A kaposvári The Popeye zenekar legújabb számát játszotta egy külföldi rádió

2014. 11. 02., vasárnap, 14:08

Nemrég nagy meglepetés érte a kaposvári The Popeye zenekar tagjait, ugyanis legújabb számukat egy manchesteri rádióadó lejátszotta.

Az öt tagú zenekar legújabb dala tulajdonképpen a legutóbbi kislemezüket képezi. Csupán egy szám található rajta, ezért Single. - Ebben a számban kicsit indie-sebbre fogtuk a figurát, megidéztük a korai Arctic Monkeys fiatalos, koszos, pimasz és rejtélyes hangzását. Én az ilyen számokat "sunyinak" hívom a sok félhang miatt, ilyen alattomos hangzása lesz tőle. A szám elején egy Allen Ginsberg vers első négy sora hallható - mondta Dózsa-Juhász Máté, a zenekar gitárosa.

- A brit rádióadóba úgy kerültünk be, hogy csináltak egy a vasfüggönnyel foglalkozó műsort, valamikor 23-a után. Az egy órás műsorban főleg a volt orosz befolyás alatt álló országokból játszottak számokat, tőlünk három előadótól, az egyikek mi voltunk. Azt mi sem tudjuk, hogy mi alapján kerültünk be, de örülünk neki - tette hozzá Máté.

Aki szeretné meghallgatni a számot, az ezen a linken elérheti, és ingyen le is töltheti:

https://thepopeye.bandcamp.com/album/you-never-ask-for-permission-until-you-are-in-a-great-trouble

Ezeket olvasta már?