2014. 11. 27., csütörtök, 05:27
A százlábú genetikai térképét készítette el egy több mint száz tudósból álló nemzetközi kutatócsoport. Felfedezték, hogy nincsenek sem a fényérzékelést, sem a biológiai órát kódoló génjei.
Az észak-európai százlábú (Strigamia maritima) genomját feltérképező, 12 ország tudósaiból álló csoport megállapította: az állatnak körülbelül 15 ezer génje van, mintegy 7 ezerrel kevesebb, mint az embernek.
A PLoS Biology szaklapban közzétett tanulmány szerzői szerint úgy tűnik, a százlábúnál hiányoznak az állatok biológiai óráját kódoló gének, és nincs egyetlen, csak a látással összefüggő génje sem.
"A százlábú a föld alatt él és nincs szeme, nem meglepő tehát, hogy a fény érzékelésében részt vevő gének nagy része hiányzik. Minden bizonnyal mégis van valamilyen alternatív módja arra, hogy megérezze, ha fény éri, mert ilyenkor el akar bújni" - mondta Michael Akam, a Cambridge-i Egyetem zoológusa, a kutatás egyik vezetője.
És hogy hány lába is van? Figyeljétek 1:55-től!
Hozzátette: érdekes, hogy nincs biológiai órája, vagy ha van is, erősen különbözhet attól, amit más állatok használnak. Nevével ellentétben sosem volt pontosan száz lába. A part menti élőhelyeken előforduló Strigamia maritima lábpárjainak száma 45 és 51 közötti, mindig páratlan szám.