2015. 02. 21., szombat, 18:12
Az elektronikus zene ikonja, a 20 éves brit Faithless is koncertet ad a Balaton Soundon - jelentették be a szervezők. A zenekar legnagyobb sikereiből is csemegézni fog.
Maxi Jazz énekes és Sister Bliss billentyűs 2011-ben hat sikeres stúdióalbum után bejelentette a Faithless búcsúját, azóta csak alkalmanként léptek fel sound system műsorral, például a 2013-as EFOTT-on.
A 20. születésnapon teljes zenekari felállásban érkeznek Zamárdiba. A Faithless világszerte 12 millió albumot adott el, a 2011-es búcsúturné Budapestet is érintette. Maxi Jazz akkor az MTI-nek elmondta: kellemes emlékei vannak korábbi magyarországi fellépéseiről.
A Faithless 1999 és 2010 között ötször lépett fel a Sziget fesztiválon; júliusban Zamárdiban várhatóan a zenekar legnagyobb sikereiből is csemegézni fog.