Balaton-átgyaloglás: búvárruhában szelte át a vizet a tűzszerész alakulat

2014. 07. 19., szombat, 22:26

Átgyalogolta búvárruhában a Balatont az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, valamint a II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred egy-egy alakulata Révfülöp és Balatonboglár között szombaton.

Bátyi Edina, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje közlése szerint az erőpróbát a Balaton-átúszással egy időben, az úszók mellett és alatt tartották. A 4 párból álló csapat a tó fenekén, nehézbúvárruhában gyalogolta át a Balatont egy hajó és egy ponton kíséretében, egy-egy pár 1300 métert tett meg, majd váltották egymást. A kommunikációs altiszt elmondása szerint a búvárok 70-80 centimétert láttak előre és lábszárközépig érő iszapban gyalogoltak.

Az 5,2 kilométeres távot 3 óra 10 perc alatt teljesítették: a búvárok 7.20-kor indultak el Révfülöpről és 11.30-kor érkeztek meg Balatonboglárra.

Ezeket olvasta már?