van szó, nem várhatjuk el, hogy 45 percig csendben legyenek, és tökéletesen viselkedjenek. Ez még a felnőtteknek sem mindig sikerül.
Nem mindennapiak a pedagógiai módszereid. A „p” betűnél palacsintát sütöttél, a ”g”-nél pedig gesztenyepürét készítettél. Sok hasonló taktika van még a tarsolyodban?
Szerintem minden pedagógusnak van ilyen. A tananyaghoz kell kiválasztani a módszert. Ha frontálisan lehet oktatni, akkor azt úgy kell megoldani. Ha párban vagy épp csoportosan lehet jól elsajátítani az adott anyagot, akkor úgy kell dolgozni. Ha pedig élménypedagógiai órát lehet tartani, akkor dolgozzunk úgy. A játék része egy alsó tagozatos gyerek életének. Nem csak otthon, hanem matek, magyar vagy környezet órán is.
Az élménypedagógiát azért alkalmazom, mert arra aligha fognak emlékezni, hogy hány darab a-betűs sort írtak, mert az unalmas. Arra viszont, hogy palacsintát ettünk a „p” betűnél, sokkal inkább. Valószínű, az is megmarad majd, amikor 4. osztályban a dobostorta történetét fogom tanítani, és maga a torta is megérkezik. Ahogy a kirándulások és a disznóvágás is. Remélem, hogy ezek között elrejtve a tanulmányok terén is sok mindent el tudok érni.
Hogyan viszonyulnak az iskolában a módszereidhez?
Szerencsére elfogadják, hiszen pontosan tudják, hogy minden pedagógus más, és nagyon fontos, hogy ebben szabadságunk van. Persze van, hogy különcnek tartanak, de hagyják, hogy megvalósítsam az elképzeléseimet. A tanítványaim is jó eredményeket érnek el, ebbe számomra beletartozik az is, hogy egy közepes tanuló jó eredményt ér el.
Született pedagógus vagy. Mindig ez akartál lenni, vagy csak így alakult?
Világ életemben annak készültem. A Bartók iskolában kiváló 1-2 osztályos tanítónénim volt, Vali néni, számomra ma is ő az etalon. De hasonlóan szerencsés volt a találkozás a 3. osztályos osztályfőnökömmel, aki egyébként most kollegám. 22 éve ebben az iskolában dolgozom, itt szintén nagyon jó a kollektívánk, az igazgató-helyettes, Pétervári Ágnes volt a másik, aki letette az alapokat; annak idején nála államvizsgáztam. Nagyon szeretem ezt csinálni, hiszen ez nem munkahely, hanem hivatás. A mai napig jó bejönni dolgozni.
